Budapest, 1972. (10. évfolyam)

5. szám május - Gábor István: Egy régi épület új élete — az Újvárosháza

Kisebb-nagyobb huzavona után a Lipót utcai palota — csak 1899-ben terjesztik ki a Váci utca elnevezését erre a szakaszra is, az Irányi utcától a Fővám térig — 1875-ben végre elkészült. 1875. március 24-én tartotta benne első közgyűlését a törvényhatóság; de néhány héttel korábban már ünnepélyesen felavatták. Ismét a Vasárnapi Újságot idézzük, amely 1875. március 7-i számában beszámolt arról, hogy „a főváros új városházának közgyűlési dísztermét, s a díszlépcsőt szombaton a gázlángok ragyogó világa mellett mutatták meg a meghívott társaságnak". Ezután a tudósítás részletesen ismerteti a termet: „Két nagy csillár 144 légszesz lángja fényes világításba helyezi az egész termet, mely a legpazarabb renaissance stylben van berendezve. A 306 ülőhely czélszerűen van elosztva, félkör alakban, fokozatosan, úgy, mint a képviselőházban; az ülések fonatosak, a felső rész kis asztalkává alakítható, az utczafelőli fal hosszán két felől tisztviselők és hírlapírók asztalai állnak, középen egy emelvény, öt székkel az elnökség részére; az emelvény előtt külön asztal van az előadó tanácsnok számára." A termet széles karzat fogja körül, ennek rácsozata veronai és levantei márványból készült. A márvány egyébként is nagy szerepet kapott a két emelet magasságú teremben; a díszítésre csaknem 50 ezer forint értékben használtak föl márványt, az egész közgyűlési terem költségei pedig a berendezéssel együtt elérték a 130 ezer forintot. A márványmunkákat Siletti Fortunato, az aranyozást Teichert Károly, a bútorokat Kovács András, a szobrászmunkákat Marhenkó Vilmos végezték; valamennyien pesti iparosok. A palota építésvezetője Buzzi Félix volt. Dr. Kismarty-I.echner Ödön az „Építőművészetünk a XIX. század második felében" című munkájában Steindl Imre tervéből főleg azt emeli ki, hogy a mű-; vész „a nehézkes formákat erőteljes művészi önállósággal kezeli, különösen értékesek a majolika burkolású hatalmas kandallók, mint a belső tér építészeti koncepciójának integráns részei". Más monográfiák a közgyűlési teremben a tölgyfából készült padok gazdag faragását, a fonatos üléseket, a diófa-ajtókat, a bronzveretes, aranyozott díszítést nyugtázzák nagy elismeréssel. A háromemeletes, homlokzatán l 24 színes nyerstégla kiképzésű, magas konzolos főpárkánnyal, két kapuval rendelkező épület másik becses értéke a különleges szépségű lépcsőház. Ez az öntöttvas szerkezetű, ctkarú lépcsőház — lépcsőfokai karszti márványból készültek — az első kísérlet volt egy akkoriban Franciaországban divatos stílus meghonosítására. Steindl Imre sikerrel oldotta meg a feladatot, hogy a tömör vas által meghatározott arányokhoz dekoratív formát találjon. A munka bonyolultságát jelzi, hogy az oszlopok vasból készült levéldíszeit darabonként öntötték a Schlickvasöntödében, majd valamennyit egyenként csavarokkal erősítették föl az oszlopok törzseire. Nem szóltunk még az új városháza legjelentősebb díszítményeiről: Lötz Károly freskóiról. Nem is szólhattunk róluk, mert az avatáskor még csak a helyük volt kijelölve a kazettás mennyezet alatt. Amint a Vasárnapi Újság a már említett tudósításában jelezte: „a karzat rácsozata fölött tér van hagyva falfestmények számára, melyek a főváros és az ország történetéből vett eseményeket fognak ábrázolni, ha a közgyűlés jóváhagyja a költségeket". A közgyűlés a költségeket jóváhagyta ugyan, de elvetette azt a tervet, hogy a festmények témája sokalakos történelmi kompozíció legyen. A Képzőművészeti Bizottmány úgy határozott, hogy a képek a főváros funkcióit ábrázolják, allegorikus formában. Lötz Károly kapta a megbízást a hat freskóra; a témaválasztást a művészre bízták, és tiszteletdíjul freskónként ezer forintot ajánlottak föl. Azt kötötték ki csupán, hogy az allegóriák az igazságot, a közszellemet, az ipart, a kereskedelmet, a tudományt és a művészetet mutassák be, mert ezek — mondta ki a határozat — „mind olyan eszmék, amelyek a közgyűlés tárgyalásai és határozatai meghozatalánál jelentékeny befolyással lenni vannak hivatva". 1880—81-ben festette Lötz a freskókat, a kor igényeinek és az épület stílusának megfelelően reneszánsz stílusban, Raffaello modorában. Valamennyi allegória fő alakja nő, akit mellékalakok vesznek körül. A munka érdekessége, hogy az ipar és a kereskedelem egy-egy leányalakj ában saját lányát, Ilonát ábrázolta. A képeket, amelyek a háború viszontagságai alatt megsérültek, 1951-ben Medveczky Jenő, a kitűnő festőművész állította vissza eredeti szépségükben. A díszterem Lötz Károly freskója