Budapest, 1971. (9. évfolyam)

3. szám március - Rózsa Gyula: Pesti neonok

Neon-natural izmus megjelentek a pesti utcán a rövidítések, amelyek csak szűk szakmai köröknek jelentenek valamit, de a járókelő számára értelmetlenek és bosszantóak. Tulajdonosaik összetévesztik magukat a fogyasztási cikkek gyártóival. VT—TV — ezt na;gyon sok ember ismeri, és egyébként is felvillan mellette a Videoton név és a televízió szó. EMG — ez csak az elektronikus mérőkészülékek rejtelmeiben járatosnak jelent valamit, igazi, populáris reklámhatása itt is az ábrának, a figurának lenne. Nem az agyonmagyarázó, mindent részletező fényábrának, amiről alább szó lesz. Az ugyanis nem reklám, hanem amelyek kis műgonddal reklámot csinálhatnának, mutathatnák azokat az ábrákat, amik sötétben kigyulladnak rajtuk. Feltéve, hogy vannak rajtuk ábrák. A pesti fényreklám egyik jellegzetessége ugyanis, hogy „Nonfiguratív" reklám Nem úgy nonfiguratív, hogy absztrakt ábra van rajta, hanem úgy, hogy egyáltalán nincsen rajta ábra. A bőbeszédűség mindig a gondolkodási renyheség, a gyenge kifejező készség jele, és a magyar reklám — a sajtóreklám, a plakát, a transzparens is — elképesztően "bőbeszédű manapság. A kirakatrendező az ár mellé kiírja az árcédulára, hogy zokni, holott minden épeszű ember látja anélkül is; és a neon épp ily fölösleges szövegekkel untat, ahelyett, hogy tömör, ügyes ábrával magyarázna. A hosszú lére eresztett szöveg pedig jókora hendikeppel indul a reklámok versenyében. A túl rövid szöveg is. Újabban Vagyis fából vaskarika. Ugyanis a neoncső anyagának és formálásának minden szabálya ellentmond a részletezésnek. Egy ujjnyi vastag üvegcső, amit láng fölött, szabad kézzel hajlítanak, semmilyen méretben nem alkalmas a valódi tárgyak körvonalainak, részletformáinak követésére; a viszonylag nehezen formálható üvegrúd csak sommás, nagyvonalú, lényegre stilizált alakzatokat visel el. Tervezőink és megrendelőink azonban nem ismernek lehetetlent, és „szép" nőket, „bájos" gyerekeket, „élethű" gépkocsikat erőltetnek az ellenálló üvegcsőre. A szépből természetesen banális, a bájosból otromba, az élethűből primitív lesz, mire kigyullad a pesti éjszakában. Olyanféle rettenetes képződmény, mint az Úttörő Áruház labdázó szőke gyermekei. Giccs. Ellentétben az olyan tömör, hatásos ábrával, mint a Verseny Áruházé, amely szerencsésen átvette a Guttmann nadrághúzó embereit (és szerencsétlenül rakta egy elég primitív fény kom pozíció tetejére). Sokszínű, részletgazdag ábrát pedig — ha kell — más világítási technikával, egyéb fényreklám-eszközzel lehet produkálni. Más világítási technikát azonban nagyon ritkán látni a pesti utcán, azaz A neon mindig neonból van Ha nem így volna, ennek az írásnak az volna a címe, hogy pesti fényreklámok. Pesten a fényreklám azonban csak neont jelent, a közhasznú pongyola kifejezés tehát megfelel a valóságnak. Sajnos. Mert bizonyos menynyiség fogyasztása után meglehetősen unalmas ez a csőkígyósor, monotonná és érdektelenné válik. Külföldön már régen újra fölfedezték — vagy el se feledték — a régi jó izzólámpa reklámhatását. Hozzákombinálták a reflektorok, az opáltestek, a ^tokba foglalt fénycsövek, az alulról megvilágított betűk, sziluettek változatosságát is, és ezek a fénycsővel meg egymással variálva, rendkívül változatos, eredeti fényt produkálnak. Ezt igazolja az a néhány pesti példa is, amely el tudott szakadni a „modern" csőkígyótól: a villanykörtéivel forgáshatást keltő totóreklám az Astoriánál még így is érdekes, hogy állandóan kihagy az égők fele; a Videoton két reklámja attól elegáns és nagyvonalú, hogy sehol nem látni a transzparens tok mögött a fényforrásokat; s a Rákóczi úti Könyváruházfénybetűi is hasonló okból választékosak és könyváruházhoz méltók. S ezzel az áttekintés végéhez értünk, a betűkhöz. Ezekből van a legtöbb, s ezért elszomorító, hogy látszólag Egy kéz írja a betűket Ez az egy kéz ugyan a valóságban tíz is lehet — legfeljebb enynyi grafikus készít neonterveket Magyarországon —, de a tíz kéz egy kéznek látszik, ha végignéz-14