Budapest, 1972. (10. évfolyam)

5. szám május - Horn Emil: 60 éve: „Vérvörös csütörtök”

kormányzatok kicsinyes vegzaturái, a bíróságok elfogultsága, a rendőrség brutalitása és általában a munkásmozgalmat körülvevő ellenséges légkörből adódó elszigeteltség érzése táplált. A munkások türelmetlensége nőttön-nőtt. Ahogy Kunfi írta: „a tömegek beszéltek. Beszéltek évek hosszú során keresztül a tömegnyelv minden eszközével. Beszéltek népgyűléseken érvekkel, számokkal, kéréssel. . . fenyegetésekkel, haragos közbeszólásokkal. . . összeszorult öklökkel. Beszéltek az utcán békés felvonulásokkal, tüntetésekkel, amelyeken sétálni vitték nyomorúságukat, nélkülözésüket... Beszéltek néma, végeláthatatlan menetekkel, amelyek megmutatták, milyen végtelen sokan vannak azok, akik úgy Várják a fölszabadítás nagy napját, mint az aszú szikkadt föld a nyári záport. Beszéltek a sztrájkok és bérharcok ezreivel... Beszéltek azután . . . itt-ott egy elröppent parittya kövével, amely ritkán talált egyebet, mint hogy lyukat hasított a levegőben ... Ami eszköze és fegyvere a politikai agitációnak van, azt mind kimerítették, azt mind elhasználták egész a megcsömörlésig ..." A helyzet újabb válság kirobbanásával fenyegetett, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy 1911 folyamán megszaporodtak az ellenzéki erők, mindenekelőtt a Justh-párt és az SZDP kibontakozó összefogása révén. Az utolsó csepp a pohárban: Tisza István a Házelnök Az uralkodó osztályok megértették: vagy ők számolnak le kíméletlenül a még éppen csak tömörülgető, de távolról sem egységes ellenzéki erőkkel, és ezzel zöld utat nyitnak a háború felé, vagy az idő, a progressziónak dolgozva, olyan akadályt gördít útjukba, amelyet később már nem lesz módjuk eltávolítani. Más út, mint az erőszak, nem volt és ők nem riadtak vissza ennek alkalmazásától: 1912. május 22-én Tisza Istvánt puccsszerűen a képviselőház elnökévé választatták. Mindenki felismerte e lépés horderejét. Tisza István — „a bújtó, új, kan Báthory Erzsébet" — nem titkolta: minden eszközt igénybe fog venni, hogy az obstrukciót letörje, a véderőtörvényt megszavaztassa, és mint a demokratikus választójog dühödt és következetes ellensége, megakadályozzon minden ilyenirányú reformot. Tisza megválasztása határkőnek bizonyult: jelezte, hogy az uralkodó körök a válságbólválságba bukdácsoló rendszer megmentésére és megszilárdítására ekkor már csak annak mindenoldalú megmerevítésében láttak lehetőséget. A Szociáldemokrata Párt vezetősége riadót fújt: a rendőrségi tilalom ellenére általános sztrájkot és tömegfelvonulást hirdetett, felismerve, hogy Tisza megválasztása „bevezetése annak az erőszaknak, amely az általános választójogot akarja megfojtani és a népet örök szegénységre, örök rabszolgaságra akarja kárhoztatni". A párt felhívásai, amelyek a munkásokat május 23-án 10 órára a Parlament elé, illetve ugyanaznap délután a Petőfi szoborhoz hívták, számoltak a kilátásba helyezett rendőri akciókkal, de azzal biztatták a tömegeket, hogy „ha sokan leszünk, ha a jogtalanok százezrei előbújnak nyomorult odúikból és otthagyják a nagy harc idejére a műhelyt: önként vonul majd vissza előlünk az a had, amelyet a kiváltság düledező várának védelmére talán megpróbálnak mozgósítani." Nem így történt. Igaz: a külvárosi gyárak előtt munkások ezrei gyülekeztek és a korareggeli órákban meg is indultak, hogy a jelzett időben a Parlament előtti téren legyenek. Csoportjaik az útbaeső gyárak munkásaival egyre hatalmasabb tömegekké duzzadtak. Az Erzsébetfalváról indultakhoz a Soroksári úton a Fegyver- és Gépgyáriak, majd a csepeliek négyes sorokba rendezett menete csatlakozott. Budáról a Ganz-gyáriak fél nyolckor indultak, hogy aMargit-hídon át időben a pesti oldalra jussanak, mialatt az Újpestről és a Váci úti gyárakból jövő tízezrek már úton voltak az „ország háza" felé. A rendőrség szétzavarja a tüntetőket a mai Rudas László utcában Az első összecsapások — az első munkásáldozatok De a rendőrség is felkészült. A belső kerületek szinte ostromlott város képét mutatták. A Parlamenthez vezető valamennyi utca feketéllett a rendőröktől, a mai Kossuth Lajos téren gúlákba rakott fegyverek mellett katonai alakulatok várták a bevetésre szólító parancsokat. A kormány elhatározta: semmiképpen sem engedi a Parlament közelébe a tüntetőket. A tömeg pedig közeledett: a Boráros téren még csak kis rendőrszakasz kísérelte meg útját állni a menetelőknek — sikertelenül. A vonuló munkások a választójogot éltették és szólt az „Abcug Tisza Pista! Le az erőszakos junkerrel!". Menetük a Közraktár utcán át, a Vásárcsarnokot érintve a szűk Váci utcában egészen a Gizella (Vörösmarty) térig ért. És jóllehet itt már többszáz rendőr várta, sőt, szét is szórta őket, egyenként mégis eljutottak a Szabadság térre, amely később a nap legnagyobb összecsapásainak színterévé vált. Ezalatt a Margit-híd budai oldalán ugyancsak óriási rendőrtömeg várta a Ganzgyáriakat. Együttesen nem juthattak át, egyenként szivárogtak a pesti oldalra, és mire a rendőrök felocsúdtak, nagyrészük odaát volt. Közben elterjedt a hír: a Váci útról jövőket a rendőrség és a katonaság a Ferdinánd (Élmunkás) hídnál megtámadta és fegyverét használva megölte az egyik felvonulót. Május 23-a első mártírja, Holub Kristóf 42 éves építőmunkás, tüdejében golyóval, holtan feküdt a gránitköveken. Az összecsapások sűrűsödtek. A rendőrök senkire és semmire sem tekintő, fokozódó brutalitása a végsőkig keserítette a tüntetőket. A felvonulás kicsapott sajátmaga alkotta medréből: villamosokat fordítot-Feldőntött villamos a Nagymező utcában 15