Budapest, 1972. (10. évfolyam)

6. szám június - László Gyula: A munkássport hőskora

volt hazánkban az első igazán modern újság; s míg Kossuth állt az élén, nem volt a magyar közéletnek olyan problémája, mely hasábjain ne kapott volna teret. A lap előfizetőinek száma ugrásszerűen emelkedett. Emiatt új szerződés előkészítése vált lehetővé, miszerint a főszerkesztő már nem fizetést és részesedést kap (ami már a második évben 11 ezer Pft volt), hanem közvetlenül az előfizetési díjból fixumot; ennek összege 1844-re 18 ezer Pft-ra emelkedett. „Mindez persze, elment a politikára." De kétségtelen, hogy nagyon szép summa volt. összehasonlításképpen: a hetilap-szerkesztő és szépíró Frankenburg Adolf főfoglalkozásban a Kamara alkalmazottja volt, s ott reggel 8-tól délután 2-ig tartó munkaidővel évi 400 Pft díjazásban részesült; a nap hátralévő részében szerkesztett, írt — s összjövedelme 1844-ben 2328 Pft 55 Kr-t tett csak ki. De hogy a házban maradjunk: Heckenast az íróknak 20 Pft-otfizetett nyomtatott ívenként. (Petőfi egy levelében „silány fráter"-nek nevezi, mert a kért 200 Pft előleg helyett csak százat adott.) Mivel Landererék nem tartották be a megállapodást, a lobbanékony Kossuth szakít velük s még azzal is megvádolja partnerét, hogy a titkos rendőrség besúgója. Heckenastnál lehetett is ebben valami. Tudunk egy titkos jelentésről; ez arról számol be, miszerint apósánál kivívta, hogy a jövőben minden olyan magyar vonatkozású kéziratot utasítson vissza, mely az osztrák kormány ellen irányul; s Wiegand Stancsics három művét vissza is adta.) A Pesti Hírlap szerkesztősége Kossuth távozása után továbbra is a régi helyén maradt. Az egyik új főszerkesztő Csengeri Antal lett, a kor egyik legkiválóbb szelleme. Szobájában tragikus esemény történt. Czakó Zsigmond drámaíró, legutolsó darabjának bukása miatt, meghasonlott önmagával. Csengerivel folytatott éles vitája befejezéséül pisztolyt rántott s főbelőtte magát. A szerkesztőség gyakori látogatója volt ekkor már Petőfi, aki itt olvasgatta a külföldi lapokat. Kossuthra haragudott, annak egy nyilatkozata miatt, s élesen így válaszolt ,,... még örülni fog, ha az én nevemmel fogják emlegetni az övét is". Az épülethez fűződik 1848. március 15-e nagyjelentőségű eseménye. Landerer már reggel magához hívatja gépmesterét, Christián Glutscheket — olvassuk Hatvani Lajosnál —: „Hallja maga Glutschek! Ma okosnak kell lenni. A fiatalság gyűlést tartott a Pilvaxban és elhatározták, hogy valamit kinyomtatnak. Hát maga csak legyen az eszénél. Ha kevesen lesznek, akkor ki kell verni őket, ha sokan — hát isten neki, csináljuk, amit akarnak. Csak okosan Glutschek, csak okosan!" Hát csakugyan sokan voltak. A Pilvaxból csak 10—15-en indultak, de a nyomdához már vagy ötezren vonultak fel. Kint zajong a tömeg; öten belépnek s felszólítják az elősiető Landerert, a 12 pont kinyomtatására. „Lehetetlen — mondja nagy hangon —, nincs a kéziraton engedélyezés!" És azután súgva: „Foglaljanak le egy sajtót." A Pesti Hírlap külpolitikai rovatvezetője előlép s ráteszi kezét az egyik gépre: „Lefoglaljuk a nép nevében." Landerert szelíden betuszkolják főnöki szobájába, az ajtót is rázárják s nyomban megindul a szedés. Kiderül azonban, hogy a Nemzeti Dalnak nincs is kézirata. Sebaj: Petőfi diktálja és minden strófáját másvalaki szedi ki. Kint zuhog az eső s hogy szét ne szaladjon a tömeg, ki-kimegy valaki és szónokol. Mire az első szabadsajtó lapok az utcára kerültek, csaknem tizenkét óra lett. Rövidesen megszólalt a déli harangszó és a lázongó, forradalmi tömeg, igazi pesti módra— hazament ebédelni. Ez nem tréfa: maga Jókai írja meg néhány nap múlva az Életképekben. Másnap este kivilágítás. A Pesti Hírlap beszámol róla, hogy „E lapok kiadóinak lakán legalább 20-ig való nemzeti zászló..." Maguk a tulajdonosok magyar ruhába öltözve vezették nyomdájuk személyzetét, akik mindnyájan kékvászon munkaruhában voltak, s „fejőkön sajátos alakú papírsüvegeket viseltek". A nyomdai személyzet azonban nemcsak lelkesedett: vezetésükkel és Táncsics irányításával köti meg május 3-án a 187 főnyi pesti nyomdászság az első magyar kollektív szerződést. Lényeges pontjai: a 10 órás munkaidő bevezetése és a szedők heti 10 Pft-os minimális bérének biztosítása. A nyomda kezdetben még házunkban, majd később Debrecenben vállalja a Tyroler József által metszett Kossuth-bankók nyomását, és végzi is, mígnem a gépek a szabadságharc leverésének pánikjában a Lugosi hegyekben elkallódnak. Még 1849-ben néhány hónapig a Pesti Hírlap helyiségeiben Jókai Esti Lapok-jának szerkesztősége is hajlékot talál. Landerer, mint politikailag kompromittált, menekülni kénytelen, de Heckenast — mivel minden mozgalomtól távol maradt — szilárdan áll helyén, s ismét engedélyezik a vállalat működését. 1852-ben átköltözik a szomszédos Egyetem utca 4-be. Idővel itt alakul át a neves és patinás Franklin Társulat könyvkiadó vállalattá. A háznak sok neves lakója volt. Egyesek sorsa tragikusan alakult. Garay János 1843-ban itt teremti meg az Obsitosban Háry János maradandó alakját. 1849 májusától néhány hónapig e ház vendége a szerkesztőnek hívott Arany János. Később Garay a szomszédba költözik, mintáz Egyetemi Könyvtár őre. Ott húzódik meg nála a kétségbeesett Szendrey Júlia, boldogtalanul végződő második házassága megkötéséig. Bajza József itt szerkesztette Toldyval és Vörösmartyval az Athenaeumot. A nagy árvíz után Vörösmarty ide is költözött s Bajzáéknál ismerte meg a háziasszony húgát, az akkor 16 éves Csajághy Laurát. Vachot Sándorné — akinek visszaemlékezéseit rövidítve idézem — így festi le a házasulandó költőt: „Köpcös termetű, alacsony férfi, kinek kissé őszbecsavarodott fekete bajusza, körszakálla, kopaszuk homloka s himlőhelyes arca volt s szokásaiban egyszerűbb embert nem ismertem. Hogy V.-nak Lóri kedves arca s szép szemei mindig nagyon tetszettek, mindenki természetesnek találta, de hogy a 40-et több évvel meghaladónak kedve jöjjön nősülni, s egy magánál 24 évvel fiatalabb lányt válasszon feleségül, ez meglepő volt." A két író-sógor a szabadságharcban mindvégig Kossuth híve volt, majd Világos után parasztkocsin menekültek s bújkáltak. Már önként akartak jelentkezni, amikor Haynau az országgyűlés tagjainak általános kegyelmet adott. Az átélt izgalmak azonban mindkettőjüket súlyosan megviselték. Vörösmarty „elhanyagolt öltözetén és egész külsején meglátszott, hogy lelke fel van dúlva". Bajzának pedig elméje borult el. Bajza leánya, Lenke — a későbbi írónő — is e házban nőtt fel s Heckenast felesége lett. Marastoni Jakab, a Velencéből ideszármazott festő is házunkban lakott egy ideig. Szóljunk még Kossuth két fiáról: ők e házban születtek. Apjuk emigrációja után Pozsonyban őrizték a kisfiúkat s csak 1850 tavaszán kapták meg az engedélyt az ország elhagyására. Ferenc hazakísérte apja hamvait s a koalícióban kereskedelmi miniszterséget is vállalt. Öccse, Lajos Tódor nem politizált; Olaszországban maradt, elismert vasútépítő mérnök lett; s ott hunyt el 1918-ban. A nyomda üresen maradt helyiségeiben 1853-ban nyitotta meg a régi Pest egyik leghíresebb kávéházát az olasz Cammoniból lett Kammon József, a kávésok későbbi „főelülülője". (Egy részében most az antik bútorok bizományi boltja van elhelyezve.) „Hosszúkás, boltíves terem — olvassuk a kávéházról —, nincs márvány és réz, még csak parketta sem, de meisseni csészében szolgálják a feketét és csiszolt poharakban a Halász-lét." Ugyanis a híres dabasi Halászok egyike valami speciális groggot kevertetett magának, „amit az ódivatú puha bőrdiványokon ülő vendégek végül is halász-lének neveztek el". A kényelmes biedermeyer karosszékekben ült többek között Heltai Ferenc, a későbbi főpolgármester; Pulszki Ferenc, aki az emigrációból hazatérve a Nemzeti Múzeum főigazgatója lett; Herman Ottó; Huszár Adolf, a szobrász. És szandállal meztelen lábán, kalap és kabát nélkül Földvári, a különc magántudós. 1860-ban, a felirati vita idején, a gazdag és előkelő ellenzéki diákság gyűlt össze a kávéházban. Sok éven át ide jártak a közeli Tudományos Akadémia ugyancsak ellenzéki tagjai. A nyolcvanas években pedig a korabeli „galerik" innen és a Váci utcai Korona kávéházból indultak ki éjjeli hecckörútjaikra. A kávéház 1893-ig állt fenn. Később a Dittmar Fém és Lámpagyár költözött ide. Az ostrom idején az épület megsérült; s amikor Horler Miklós a rekonstrukciót megtervezi, már nincs meg a Szép utca sarkán a vörösmárvány kerékvető sem. Pedig az is történelmi emlék volt: március idusán arra állt az egyik szónok, Sükey Károly, és miközben bent a Nemzeti Dalt szedték, innen szólt a tömeghez. 38