Budapest, 1972. (10. évfolyam)

7. szám július - Osgyáni Csaba: Színház, gyerekeknek

Osgyányi Csaba Színház, gyerekeknek A Bartók Színház a 6 —14 éves fővárosi gyermekközönség állandó színháza. Az általános iskolás korú gyerekek, a bábszínházon túl, voltaképpen itt szerzik az első színházi élményt. Nem mindegy, hogy milyen ez az élmény. A Gyer­mek és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége (ASSITEJ) felmérése sze­rint a gyerekek sokkal nagyobb érdeklődéssel várják a mozik és a televízió műsorát, mint a színházi előadásokat. Ez több okból is érthető. A filmnek és a tévének a felnőttek körében is nagyobb a kultusza; a film és a tévé hangosan kínálja magát. Hogy valaki idővel rendszeres színházlátogató legyen, elő kell segíteni. A gyermekszínház csupán abban különbözik a felnőttek színházától, hogy számol a fiatalok életkori adottságaival, és sajátos módon vállalkozik személyisé­gük formálására. Megismerteti, megszeretteti velük a színielőadások világát, s az iskolai oktatás informatív, didaktikus hatását az élmény erejével kiegészíti. Ez az igény a színházi szakemberekkel szemben is fokozott követelményeket állit: érthető, világos szerkesztést, a „gyermekek spontán dramaturgiai érzéké­nek" figyelembevételét, vagyis a cselekedetekben, s nem csupán.a szavakban tetten érhető mondandót. Naturalisztikus, agyondekorált díszletek helyett stílusosan jelzett, képzeletébresztő színpadképpel érhetnek el vizualitást fej-Csigó László felvételei 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom