Budapest, 1972. (10. évfolyam)

1. szám január - Fülöp János — Dr. Tóth Imre: Az ELZETT történetéből

Ugyancsak Kallós Ernő „sajátos" gondolkodásából fakadt több szociális juttatás vagy intézmény meghonosítása is. 1936-ban például bevezette az öltözőszekrények használatát (ez akkoriban meglehetősen ritka beruházás volt); 1940-től olcsó (az inasok számára ingyenes) üzemi étkeztetést rendszeresítettek; ugyanekkor létesült a munkás-és alkalmazotti jóléti alap; ekkor határozták el étkező, művelődési ház, modern fürdő és öltöző építését. A vállalatnál nyugdíjalap is létesült. Kallós Ernő rendszeresen fizetett munkásainak karácsonyi jutalmat. Egy 1942-ből származó adat szerint például csak az étkeztetés vállalati támogatása évi 70 000 pengőre rúgott. (Itt jegyeznők meg érdekességként, hogy az „Elzett" konyhájának első főnöke a neves, szakácskönyvei által is jólismert Túrós Lukács volt.) Háborús óvintézkedések Kallós Ernő meglepő politikai nézetei a gazdasági-társadalmi helyzet jószemű megítélésével párosultak. A fasizmus fokozatos előretörése, a háború előrevetülő árnyéka olyan óvatossági intézkedésekre késztette, melyeknek haszna, értelme a későbbi években beigazolódott. így pl. már 1939 elején olyan személyeket vont be az igazgatóságba, akiknek a különféle politikai és kormányszervek előtt tekintélyük volt: nagybaconi Nagy Béla nyugalmazott tábornokot, ómoraviczai Heinrich Józsefet, s másokat. Mind nagyobb jogot biztosított addigi műszaki vezetőjének, Gans Antalnak is. Ugyancsak ezzel a tárgyilagos helyzetmegítéléssel magyarázható az is, hogy az „Elzett" igen hamar hadiüzemmé vált. A hadiüzemek ugyanis megőrizhették gépparkjukat, előnyben részesültek a létszámellátás, a nyersanyag biztosítása szempontjából, sőt, nélkülözhetetlennek nyilvánított dolgozóikat mentesítették a katonai, később a munkaszolgálat alól. Az „Elzett"-ben kézigránátokat, ún. „széteső hevedereket" (a gépfegyverek lövedékeit szállító, töltés után automatikusan szertehulló szalagokat) és más katonai cikkeket készítettek, de a katonai célokra történő termelés még 1944-ben sem érte el a polgári célú termelés felét. Noha Kallós Ernő zsidó származású volt, gyakorlatilag 1944. március 19-ig, a német megszállás napjáig személyesen vezethette gyárait. Az említett mentesítési lehetőségek révén, úgyszólván az utolsó percig több üldözött munkás, munkásnő és alkalmazott is szabadon dolgozhatott nála. Jellemző erre az a Fővárosi Levéltárban megmaradt, a Nyilaskeresztes Párthoz érkezett feljelentés, amely szerint „.. .az Elzett gyárban a zsidótörvényeket nem hajtották végre; Gans Antal közönséges zsidóbérenc, aki minden befolyását latbaveti a zsidók megmentése érdekében; bizalmas értesülésünk van arról, hogy legutóbb Németországba is azért utazott, hogy német összeköttetései révén kiszabadítsa az internálásban lévő Kallós Ernőt. Gans Antal százszázalékos zsidóbérenc voltát misem bizonyítja jobban, mint az, hogy zsidóknak igazolásokat ad ki, miszerint munkaerejük nélkülözhetetlen a haditermelés érdekében. Ilyen igazolásokat német tiszt urakkal is aláírat, így azokat a magyar hatóságok kénytelenek felmenteni a munkaszolgálat alól." Kallóst és hozzátartozóit valóban az elsők között tartóztatták le a német fasiszták. Majd — mint a legjelentősebb nagytőkéseknek — neki is tettek olyan ajánlatot, hogy személyes szabadságának, hozzátartozói életének szavatolása mellett jelentős dollárösszeget is biztosítanak számára, ha gyárát átadja a németeknek. Kallós ezt az ajánlatot visszautasította. Ám 1944 szeptemberében sikerült kiszabadulnia, attól kezdve bujkált, s elkerülte az újabb letartóztatást. A gyártulajdonos alkalmazkodási kísérlete A gyár épségben érte meg a felszabadulást. 1945. február i-én a Szovjet Hadsereg illetékes parancsnokságának felszólítására, a gyárába visszaérkezett Kallós Ernő jelentést adott az „Elzett" állapotáról; ebben egyebek közt a következőket írja: „.. .Csak az elektromos áram bekapcsolására van szükség ahhoz, hogy a termelés megindulhasson. Korszerű szerszámkészítő berendezéseink vannak, szerszámacél is kellő mennyiségben áll rendelkezésünkre. 800 munkás ellátására alkalmas gyári menzánk van, teljes konyhafelszereléssel együtt." A raktárakban tekintélyes készáru készlet is volt, ezt Kallós azonnal áruba bocsátotta, nemcsak itthon, hanem külföldre is. A különféle segélyszállítmányokat Magyarországra hozó svájci, svéd gépkocsikaravánok néhány teherautójára „Elzett"-lakatok és zárak kerültek; ezek ellenértékeként jelentős mennyiségű devizát és nélkülözhetetlen árucikkeket — például gyógyszereket — kapott a magyar állam. A gyár márciusban dolgozni kezdett a Szovjet Hadsereg számára ; ennek — a többi között — olyan előnye is volt, hogy a dolgozók valamivel könnyebben jutottak élelmiszerekhez. Éppen az élelmiszer-elosztás demokratikus megszervezésére jöttek létre azok a munkásbizottságok, amelyekből később az „Elzett" üzemi bizottsága kialakult. A munkások megbízottai — igaz, nagy viták árán — rávették Kallós Ernőt, hogy nagyobb mennyiségű készáru piacra dobásával biztosítsák a dolgozók ellátását. így naponta háromszor adtak üzemi étkeztetést; hetenkint 2 kg lisztet és 25 dkg olajat osztottak, alkalmakként babot, szappant, tűzifát is, s csökkentett mennyiségben a hozzátartozók is részesültek mindebből. Kallós Ernőt rendkívüli mértékben izgatta a Szovjetunióban kialakult termelési szervezet. Sejtette, hogy előbb-utóbb Magyarországon is valami ehhez hasonló gazdasági konstrukció jön létre. Hamarosan sikerült egy, a Szovjetunióba szóló kereskedelmi kiküldetéshez jutnia. Az útra alaposan felkészült. Mintadarabokat vitt magával; ezeket cirillbetűs feliratokkal látták el. Számos szovjet üzemben megfordult, megrendeléseket is szerzett, legjobban azonban a gyárak vezetési szervezete érdekelte. Például azt tapasztalta, hogy mindenütt csupán egyetlen igazgató van. Hazaérkezése után tehát arra törekedett, hogy — legyen akármilyen régi munkatársa is az illető — csökkentse az igazgatók számát a gyárakban. Mindez természetesen nem változtathatott a történelmi események menetén. 1948. március 26-án az „Elzett" gyárat is államosították. Az első munkásigazgató az a Petz János lett, aki korábban az üzemi bizottságban többször volt vitapartnere Kallós Ernőnek, s aki az egész gyár életéről rengeteg tapasztalattal rendelkezett. Kallós Ernő szakértőként dolgozott tovább a gyárban, majd később — haláláig — egy tudományos intézetben. A védjegy: marad! Az államosítás után a fejlődés menete meggyorsult. Ez részben annak köszönhető, hogy az iparágon belül tisztázták a gyárak termelési arculatát és az „Elzett" is nagyobb sorozatok gyártására rendezkedett be; részben pedig a technológiai fejlődésnek, az új, egyre korszerűsödő gyártmányok térhódításának. Jelentős lépés volt előre pl. a gépi szegezés (szegecselés) bevezetése, a három évtizeden át alkalmazott kézi kalapácsolás helyett. A zárak, lakatok szegecseit addig fanyelű kalapáccsal verték be; a megszámlálhatatlanul sok ütés közben a munkás vagy munkásnő ujja nyomokat koptatott a fanyélbe. 1954-ben eldobhatták a kalapácsokat! Később a gépi szegezés helyébe még korszerűbb módszer: a présponthegesztés lépett. Egy országos jelentőségű technológiai újítás bevezetése is az „Elzett"-hez fűződik. Gans Antal kezdeményezésére 1926-tól kezdve folyamatosan áttértek a lemezanyag felhasználásáról a vas- és színesfém-szalagból való gyártásra. Ez lényegesen olcsóbb, sokkal kevesebb a hulladék, de igen nagy belső gyári fegyelmet kíván. Az „Elzett" lett az ország egyik legnagyobb szalag-felhasználója, már a felszabadulás előtt is. Az országos szabványok méretválasztékainál is figyelembe vették az „Elzett" igényeit. A szalaganyagból való gyártás a felszabadulás után vált országos méretűvé. Erre az elsőségre büszke lehet a gyár mai kollektívája is. Az 1956-os ellenforradalmi események nagyobb zavart nem okoztak a gyárban. 1957-től a termelés tovább nőtt, új külföldi piacokat hódítottak meg, új zárak, lakatok, újszerű technikai megoldások jelentek meg az ismert márkajelzéssel. 1964-ben — a Mosonmagyaróvárra költözködő Fémszerelvényárugyár területével és épületeivel gazdagodva — a gyár termelése az 1958. évinek éppen a kétszeresét érte el. Az „Elzett" Fémlemezipari Művek nagyvállalata 1965. január i-én jött létre; a régi gyár ennek egyik üzeme lett. A védjegyet azonban megőrizték, és elismerik a világ mindazon országaiban, ahová a gyár termékei eljutnak, San Marinótól a Szovjetunióig, Argentínától Thaiföldig. (A márkanév értékét — ha közvetve is — jól bizonyítja, hogy néhány országban a fenti védjeggyel idegen eredetű zárakat és lakatokat hoztak forgalomba.) S vajon mi lett a sorsa László Zoltánnak, a névadónak? A felszabadulás után úgy határozott : nem dolgozik együtt Kallós Ernővel, hanem önálló egzisztenciát teremt magának. Elhatározását később megbánta, de sógora nem engedte vissza a gyárba. így L. Z. többé nem került kapcsolatba azzal az üzemmel, amelynek valamennyi terméke a tőle származó emblémát hordozza. 14