Budapest, 1972. (10. évfolyam)

8. szám augusztus - Dr. Grexa Gyula: Tabán

A Hadnagy utca középső része A Cipő utca és a Fehérsas tér sarka Az ív utca utcai házig, hol a nagy magyar orvosprofesszor, Semmelweis született, és a másikig, amelyikben Virág Benedek, a „szent öreg" irta ódáit és a Magyar Századokit, 150 évvel ezelőtt. „Mi maradt belőle? Egy kis küszöb s egy villamos-megálló!" — Irta Kosztolányi Dezső. Még annyi sem. Terjedelmes, de üres zöld pázsit, alig néhány megmaradt fával vagy azóta ültetett bokorral, a Rác (Szent Imre-) fürdőtől az Attila út mentén a Dózsa térig, hol a Horváth-kert alsó végén Nepomuki Szent János szobra (a Fővárosi Múzeumba került) őrizte annak az időnek emlékét, mikor ott vezetett a hld, az akkor még be nem boltozott Ördögárok fölött, a Tabán-Rácvárosba. A gyógyépületektől ragyogó Budapest-Fürdőváros, melyet Vágó József építész-fantáziája álmodott a lebontott Tabán helyére, sajnos, csak álom maradt. Mint ahogy a századforduló nagy tudású újságírójának, Tóth Bélának a javaslata is kiáltó szó maradt a pusztaságban; ő 1905-ben azt indítványozta, hogy legalább a Szarvas tér megtartandó volna a maga tizennyolcadik századvégi eredetiségében, a házak műemlékszerű restaurálásával, átér közepén pedig egy korabeli kutat kellene felállítani, talán a Belvárosban lebontott Haltéri kutat, vagy valamelyik lebontott, régi pesti ház udvaráról odavitt kútszobrot. Ma már eltűntek ezek az épületek is, nagyrészt lebontották őket, a többiek bombatámadások áldozatai lettek. Csak a Szarvas-ház áll még, ezt 1963-ban korszerűen restaurálták. Az élelmes rácok Nem mindig volt a Tabán ilyen csöndes, idillikus városrész. Volt idő, mikor csak úgy pezsgett benne az élet. Maga a Tabán név a régi szerb nyelvben hegyalját, váralját jelent. Némelyik macedóniai hegyi városkában ma is van Tabán nevű negyed. A mi Tabánunkat is délszerbiai jövevények alapították Zsigmond király idejében, akik a török nyomás elől költöztek Magyarországra. Zsigmond szívesen .látta őket, de a budai német polgárság nem akarta befogadni az idegeneket magába a városba; így a déli várfal tövében telepedtek meg. Később ők is falat húztak településük körül, ennek egy darabja még ma is látható a katolikus templom mögött, és a volt Virág Benedek-ház udvarán. A település helye nem volt kedvezőtlen, mert a három hegy (Várhegy, Naphegy, Gellérthegy) tövében vezettek a fontos útvonalak Székesfehérvár, Veszprém, Pécs, Mohács, Eszék felé, a Duna felől pedig ott volt a Hajóhíd: átkelő az Alföld felé. És ott voltak az úgynevezett Alsó-Hévvizek, a Rác fürdő, a Rudas fürdő, és a mai Gellértfürdő helyén a Sáros fürdő. A fürdő a középkor vége felé nemcsak tisztálkodási és egészségi célokat szolgált, hanem nagy forgalmi és gazdasági jelentősége is volt. A fürdőzés nagy mulatozással járt, a fürdőzők magukkal vitték kíséretüket, meghívták barátaikat is, hogy együtt szórakozzanak. Vidám lakmározás, jóféle italok mellett könnyű erkölcsű szép asszonyokban sem volt ilyen helyeken hiány, s vígan gurult a pénz mindenfelé. Gondoljunk csak arra, hogy Tannhäuser, a XIII. századi dalnok, egy versében arról panaszkodik, hogy azért szegényedett el, mert hetenként kétszer is elment fürdőbe! A fürdők vidékén letelepedett élelmes kereskedő rác nép lefölözte a hasznot. Ezeket a fürdőket Bertrandon de la Brocquiére francia lovag már 1438-ban megcsodálta, igen szépnek találta őket, szebbeknek, mint a Felső-hévvizeket, a mai Lukács, Császár és Király fürdők őseit. A XVI. századi Oláh Miklós érsek az ő Hungáriájában a Rác és Rudas fürdőt királyi fürdőnek mondja (Thermae Regiae), szerinte oda járt fürdeni a király is. Ez nyilvánvalóan tévedés, semmi nyoma annak, hogy Zsigmond, Mátyás király vagy Szapolyai János a nyilvános medence-fürdők valamelyikét látogatta volna. Zsigmond királynál a hagyomány (Tinódinál!) kimondottan kádban fürdést mond, nem fürdőmedencét. így a királyi fürdő kifejezés nyilván csak azt jelenti, hogy Mátyás vagy talán már Zsigmond a palotájával szemben fekvő nyilvános fürdő épületét kicsinosíttatta, rendbehozatta. Építésztörténeti szempontból nincs ezeknek a fürdőknek a török uralmat megelőző maradványa. Műemléki részeiket Szokoli Musztafa pasának köszönhetjük, a XVI. század második feléből. 1541-ben Buda török kézre került. A magyar urak, a gazdag német polgárok elköltöztek, a magyar—német városból török vár lett. Török polgári lakosság nem költözött belé, csak török katonaság és a katonaság szükségleteit ellátó hadiipar, a fegyverkovácstól a nyergesmesterig. Ezek is javarészben a már kiszolgált vagy megrokkant török katonákból kerültek ki. Ez a magyarázata, hogy a török nem építkezett itt nagy méretekben, a fürdőkön kívül csak néhány minaret és átépített bástyafal változtatta meg a város képét. Átvette a készet, s ha omladozott, hagyta pusztulni. Ha valamire mégis szüksége volt, ott volt a vár tövében a mozgékony és ügyes rácság, ennek szokásait már ismerte, századok óta együtt élt vele a Balkánon, így, mialatt a Vár pusztult, a Tabán felvirágzott, gyarapodott. Ha Bécsből egy-egy császári követ leutazott a Dunán Isztambul felé, többnyire megemlíti naplójában, hogy a lakosság nagy része Budán rác. A városról csak annyit mondanak, hogy minden romos, szennyes, pusztulófélben van. „Isten veled Buda, Isten veled Pest, elég titeket egyszer látni!" — írja Boccacius (Bock) János, Bocskay István kortársa. A fölszabadító háború folyamán Budát két ízben is ostromolta a ke-33 A Kereszt tér 3. (Háttérben a Fehérsas téri iskola)