Budapest, 1972. (10. évfolyam)

3. szám március - A címlapon: Gink Károly felvétele

Szépvölgyi Zoltán megnyitja az Üllői úti aluljárót (MTI Fotó — Hidas János felvétele) Ami a programot illeti. Szépvölgyi Zoltán elhárítja az újságírói rutin-kérdést: nincs semmiféle személyes, különleges programja; munkája van, és ezt a munkát a párt X. kongresszusa határozatának megfelelően kívánja végezni. Ehhez kapcsolódóan számos fontos párt- és állami határozat (mint pl. a tanácstörvény) végrehajtását kell biztosítani. A tanács éves és középtávú tervének teljesítése és az ismert problémák megoldása mind behatárolják a tennivalókat. — Ami egyéni helyzetemet illeti — mondja —, munkahelyemen sok sürgős és igen fontos feladat várt. Most történik meg — az első év tapasztalatai és egy sor újabb gazdaságpolitikai intézkedés alapján — a főváros ötéves tervének részletekbe menő, reális és végleges meghatározása. Most kell, a KB idevontakozó határozata figyelembevételével, a tanácstörvény végrehajtása érdekében intézkedéseket tenni: a belső szervezetet korszerűsíteni, a tanács munkáját, az ügyvitelt és az ügyintézést egyszerűsíteni, korszerűsíteni, gyorsítani, a lakossággal való kapcsolatot javítani, szélesíteni. S mellesleg még olyan reprezentatív, bár nem kevés munkával is járó kötelezettségünk is van, mint a főváros egyesítésével, Budapest megalakulása centenáriumával kapcsolatos ünnepségek megfelelő előkészítése. — A jövő szempontjából igen biztató, hogy a lehetőségek, amelyek előttünk nyílnak, soha nem voltak ilyen nagyok. Hogy mást ne mondjak: a főváros fejlesztési alapja most kétszer akkora, mint az előző ötéves tervben. A párt és a kormány — tudjuk — igen nagy figyelmet és nagy anyagi eszközöket fordít Budapest fejlesztésére. Nem valamiféle szubjektív elfogultságból, hanem mert a főváros ügye mindig az ország ügye is. Munkatársaimmal együtt felelősek vagyunk azért, hogy lehetőségeinkkel megfelelően éljünk, hogy a rendelkezésünkre álló pénzeszközöket a legfontosabb feladatok megoldása érdekében hatékonyan és körültekintően használjuk fel. Nagy felelősség ez. Úgy is mondhatnám: a sok pénzt jól elkölteni semmiesetre sem könnyű feladat. Valóban 2 sok a dolgom — ami természetes —, a munkanapjaim szinte egybefolynak; mégis, végső soron nagyon jól érzem itt magam, ismerős emberek, ismerős és megoldásra váró feladatok, problémák között. Az ötéves terv végső formája Rátérünk ezután a legnehezebb gondra: a folyó ötéves tervre. — A fővárosnak fejlesztési célokra — mondja Szépvölgyi Zoltán — 26 milliárd forint áll rendelkezésére. A budapesti üzemek, szövetkezetek és intézmények még előteremtenek hozzá kb. 450 milliót, elsősorban az üzemi dolgozók és a lakosság céljait szolgáló gyermekintézmények fejlesztésére. Ebből kell tehát építenünk, a várost fejlesztenünk úgy, hogy semmi se pocsékolódjék el haszontalanul, hogy megtaláljuk a sürgős és a legsürgősebb között a pontos mértéket. És annak tudatában, hogy ezen a kereten túl nem mehetünk sehová pénzért. Ennyi van, s ez nem kevés. Ismerjük Fock Jenő miniszterelnök novemberi beszédét, az országgyűlés decemberi költségvetési vitáját; jobban, a lehető legjobban kell gazdálkodnunk, szigorúbban kell megfognunk minden forintot. — A miniszterelnökkel — folytatja a tanácselnök — nagyon egyet kell értenünk, igaza van. Nálunk is több olyan beruházás van folyamatban vagy kezdésre tervezve, amelynél a várható költségek meghaladják a tervezettet. Ennek objektív és szubjektív okai is vannak. Nem keresik minden esetben a legolcsóbb, leghatékonyabb, de az igényeket kielégítő megoldást. Meg kell érteni: nem arról van szó, hogy most garasoskodni kezdtünk, s ezért a szép, a korszerű és az időtálló építkezések ellen vagyunk, vagy csökkenteni kívánjuk a fejlődés ütemét. Szó sincs róla! Arról van szó, hogy célszerűen, de takarékosan, az anyagi lehetőségeinkkel arányban álló módon építkezzünk, kutassunk fel minden tartalékot, és a terveink pontosak, reálisak legyenek, vagyis feleljenek meg a valóságos költségeknek és a valóságos kapacitásnak. — Nem fogadtuk el, például, a közelmúltban két esetben sem a jóváhagyásra benyújtott kerületi városközpont-rendezési tervet. Mindkettő túl költséges előirányzatokat tartalmazott, és nem voltak elég körültekintően kidolgozva. Fölül kell vizsgálnunk lakótelep-építkezéseink terveit is. Ez idő szerint Budapesten, a különböző lakótelepeken, 14 típusú ház építésére van lehetőség. Van köztük olcsóbb és drágább. Anélkül, hogy a felszereltséget és a minőséget érintenénk, vagy egyhangúvá tennénk lakótelepeinket, ahol csak lehet, az olcsóbb típusokat kell építeni. Vagy ott vannak, például, a magasházak. Nem mindenki tudja: a magasházat nem hagyományos módszerekkel és nem házgyári panelekből építik. Általában egyedi tervezésűek. Ezért egy lakás felépítésének költsége a magasházban 40—50%kal nagyobb, mint a házgyári termékekből készült lakásoké. 4800 lakást ilyen magasházban terveztek megépíteni a IV. ötéves terv időszakában. Ezt a célkitűzést felül fogjuk vizsgálni és lényegesen csökkenteni szándékozunk. Ami a magasházak városképi szerepét illeti, az a véleményünk: ha majd lehetséges, építhetnek a vállalatok és hivatalok magasházakat, irodaháznak. (Egyetértünk; a mi véleményünk szerint is: a magasház alkalmasabb irodaháznak, mint lakóháznak; azon felül nem növeli tovább a .Budapesten amúgyis igen nagy ipari terület-igénybevételt. Persze, azoknak a magas irodaházaknak az építésére legkorábban két év múlva kerülhet sor, minthogy ez idő szerint a kormány a nekiszabadult irodaházépítkezéseket, nagyon helyesen, két évre leállította.) — Felülvizsgáljuk a szanálási programot is, és amennyire ez a terv sérelme nélkül lehetséges — a nettó lakásszaporulat növelése érdekében is —, csökkenteni szándékozunk. A bölcsődék, óvodák, iskolák, kereskedelmi létesítmények építését meg kell gyorsítani és olcsóbbá kell tenni — folytatja Szépvölgyi Zoltán. — Ahol csak lehetséges, fel kell használni a már meglevő terveket, és nem szükséges jninden lakótelepre újból és újból, egyedileg tervezni valamennyi objektumot. Tudom jól, ennek a tervezők nem örülnek. Az egyedi tervezésű épületeket jobban kedvelik, mert jobban beleilleszthetőnek tartják a lakótelepekbe, az egyhangúság veszélyére hivatkozva. De gazdasági, kapacitás- és időtényezők miatt is, véleményem szerint, ezt az utat kell járnunk. Egyébként is: a városban szétszórtan, egymástól kerületnyi távolságra épülő létesítmények akkor sem válhatnak egyhangúvá, ha egységes terv szerint készülnek. Szeretném azonban hangsúlyozni: mindezek az intézkedések nem érinthetik a minőséget, a használhatóságot. — Természetes, hogy mindez a felülvizsgálat és módosítás igen sok munkát jelentett és jelent a továbbiakban is a Fővárosi Tanács és a kerületi tanácsok apparátusának. A felülvizsgálat eredményét még ez évben a Fővárosi Tanács elé terjesztjük. Bizonyos vagyok benne, hogy ez a vizsgálat a terv alapvető céljait nem fogja érinteni, és hogy a várható fejlődés — a nehézségek és gondok ellenére is — minden korábbi időszakot meghaladó lesz. És a lakásprogram? Felmerült itt a legégetőbb kérdés: érintik-e a módosítások a lakásprogramot ? Akár a tervezett mennyiséget, akár az új lakások minőségét ? És ha igen, mennyiben ? Egyáltalán, hogyan állunk most az építkezésekkel ? — Sokan nem tudják — válaszolja Szépvölgyi Zoltán —, mennyire komplex ügy a lakásépítés. Az, hogy pénz legyen hozzá és kapacitás, csak egy része a feltételeknek. Biztosítani kell időben a kiviteli terveket, az előközművesítést (út, csatorna, víz, gáz stb); a ma már egyre több esetben szükséges szanálást és az ezzel kapcsolatos tennivalókat (kisajátítás, kártérítés stb); biztosítani kell a hőellátást; végül pedig, hogy a kapcsolódó létesítmények is idejekorán fölépüljenek. Magunk sem tartjuk elfogadhatónak a jelenlegi állapotot: azt, hogy a lakótelep épül, a lakók beköltöznek, csak éppen nincs hol bevásárolni, nincs bölcsőde, óvoda, iskola, orvosi rendelő, patika stb. — A Fővárosi Tanács elnökhelyetteseiből létrehoztunk egy koordinációs bizottságot. Feladata elsősorban a lakótelepek komplex