Budapest, 1971. (9. évfolyam)

2. szám február - Zolnay László: Mohács után

A OZERKESZTÖ POSTÁJA 1970. szeptemberi számunkban dr. Tóth Imre cikket közölt egy ,,Ismeretlen Pest Város-i címer"-ről. Ennek kapcsán egy magát meg nem nevező ,,öreg tabáni olvasónk" érdekes okmányt juttatott szerkesztőségünkhöz. Az okmány valószínűleg egy megbízásnak vagy árajánlatnak a melléklete lehetett. „Felzetén" a következő kézírásos szöveg olvasható: „II. 599/50, vörösrézműves Vörös, Irattárba teendő" és olvashatatlan aláírás. Az okmányon magán dombornyomású cégjel: Josef Vörös Kupferschmied, Tabakgasse No 2. Pest". Alatta pedig feltehetően a nevezett Vörös József Dohány utcai rézművesnek tinta- és ceruzarajzai, betűi és számjegymintái, műszaki természetű megjegyzései a számunkban ismertetett városcimer kapcsán. Ezek szerint a különös formájú plakett valamilyen csákónak lett volna az emblémája, talán városi altisztek vagy városi rendőrök egyenöltözetének része. A rézműves megjegyzése szerint rézből 12 g, bronzból 20 g lett volna a súlya. Valószínű, hogy az eredeti, súlyosabb példány, ami a Kiscelli Múzeum birtokában van, s hátlapján Barabás Miklós kézjegye és az 1848. április 16-i dátum olvasható, mintapéldány lehetett, amelynek alapján Vörös József kapott megbízást az embléma sorozatgyártására. A Vörös József- féle okmányon már az ,,1849-es dátum szerepel és nem „Pest város" (vagy „Pesth város"), hanem „Budapest", illetve „Buda-Pest" (Vörös József mind a két ortográfiát használja, nem tudja még, melyik a hivatalos). Az ,,ad acta" megjegyzés, mint láttuk, már 1850-ből való. A dátumok egyben megmagyarázzák, miért maradt ismeretlen ez az embléma, amelyre még az 1848-as forradalmi Pest városa adott megbízást, amely a Kossuth-féle városegyesítés 1849-es hónapjaiban került volna kivitelezésre, de melynek ügyét, valamint egyelőre a város egyesítését is, a szabadságharc bukása tárgytalanná tette. Az okmányt, amelynek fotókópiáját, sajnos, nyomdatechnikai okok miatt nem mellékelhetjük, beküldtük a Kiscelli Múzeumnak. Több olvasónknak: A bizánci művészeti emlékekről decemberi számunkban megjelent Somogyi Árpádcikk kapcsán sokan megkérdezték, hol található a román kápolna. A budapesti román kápolna elme: VII., Holló utca 8. Dr. Pásztori Tibor (II., Fő utca) a Nemzeti Színház elhelyezésének kérdéséhez szól hozzá. Szerinte az új Nemzeti Színházat a belvárosban kellene felépíteni, éspedig a Pálffy—Stollár—Markó utca, illetve a Balassi utca és Duna-part közötti telken, Duna-parti homlokzattal. Véleményünk szerint, ami szabad, parkosítható terület van a belvárosban, azt lehetőleg ne építsük be. Mi a városligeti elhelyezést tartjuk előnyösebbnek. Egyrészt, mert — ma már — nem esik a város szélére, kitűnően megközelíthető minden irányból, bőven van parkolási lehetőség körülötte. A Városligetet a színház nem veszélyezteti. Pontosabban: nem az új Nemzeti Színház veszélyezteti, hanem a Nemzetközi Vásár. Az új Nemzeti Színház a Liget esztétikai és használati értékét csak emelni fogja. — Teljesen egyetértünk viszont abban, hogy a budapesti utcatáblák piszkosak, sokszor olvashatatlanok, egyesek alatt-fölött ott látható a régi utcatábla is. Ez valóban rendetlenség, amelyen a lakókörzetek akár társadalmi munkában is segíthetnek. Egyetértünk abban is, hogy a város nagy forgalmú és idegenforgalmi pontjain lényegesen több utcai W. C.-re lenne szükség, akkor nem kellene féltenünk némely rejtettebb műemléki zugok (Lánchíd budai hídfője, vári kapualjak stb.) tisztaságát. Korbuly Domonkos (XI., Móricz Zsigmond körtér). Köszönjük a velencei folyóirat oldalairól beküldött fotókópiákat; örömünkre szolgál, hogy a budapesti örmény utcák kapcsán sorozatosan foglalkoztak fővárosunk múltjával és jelenével. Rajna György (V., Engels tér). Önhöz hasonlóan mások is, magunk is — sajnos csak utólag — észrevettük, hogy novemberi számunk 32-dik lapján ruszkicai márvány helyett rusztikai márványt írtunk. A sajtóhibáért elnézésüket kérjük. — Októberi számunk egyik ..Mozaikjával" kapcsolatban (az egykori marhavásártér) közöljük észrevételét: „Ebben a cikkben határozottan szerepel a megállapítás, hogy a Mária-szobrot 1729-ben Rieder András tiroli kőfaragó készítette. Itt utalok Schoen Arnold tanulmányára (Budapest múltja III.), amelyben kifejti, hogy bár az irodalom szerint Rieder András lenne a szobor alkotója, ez azonban mégsem valószínű, mert bár a kufsteini születésű szobrász 1714-ben lett pesti polgár, 1722 után már itt nincsen nyoma. Szerinte a szobor alkotója Hörger Antal volt, azonos a Belvárosi templom mögötti Szt. Flórián és valószínűleg a templom bejárata feletti Szentháromság szoborcsoport alkotójával. Ez azonban a cikknek csak a kisebb hiányossága, mert az alkotó megnevezése után a cikkben ez szerepel: a ma is álló Mária szobor ..." A régi Mária-szobor 1939-ben már erősen mállott, ezért lebontásra került, és 1942-ben Erdey Dezső szobrászművész fagyálló mészkőből új Máriaoszlopot készített, amelynek befejezését azonban a háború megakadályozta, a homorú oldalfalakról hiányzanak a domborművek. Ma ez a Mária-oszlop látható a Martinelli téren." Dr. Szabó István (XII., Böszörményi út). Szóvá teszi és már nem is elsőként, hogy a budapesti Alkotás és Alkotmány utca rokonhangzása sok postai tévedésre ad okot. javasolja, hogy az Alkotás utcát, amelynek neve egyébként is rossz, szolgai fordítás nyomán született, nevezzék Magyar Ellenállók útjának (lévén, hogy sok mellékutcája a magyar ellenállás mártírjainak emlékét őrzi). Abban, hogy a két utcanév összetéveszthető, egyetértünk. Viszont, ami a Magyar Ellenállás útját illeti, úgy gondoljuk, a 25 éves antifasiszta harc minden hősi halottjának és a terror minden áldozatának emléket állít a Mártírok útja, a kiemelkedőkről pedig emlékezzünk meg név szerint. Az Alkotás utca, ezzel a „szolgai", pontosabban régies fordítással együtt, egy darab budapesti kultúrtörténet. A magunk részéről védenénk a nevet. Különösen, ha meggondoljuk, hogy egyelőre még mindig megoldatlan a nagyszámú teljesen azonos budapesti utcanév kérdése! Hábel György (I., Hunyadi János út), Javaslatát, hogy afőváros múltjáról készüljenek részletes térképek, rekonstruált rajzok, mértékarányos makettok, diorámák stb., ezennel készségesen ajánljuk az érdekeltek, mindenekelőtt a tankönyvkészítők, a Budapesti Történeti Múzeum és a Hadtörténeti Múzeum figyelmébe. Mint írja: ,, . . . nemcsak ilyen, a történelem restaurálása léptékhelyes képekben „mozgalommal" lehetne eredményt elérni, hanem érdemes lenne olyan történelmi térképeket szerkeszteni és közreadni, amelyek a főváros fejlődését, terjeszkedését, állapotát mutatná be a különböző korszakokban, időpontokban, egyrészt léptékhelyesen, alaprajzilag, másrészt statisztikai diagramokban is. Természetesen a térképnek nemcsak az utcák helyzetére kellene kiterjednie, hanem a közlekedési hálózat, a közműhálózat, a hidak, a közintézmény-hálózat kifejlődésének bemutatására is, ugyanakkor a számszerű alakulást pedig statisztikai idősorokban, grafikonokban, diagramokban bemutatni. Véleményem szerint egyre több figyelmet kellene fordítanunk az „építő történelem" hatásos bemutatására. Eddig ugyanis a nagyobb hangsúly a „harcoló történelem" bemutatásán volt. Ha megnézzük például azt a vérszegény történelmi térképfüzetet, amelyet a tanulóifjúság használ, jóformán csak „a harcoló történelem"-mel találkozunk benne. Egyetlen olyan lapot sem láttam abban, amely szemléltetően bemutatná, hogy az ország kultúrtájjá formálásának hősi korszaka miként ment végbe. Például a hatalmas alföldi mocsártenger lecsapolása, a folyók szabályozása, a gátrendszer kiépítése, amely milliók számára biztosított megélhetésükhöz termőföldet. Ez is történelem, mégpedig „építő történelem". Vagy a közlekedési hálózat kifejlődése, a településhálózat fejlődése, a lakosság számának alakulása és eloszlása a településhálózaton. A városok területi kiterjedésének fejlődése. Sorolhatnám, talán vég nélkül, azt a sok témát, amit egy ilyen történelmi bemutatás megkívánna. Nem egyszer tették fel nekem ifjú barátaim ezt a kérdést: „Ez az ország Mohács óta minden háborút elveszített, mégis megmaradtunk. Minek köszönhető ez?" A magyar nép szorgalmas, szívós építőmunkájának, feleltem én. Nos, ennek az építőmunkának az illusztrált bemutatása megoldásra váró nagy feladatunk. A kezdeményező lépéseket éppen Budapest lenne leghivatottabb megtenni, mert ezzel tovább fejlesztené azt az egészséges lokálpatriotizmust, amely lakóiban oly örvendetesen megvan és jó alap a további munkához. Ezzel egyúttal példát mutatna az országos kezdeményezéshez is. Egy ilyen képsorozat, valamint a budapesti történelmi térkép és grafikonos történelmi bemutató füzet kiadása nemcsak a felnőttek érdeklődését keltené fel és elégítené ki, hanem a budapesti tanulóifjúság helytörténeti oktatásához is hasznos segédeszköz lenne. A kitűnő szerkesztésű, színvonalas „Budapest" folyóirat már oly sok kezdeményező javaslatnak adott nyilvánosságot, és indította el ezzel a megoldás felé, hogy bízom abban: ez a javaslat is felkelti az érdeklődést, és elindul a megvalósulás felé." Helyreigazítás. Az „Ismeri-e Budapestet?" 8. sz. rejtvény helyes megfejtése: „XIII., Marx tér 4." (és nem „V. kerület") Elnézésüket kérjük, és a levélírók, telefonálók figyelmét köszönjük. Márciusi számunk tartalmából: Kőm íves István: A főváros intenzív fejlesztése Budapest és környéke általános fejlesztési terve V. Preisich Gábor: Az ipari területek Afőváros kitüntetettjei Gábor István: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Rózsa Gyula: Pesti neonok Vargha Balázs: Lengyei József drámai Budapestje Stier Miklós: A polgári ellenzéki sajtó, 1932-36 Vittay Győző: Római kori fal maradványok a Kazinczy utcában Gál Éva: Kétszáz éves a Krisztinaváros II. Város az időben XXI. Zolnay László: Másfél zavaros évtized Buda életében (1526-1541) 46