Budapest, 1972. (10. évfolyam)

3. szám március - Vargha Balázs: Pest nyűgös gyermeke — Ady (III.)

kacsoportom emberei találtak meg. Nálunk a XIV. században kezdték meg a szemeskályhák építését. A kemencékből alakultak ki, olyan módon s azzal a céllal, hogy az egyes — bemélyített, homorított s domborított — kályhaszemek növeljék a sima kályhafelület hősugárzó felületét. Természetes, hogy ezt a technikai igényt a díszkályhák készítői nyomban dekoratív célokra használták fel. így azután a kályhaszemek a régenvolt hiedelem-, mesevilágnak, a lovagi életnek, az udvari játékoknak, ötszáz éve kihűlt szívek forró érzelmeinek valóságos képeskönyvei. Semmivel sem kevésbé értékes dolog megfejteni ezeknek az ötszázéves palackpostáknak, a kályhacsempék néma jelbeszédének nyelvét, mint felderíteni azok technológiáját, időrendjét, műhelykapcsolatait. A türelmes kutatás mély bepillantást nyer e kályhaszemek figuráinak kódján keresztül a gótikus és reneszánsz ember lelkületébe. így azután a művelődéstörténet búvára számára ezeknek a műtárgyaknak szellemi jelentése semmivel sem mond kevesebbet, mint a költői emlékeké, a krónikáké, vagy a művészettörténeti emlékeké. A kályhacsempék a középkor udvari emberének, a cortegianonak egész lelkivilágát, fantáziáját tükrözik. Hegjelennek a kályhákon a szentek alakjai, mintegy a házitűzhely, az otthon védői. Sorukból kiemelkedik a lábsebét mutató zarándok, Szent Rókus. (Betegek, orvosok védője.) De — az égtől a pokolig tartó hierarchia rendjén — a szentek seregét buzgón köve-Sárkány-alak Színész álarc Szerecsen-arc