Budapest, 1972. (10. évfolyam)

5. szám május - Horn Emil: 60 éve: „Vérvörös csütörtök”

helyén kis, elszigetelt, a lakosság nagyrészének közönyétől kísért sztrájkok, tüntetések lobbantak fel és hunytak ki. Majd ismét elcsendesedett minden. Május 28-án megnyíltak a gyárkapuk, a katonaságot visszavonták az utcákról és az élet — látszólag — rendes kerékvágásába került. De Rosta Gyula, 13 éves úttisztító munkás, Hatyina Sándor, 18 éves napszámos, Holub Kristóf, 42 éves kőműves, Risztov Miklós, bolgár kertész, Gálisz Ignác, 38 éves famunkás és Persztik Ilona, 19 éves munkásnő már nem vehették fel a munkát. Mindannyian 1912. május 23-a, egyben a XX. század első magyar munkásáldozataiként írták be nevüket a magyar munkásosztály történetébe. „Az úr-Hunnia dőzsölt hát megint Tornyaiból bátran lekönyökölve S csak pribék-hadát intve úszitón bús lázadóit, hogy ölje, hadd ölje: Régi dal, régi dal." így írt róluk is május 25-én Ady, Tiszának küldött versében. megütköztek elnyomóik fegyvereseivel, nemcsak a munkások, a Szociáldemokrata Párt (a korabeli „magyarkodók" előszerettel használt kifejezésével : „a nemzetköziek") — hanem a magyar társadalom potenciálisan haladó részének ügye is. Kaffka Margitnak e nap emlékére írt gyönyörű költeménye is emellett bizonyít: « Ne feledjétek, férfiak, hogy az asszonyvér se drágább harcra, mint szerelemre. S mint más, eddigi forradalomkor, úszitsatok minket is barrikádjaitokra megint. Mint fülledt szalmakazal, fölös létünk heve jó lobot vetni és hajtani csóvát, És kisarcolt, szegény tetemünkkel majd tömjétek a sáncokat! Férfiak! Ha netán lesz valami, — ne feledjetek izenni nekünk!" Csendőrök munkásokat kísérnek a Váci úton Megbilincselt tüntető a mai Rosenberg házaspár utca elején Május 23-a a magyar munkásmozgalomban A munkásmozgalom 1918 előtti történetének ez a legnagyobbszabású megmozdulása sok tapasztalattal gazdagította a proletariátust. A „vérvörös csütörtök" mindenekelőtt azt mutatta meg, hogy a munkásosztály a maga fegyelmezett, öntudatos tömegével olyan erőt képvisel, amellyel számolni kell. Ahogy Kunfi Zsigmond megfogalmazta: „.. . tanácstalanul és megdöbbenve állott a nép haragjának és erejének ezen kitörésével szemben minden állami és társadalmi hatalom, ... a tömegek maguk megmámorosodtak, amikor érezni és szemlélni kezdték hatalmuk nagyságát,. . . mindenki, támadók és támadottak meglátták, hogy csütörtökön Budapest utcáin a munkásosztály hatalommá konstituálódott." Nyilvánvalóvá vált, hogy aszázadforduló előtt még gyermekcipőiben járó és éppen ezért egyfelől megmosolygott, másfelől pusztán rendőri ügyként kezelt munkásmozgalom az SZDP vezetésével alig két évtized alatt felnőtté, a magyar társadalom egyik döntő faktorává, országos politikai tényezővé vált. Május 23-a azzal, hogy forradalmasította a proletártömegeket, elősegítette egyben azoknak a baloldali erőknek a megerősödését is, amelyek a hat évvel későbbi forradalmak idején oly nagy szerepet játszottak. Május 23-a továbbá a világháború előestéjén hívta fel a figyelmet a demokratikus jogok kiáltó hiányára, megteremtésük fontosságára, és ezzel nemcsak megnyerte magának a haladó erők rokonszenvét, de meg is gyorsította a progresszió tömörülését. Világossá vált az is, hogy a követelések, amelyekért a munkások az utcán Ennek ellenére 1912. május 23-a végső soron a munkások elszigetelt mozgalma maradt, mert a magyar társadalmat velejéig átható nacionalista-konzervatív-reakciós légkör azok tisztánlátását is megzavarta, akiknek objektív érdekeik szerint a munkásosztály oldalán lett volna a helyük. (Nem tagadható persze, hogy e tisztánlátást az SZDP merev, sokszor doktrinér politikai vonalvezetése sem segítette elő.) De az is nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar uralkodó osztályok nem hajlandók a demokratikus reformokra. Eladdig érintetlen fegyveres erejüket és ellenfeleik gyengeségeit jól felmérve, csak az erőszakban bíztak. Ennek jegyében még sikerült néhány „eredményt" felmutatniok: június elején „megtisztították" a parlamentet az ellenzéktől, keresztülvitték a háborús előkészületekhez elengedhetetlenül szükséges véderőtörvény megszavazását; és végül belerántották az országot a véres háborúba is. * A „vérvörös csütörtök"-ön a magyar proletariátus erejéről, szervezettségéről és elszántságáról tett tanúbizonyságot. Az osztályharc iskolájában sikeres vizsgát tett — „felsőbb osztályba" léphetett. A forradalmak idején a „tanító-történelemtől" már azt a feladatot kapta, hogy nem felejtve az 1912. május 23-án tanultakat, a hatalom megragadásának és megtartásának nehéz tudományát sajátítsa el. így és ilyen értelemben volt jövőbemutató ez a nap, amelyről Babits írta akkor: „... Magyarország nagy betegágyán vér és kinok közt megszületett a Jövő." 17