Budapest, 1972. (10. évfolyam)

1. szám január - Mányi Szabó István: Intézkedések a tömegközlekedés javítására

FÓRUM Klub a gyárban A közvélemény keveset tud arról, hogy szerte az országban alakulnak gyári ifjúsági klubok. Hol sikerrel működnek, hol vegetálnak, majd megszűnnek. Rengeteg energia feszül egy-egy új ifjúsági klub beindításában és vész kárba bukásával. Nehéz nyomon követni, mi is történik valójában. A hatvanas évek kezdete óta a futótűz gyorsaságával terjedő mozgalom még mindig ott tart, hogy fejlődésére a teljes spontaneitás, az anarchia jellemző. A statisztikák kevés útbaigazítással szolgálnak. 1970-ben több mint 3000 ifjúsági klubot tartottak nyilván; 991 indult a Kiváló Ifjúsági Klub címért indított versenyben; 154 elnyerte a Kiváló Klub elnevezést. Hány területi, egyetemi, középiskolai, beat, hivatali, gyári ifjúsági klub működik ma hazánkban ? Senki sem tudná megmondani... Miért olyan lényeges, hogyan alakul a klubmozgalom helyzete ? Mert mind világosabb: a fiatalok közösségi élete szempontjából még hosszú ideig ez a társadalmi képződmény látszik a legjobbnak. Már az eddigi tapasztalatok is két felismeréssel szolgáltak. A szakemberek szerint az ifjúsági klub mint forma, kitűnően alkalmas a szocialista, közösségi emberek kinevelésére. A rendszeres együttlét, a szimpátián-antipátián alapuló mikrocsoportok kialakulása feltételezi a fiatalok részleges, vagy teljes alkalmazkodását az adott kis közösségekhez. Fokozatosan kialakul bennük a másokért érzett felelősségvállalás, sőt, az áldozatvállalás is. A másik lényeges felismerés: a klubok elterjedése döntő fontosságú a nyílt társadalom modelljének kialakításában. Ma még a klubok nagyrésze zártkörű. Egyelőre ott tartunk, hogy egy munkás az értelmiségiek klubjába csak mint vendég juthat be. A gyári klubok is el vannak zárva a külvilág elől. Mi ennek az oka? Falak lennének az emberek között? Vagy inkább előítéletek? A különféle óvatoskodó fontolgatások helyett ideje volna megteremteni a szabad mozgást a klubok között! Mindezek után áttérhetünk a gyakorlati problémák vizsgálatára. A nyílt klubok megteremtésének mindmáig akadálya a kötelező klubigazolvány-betétlap. A klubok saját igazolványt csak bürokratikus tortúrák sorozata után adhatnak ki. Sok helyen érthető módon inkább lemondanak az igazolványról, s „megoldásként" az idegeneket zárják ki az összejöveteleikről. Vitatott a „KISZ klub" kifejezés is. A KISZ mint politikai szervezet nem engedheti meg, hogy külön igazolvánnyal rendelkező tagság szerveződjön kebelén belül, s gátolja az egységes munkát. Ehelyett bevált a KISZ védnökség forma: a klubvezetőség összeállításába a KISZ-nek beleszólási joga van, de a klub független a Kommunista Ifjúsági Szövetségtől. Nem ritka, hogy a gyári KISZ-vezetőségek „konkurrenciát" látnak a klubvezetőségekben. A szabályozatlan helyzet az irányítók között számtalan súrlódást okoz, ez is előidézheti a klub szétesését. Ki vezessen gyári ifjúsági klubot ? Az erre alkalmas egyéniségek igen csekély számban találhatók meg közvetlenül a gyárakban. A legtöbbször nagy gyári tapasztalatokkal bíró, de a népművelésben teljesen járatlan embereket állítanak a klubok élére. Ilyenkor következik be, hogy a lelkes kezdetet megtorpanás, majd az ellaposodás követi. A vegetáló gyári ifjúsági klubok hamarosan tánc-szakkörré alakulnak, mert a táncon kívül nincs érdemleges program. A legjobb esetben sebtében kiképzett klubvezetőket bíznak meg az irányítással; de a „gyorstalpaláson" elsajátított népművelői ismeretek igazán szép eredményeket ritkán hoznak. A bölcsészhallgatók közül jó néhányan elmondták : nagyon szívesen vállalnának klubvezetést. Különösen a népművelő, illetve pedagógia-szakosoknak tetszett az ötlet, hiszen a gyári ifjúsági klubok a szakmai tapasztalatszerzés szempontjából is aranybányának ígérkeznek. Örömmel mennének, mert az egyetemen már-már üvegharang alatt élnek, és nagyon szeretnének megismerkedni a gyárak, üzemek életével — belülről. Az üzemiek két kifogást hangoztatnak a hivatásos népművelők bevonásával szemben. Ők is ezzel kezdik: az egyetemistáknak nincs gyári tapasztalatuk. Elszakadtak az élettől is; képtelenek lennének arra, hogy a munkásfiatalokat valóban érdeklő programot állítsanak össze; esetleg túl magasra emelnék a mércét is. Másrészt nincs anyagi fedezet a hivatásos népművelők honorálására. Ingyen mégse várhatják el, hogy hétről-hétre kijárjanak a klubba. Való igaz, a kezdő népművelők élettapasztalatok híján nehezen boldogulnának — egyedül. Ám volna megoldás. A gyári klubvezetőségek mint tanácsadó testületek segíthetnék a hivatásos népművelők munkáját, s ha szükséges, nekiiramodó fantáziájukat is viszszafoghatnák, figyelmeztetnének a realitásokra. Súlyosabb érvnek tűnik a pénzhiány. Mégis megjegyeznénk: a középiskolai ifjúsági klubok vezetőinek honoráriumát a Művelődésügyi Minisztérium már szabályozta. A középiskolai klubhálózat kiépítése lassan be is fejeződik. Most a Munkaügyi Minisztériumon a sor. A vállalatok számára megteremtett lehetőséggel az érintettek bizonyosan élnének . . . Addig is másodállásban akadály nélkül alkalmazható népművelő. Az egyetemistáknak pedig az ösztöndíj mellé igen jól jönne ez a jövedelemkiegészítés. Ideje volna életrehívni az Ifjúsági Klubok Országos Szövetségét; ez a szerv, a KISZ védnöksége alatt, összefoghatná a mindeddig ösztönösen alakuló mozgalmat. A meglevő klubokat minősíteni kellene. Szakképzett vezetők fokozatos bevonásával el lehetne érni, hogy a klubok ne csak találkozóhelyek legyenek, hanem annál jóval többet nyújtsanak. A fiatalok bizonyosan ragaszkodnának kedves, megszokott klubjukhoz. Talán eljön az az idő is, amikor bármelyik fiatal egy telefonkönyvhöz hasonló listából választhatja ki az érdeklődésének leginkább megfelelő ifjúsági klubot, ahová bármikor betérhet, illetve beiratkozhat. Fáy László 30