Budapest, 1972. (10. évfolyam)

8. szám augusztus - Gábor István: Egy régi épület új élete. A Nemzeti Zenede

múlva állni fog. Én vezénylem a zenekan és a kórusokat, szóval mindent, s ezen felül eljátszom a Nagy Beethoven Fantáziát, kórusokkal és Weber koncertjét — és mindent, amit kívánnak." Ebből a hangversenyből 1377 forint 12 krajcár jött össze. 1846. május 6-án Liszt újabb koncertjének bevétele 1057 forint volt; erről sajátkezűleg írt, magyar nyelvű levelében értesítette báró Eötvös Józsefet, a hangászegyesület „választottságának" elnökét. És amint Kesztler Lőrincnek a Parlando című folyóiratban megjelent emlékező írásából megtudhatjuk, Liszt 1858. április 11-én Esztergomi miséjét vezényelte a Nemzeti Múzeumban, és ennek az előadásnak a tiszta jövedelmét, 325 forintot ugyancsak a zenedének adományozta. 2. A nagylelkű alapítványok és egyéb támogatás nyomán 1840-ben megnyílhatott végre a hangászegyesület énekiskolája. Első igazgatója egészen haláláig, 1875-ig Mátray Gábor volt, a Regélő és Honművész alapítója, a tudós akadémikus, az első jelentős hazai zenetörténeti kutató. Az iskola első oktatói: Engeszer Mátyás és Menner Lajos. A megalapítás évében csak 73 — más adatok szerint 92 — hallgatója volt az iskolának, de ez a szám alig tíz év múlva már 253-ra szaporodott fel. (A zenede létszáma a csúcspontot 1914-ben érte el, összesen 2353 növendékkel.) Közben újabb adományokhoz jutott az iskola. Alapítványt tett például az első évtizedben Batthyány Lajos, Egressy Béni, Hollósy Kornélia, Robert Schumann felesége, Wieck Klára, Anna de la Grange énekesnő, több világhírű hegedűművész, Joachim József, Reményi Ede, Vieuxtemps; Liszt művészriválisa, Thalberg, valamint Scitovszky János hercegprímás. La Grange asszony például, a hírnevesi koloratúrénekesnő — nevét Erkel Hunyadi László című operájának egyik bravúráriája is őrzi — 1850-ben hangversenyt adott a zenede céljaira, és a 908 forintos alapítvány kamataiból öt növendéket taníttatott. (Az alapítvány értékét akkor tudjuk reálisan megbecsülni, ha figyelembe vesszük, hogy egy zeneiskolai tanár évi fizetése akkoriban 100—120 forint lehetett.) Az alapítványok, adományok tehát elsősorban szociális célt szolgáltak: tehetséges növendékek ingyenes tanulását biztosították, a már idézett alapszabályok szellemében. Ennek köszönhető, hogy például 1852 — 53-ban — ugyancsak Kesztler Lőrinc közli a Parlandóban — a 293 növendék közül mindössze egy fizetett tandíjat, a többiek költségeit az alapítványok kamatai fedezték. Az első negyven esztendőben 10 490-en tanultak a zenedében, közülük négyezren ingyenesen, hatezren pedig az úgynevezett pártoló tagok jóvoltából; ezek a mecénások évi hat forint harminc krajcár tagdíjat fizettek, és ennek fejében joguk volt egy-egy növendéket díjmentesen taníttatni. Mindezek alapján a zenedének már 1858-ban harmincezer forintnyi vagyona volt. Az iskola és a hangászegylet hivatalosan csak az 1851. január 6-i közgyűlésen egyesült, Pestbudai Hangászegyleti Zenede néven. A Nemzeti Zenede elnevezést 1866-tól használták; az 1867. november 9-i közgyűlésen jelentették be, hogy a belügyminiszter hozzájárult az új címhez. Közben azonban az énekiskola is fokozatosan zenedévé alakult. 1850-ben létrejött hegedűtanfolyam — első tanára Ridley Kohne volt —,1859-ben megnyílt a „szavalati" osztály, 1877 —1878-ban pedig Huber Károlynak, az ugyancsak a konzervatóriumban működött Hubay Jenő édesapjának vezetésével a vonósnégyes és zenekari tanszak. És hogy énekesképző funkcióját az iskola milyen jól töltötte be, arra meggyőző példa, hogy Liszt Esztergomi miséjének első esztergomi előadásán, 1856. augusztus 31-én a kórus nagyrészt a zenede növendékeiből állt. A zeneiskola 1865-ben érkezett el első jubileumához, a megalapítás huszonötödik évfordulójához. A nevezetes alkalomból hat napig tartó, fényes ünnepségeket rendeztek. A jubileumra meghívták Liszt Ferencet, aki erre az alkalomra komponálta a Szent Erzsébet legendája című oratóriumát. Az ünnepségek 1865. augusztus 15-én kezdődtek meg, a Vigadóban tartott koncerttel, ezen Erkel a Himnuszt és Dózsa György című operájának néhány részletét vezényelte, Liszt pedig a Szent Erzsébet legendáját. Másnap kirándulás volt, a harmadik napon ismét hangverseny a Vigadóban. Reményi Ede ezúttal az ugyancsak a jubileumra írott hegedűversenyét adta elő, Liszt Dante-szimfóniáját vezényelte, Hollósy Kornélia pedig magyar népdalokat énekelt. A következő két napon, augusztus 18-án és 19-én a vidékről érkező dalárdákat fogadták, és Erkel Ferenc vezényletével próbákat tartottak; 19-én rendezték meg a nagyszabású díszebédet Liszt Ferenc tiszteletére. Az ünnepségek augusztus 20-án érkeztek el fénypontjukhoz: a hatalmas dalárdaünnephez a Ligetben, körülbelül ezer dalos részvételével. Az énekesek a Vigadóban gyülekeztek, onnan indult el az ünnepélyes menet a Városligetbe, ahol délután öt órakor a Himnuszon és a Szózaton kívül Liszt Három harci dal című kompozícióját adták elő, Erkel vezényletével. 3. Az első jubileum idején a zenede súlyos helyiséggondokkal küzdött. Első helyük a régi redutépület első emeletén, a német színház keleti oldalán volt; az épületet azonban 1870-ben lebontották. Az 1869. május 31-i közgyűlés jegyzőkönyvéből arról értesülhetünk, hogy terv készült a zenede számára építendő székházról. Akkor az iskola a Szerb utca Bráda Tibor: Festett üvegablak (az épület első emeletén) 10. szám alatti egyemeletes házban működött, amelyet véglegesen 1872-ben vettek meg Nemeshegyi Júliától, 65 500 forintért. 1877. augusztus i-én az Egyetem tér 2. szám alatti gróf Hadik-, majd gróf Andrássy Manó-féle házba költöztek, 1884. november i-én pedig a Sarkantyús utcai Czompó-ház második emeletére, a belvárosi polgári leányiskola helyére. A gondokat mutatja, hogy 1880. november 8-án egy zenedei bizottság jelentést fogalmazott a fővárosi tanács számára. Ebben megemlítették szorult helyzetüket is: „Czéljainak megfelelő helyiségeket nem lévén képes bérelni, kénytelen kevésbé alkalmasokkal beérni." Különféle telekvásárlási akciók, épületszerzési kísérletek után —1889-ben például kibérelték nyolc évre az akkori Koronaherceg utca 10. számú ház első emeletét — 1895-ben megvásárolták az Újvilág és a Sarkantyús utca (ma Semmelweis és Vitkovits Mihály utca) sarkán lévő kétemeletes Schaffer-féle házat. (Más forrásokban Lauffer-háznak említik az épületet.) Az 1896 —97-es évkönyvben még arról olvashatunk, hogy a zenedének van telke és háza, de nincs pénze az építkezésre; ám közben valószínűleg mégis szereztek pénzt, mert a Schaffer-házat 18 145 forintért átalakíttatták Vavra József építésszel. 1897 augusztusában beköltöztek a házba, és már ebben az évben itt tartották a kisebb intézeti hangversenyeket is. A Semmelweis utca 12. szám alatt levő tizenegy ablakos klasszicista stílusú sarokházat Kasselik Ferenc tervezte, kezdetben földszintesre, majd kétemeletesre. A ház 1840-ben épült fel; valószínűleg Schaffer János utódától vásárolta meg a zenede vezetősége. Kasselikről egyébként Zádor Anna—Rados Jenő A klasszicizmus építészete Magyarországon című könyvében azt olvashatjuk, hogy „előszeretettel alkalmaz Hild és Pollach Mihály művészetéből vett elemeket", és hogy „az egykori Schaffer-ház, a mai Nemzeti Zenede épülete is Hild József egyszerűbb homlokzatát idézi." A zenede tehát néhány évvel a századforduló előtt ebben az épületben folytatta munkáját. 1918 őszén a Károlyi-kormány belügyminisztere felfüggesztette az egyesület működését, az ügyvezetéssel dr. Diósi Bélát, dr. Haraszti Emilt és Kern Aurélt bízta meg. Ez a hármas bizottság 1919-ben javaslatot dolgozott ki a zenede államosítására és újjászervezésére. A javaslatok között szerepelt a zenetanári képesítés szét-14