Budapest, 1972. (10. évfolyam)

7. szám július - Dr. Frank Vera: Az üzemegészségügy helyzete

Tahin Gyula felvétele Utunkat a Várhegyen folytattuk, ennek történetét is az osztályban hallották. Kossuth és Táncsics börtöne előtt vita alakult ki Kossuth és Széchenyi szerepéről a szabadságharcban. Majd a Bécsi kaputól az Úri utcán át folytattuk sétánkat; közben minden jellegzetes és történelmi vonatkozásokat őrző épület, szobor előtt megálltunk. A Várban levő múzeumokat csak kívülről mutathattam meg, a gyűjtemények megtekintésére nem volt időnk. Visszakanyarodva a Szentháromság térre, a Halászbástyát tekintettük meg. Az őshazát kutató Julianus méltatására is sor került. Ezután leereszkedtünk a Víziváros felé, s megnéztük az emlékekben gazdag Fő utcát. Még élénken élt tanulóimban a Mátyás templom gótikus világa, amikor a barokk építészet szép alkotásához, az Anna templomba érkeztünk. Az építészeti stílusokat ennek a csoportnak a szépművészeti séta alkalmával már ismertettem, így egy-egy stílus jellemző jegyeit, segítséggel ugyan, de felismerték. A Lánchíd és az Alagút történelmi múltjának és hangulatának felidézése után sétánkat a pesti oldalon folytattuk. Az útvonal: a Magyar Tudományos Akadémia, az Országház és a Nemzeti Galéria volt. Csodálkoztak az Országház méretein; jóval kisebbnek gondolták. Megnéztük a Vigadót, tolmácsoltam kultúrtörténeti vonatkozásait; Vörösmarty szobrát, a Pesti Barnabás utcában a Péterffy-palota szép barokk épületét. Érdekes látnivalót kínált a Belvárosi plébániatemplom és copf stílusú homlokzatával a görögkeleti templom. A Felszabadulás térre érve a Ferencesek templomának falán Holló Barnabás domborművét néztük meg; a templomban Lötz Károly freskóiban gyönyörködtünk és megemlékeztünk Liszt Ferencről. Kívülről szemléltük meg az Egyetemi Könyvtárat, valamint a Károlyi palotát. A Kecskeméti kaput elhagyva a Nemzeti Múzeum épülete előtt és kertjében folytattuk utunkat. Először a kert szobrait néztük meg; megemlékeztünk azokról, akiket ábrázolnak. A frissítő feketét a Pilvaxban ittuk meg. Tanulóim közül még egy sem járt itt és nagyon tetszett nekik, hogy pont ide tértünk be. Tele voltak élménnyel. Tizennégy oldalt jegyzeteltem — mondta K. E. vízvezetékszerelő. Ezen felbuzdulva a többiek előszedték hiányos jegyzeteiket, hogy kiegészítsék azokat. — Megmondom őszintén — mondta O. S. 30 éves betanított munkás —, nemigen érdekelt ez az út. Úgy gondoltam, ismerem a várost, amennyit tudok róla, az nekem elég. Csak azért jöttem el, mert nem akartam kilógni a sorból. Azt mondtam a feleségemnek, hogy egy óra múlva otthon leszek, megmutatom magam s lelépek. De annyi érdekeset hallottam, láttam, hogy nem tudtam elszakadni a csoporttól. A pihenés, a kávék, a frissítők megtették hatásukat. Amikor közöltem velük, hogy sétánk végetért, hiszen fáradtak vagyunk és késő is van, türelmetlenül kérdezték: „Hát a Hősök terét nem nézzük meg? Azt nem tetszik megmutatni, ami a lakóhelyünkhöz a legközelebb van? Ha most nem nézzük meg, máskor már nem lesz rá idő. Elvisz a villamos! Magunktól meg csak látjuk, de nem tudjuk, mit kell nézni és miért?" — érveltek. Aki fáradt, menjen haza — mondták. A földalattival érkeztünk a Hősök terére. Ismertető szavaimat sok kérdés követte. Például: „Hogyan jött létre a Városligeti-tó ? Mikor és kinek az elgondolása alapján nyerte el a Városliget mai formáját? Mióta működik az Állatkert, a Vidám Park? Ki az az Anonymus? Hogyan került Washington szobra a Ligetbe? stb. A kérdésekből látszott, hogy többször jártak errefelé, de csak most támadt igényük megtudni az összefüggéseket. Fáradtan, a nagy gyalogtúrától elcsigázva érkeztünk felfedező utunk végére. „Ez felért egy komoly munkanappal, de megérte!" — jegyezte meg egyikük. „Még soha sem jártam a Várban, pedig itt születtem!" — „Egészen másképp fogom ezután nézni a várost. Eddig csak a kirakatokat figyeltem és nem vettem észre mást" — hangzott innen is, onnan is. Hálásak voltak azért, amit láttak, tanultak. „Megvan a családi program jó néhány vasárnapra!" — mondta az egyik tanuló, akinek 16 éves fia van. Mások is fogadkoztak, hogy családjukkal megismétlik a városnéző sétát. Azóta az egyik fiatalasszony már beszámolt róla, mennyire csodálta őt még az anyósa is, amikor elvitte hozzátartozóit a Várba és elmondta nekik, amit a városról tud. A séta nemcsak élményt, hanem tudásbeli gyarapodást is jelentett tanítványaim számára. Amikor később megismételtem a kérdést: Mit mutatna meg és miért Budapest nevezetességeiből kedves külföldi ismerősének? — válaszaik már tényeket és lényeges összefüggéseket tartalmaztak. Ismerkedésünk a fővárossal csak egyike a sokféle lehetőségnek, amit ez a város nyújt. Még egyetlen séta is alkalmas lehet a tanításra és az érdeklődés felkeltésére. Bebizonyosodott, hogy az emberekben fel lehet ébreszteni a tudásvágyat, a megismerés igényét, és viszonylag rövid idő alatt el lehet juttatni őket a számunkra közömbös tárgyi világból a birtokbavétel élményéig. Jó lenne, ha az iskola effajta szárnypróbálgatásai — amelyhez sem sok pénz, sem propaganda nem kell — visszhangra találnának. Igaz, apró lépések ezek, de célszerűnek látszanak, kivált most, hogy annyi szó esik a növekvő szabadidő jobb felhasználásáról. Hány intézmény, vállalat, szövetkezet szervez külföldi társasutazásokat jelentős anyagi hozzájárulással, csak éppen azt nem jut eszükbe megkérdezni az elutazóktól: ismered-e legalább azt a várost, amelyben élsz ? Jó lenne, ha a főváros közelgő centenáriumát kihasználva a televízió népszerű ismertetést adna a város múltjáról. Ugyanezt az ország nevezetesebb városairól is megtehetné. Az emberek nagy részére jobban hat a kép, a látvány, mint a betű. Talán sikerült ezt érzékeltetnem a tanítványaimmal tett séta leírásával. Jó lenne, ha a TIT, az IBUSZ nemcsak meghirdetné a hazai tájjal való ismerkedés programját, hanem építhetne is egy-egy üzem vezetőinek támogatására. Jó szellemi befektetésnek látszik: kirángatni az embereket a hétköznapok szürkeségéből, megnyitni előttük egy színesebb világ lehetőségeit. Ha felkeltjük bennük az igényt, később öntevékenyen maguk is útnak erednek. Németh Magda tanárnő 29