Budapest, 1971. (9. évfolyam)

2. szám február - Sulyok Katalin: Elfecsérelt energiák

A főváros nyilvános parkjainak őre, gondozója, fejlesztője a Fővárosi Kertészeti Vállalat. Munkáját kitűnően végzi; tanúja ennek megannyi parkunk, az ezernyi s folyton változó színű virágágy, a sok zsenge, vagy koros fasor. (Mindaddig, amíg nem esik áldozatul az építő szerszámnak.) Végülis, nem a Kertészeti Vállalat buzgalmán múlik, ha gonosz indulatú kezek rongálják munkáját, s arról sem a Vállalat tehet, ha az építésnek útjában álló szépnövésű fákat kell kivágni. Magát a tulajdonképpeni természetvédelmet a fővárosban két hivatalos intézmény látja el. Az egyik az erdészet, a másik az Országos Természetvédelmi Hivatal. Egyik sem kizárólagosan fővárosi szerv, de mindkettő Budapest területén is illetékes. A háromezer hektárnyi területű budai és pesti erdőséget s benne a védett természeti ritkaságokat is kezelő erdészet 1969 decemberének végéig a Gödöllői Erdőgazdasághoz tartozott. A gödöllői irányítás ekkor megszűnt; egyes erdőterületeit a szolnoki igazgatású erdőgazdasághoz csatolták, a vadban gazdag gödöllői, valkói, isaszegi s galgamácsai erdőket vadgazdasággá egyesítették. A budai s pesti erdők „főnöke" pedig 1970. január elsejétől az Esztergomból irányított Pilisi Parkerdőgazdaság lett. Ezzel a cserével a fővárosi erdőkezelés igen jól járt, mivel erdeit ugyanazon elgondolások szerint lehet művelni s termelni, mint az egyre gondozottabbá váló Pilisi Parkerdőt. S itt két megjegyzést kell tennünk. Az egyik az, hogy még a legvédettebb parkerdőkben is kell folynia erdőkitermelésnek, magyarán: favágásnak. Csak az ún. „őserdei" rezervációkban hagynak meg idejük végeztéig, teljes elkorhadásukig, több száz éves fákat, míg a parkerdőben — már csak parki jellegénél fogva is — a korhadt állományt elhordják, az erdőt állandóan tisztítják. A másik megjegyzésünk, hogy a Pilisi Parkerdőség sem öleli magába az erdőség teljes területét; annak csak egyharmadát szánták afféle üdülőterületnek, turista-bázisnak, míg az erdőség kétharmadát a megszokott, szabályos elvek szerint művelik. Amikor az erdőgazdaság fővárosi irányítója, Kiss Frigyes főmérnök ama tűnődésemre, hogy a pesti oldalon vajon milyen botanikai értéket védenek elsősorban, azzal válaszol, hogy a homoktövist — minden természetrajongásom mellett is elcsodálkozom, íme, a homoktövis — más nevén ezüsttövis, lóbenge — kicsi ezüstös levelét, sárga virágját, zord telet is átvészelő bogyóját elsőül védjük hivatalosan. Másfél méter magasra is felnyúló cserje ez, ritka alföldi növény. Az újpestimegyeri végeken tenyészik, s a Szilas patak völgyében, elkerített részen őrzik. Védelemre szoruló vén fák, botanikai érdekességek ? Azok jobbadán a budai oldalon találhatók. Elsősorban a Normafa és a Makkosmária körül elterülő bükkösök. Addig maradnak, amíg bírják; akad közöttük 180—200 éves példány. Ha Mária Terézia erre vadászott volna, bizton láthatta volna még őket zsenge korukban. A budai bükkök egyre jobban ritkulnak, elöregedtek, de mivel különleges értékei a budai erdőknek, állandóan újítják őket. A bükkösöknél sokkal nagyobb számban találkozunk szép tölgyesekkel; egy-egy remek példányuk a fényképezők állandó modellje. Természeti védelem alatt állanak a különböző berkenyefajták. Barkóca berkenyéből sok van ugyan, de a budai, kerti s lisztes berkenyéből kevés; ezeket szaporítják. Különös védelmet érdemel a tatár juhar és a Kamaraerdő piros virágú galagonya fasora. De nemcsak fasorokat és szálfaegyütteseket tart számon a fővárosi természetvédelem. Papp József professzor, növényritkaságokról szóló kis könyvében, számos „egyedi kiválóságot" is említ, olyan faritkaságokat, amelyek egy-egy hajdani természetkedvelő, szenvedélyes kertépítő, avagy a puszta véletlen jóvoltából kerültek a pest-budai kertekbe. Ezekről ma legfeljebb a szűkebb környék tud, vagy a szakmai világ; e növényritkaságok veszte pótolhatatlan kár lenne. (Sajnos, egy-egy nevezetes példány orvul fejsze alá kerül.) A Vasvári Pál nevelőotthon kertjében találjuk Budapest legnagyobb mammutfenyőjét. Különlegesen szép példány. Mammutfenyőket a budakeszi erdőben is láthatunk még. Igen értékes himalájai selyemfenyőben gyönyörködhetünk a Fogaskerekű alsó végállomása közelében; ezt a selymes tapintató, szinte lágy ecsethez hasonló levelű fát különösen számontartja a természetvédelem. A Statisztikai Hivatal épülete mellett áll a kék virágú, kínai származású császárfa legterjedelmesebb pesti példánya. A Lukács fürdő udvarán a legnagyobb budapesti boglárfákat látjuk. (A platán magyar neve boglárfa; s ha már itt tartunk: a nálunk olajfának nevezett fa sem olajfa, hanem ezüstfa, mert Magyarországon olajfa nincs; úgyszintén a dendrológusok szívesebben nevezik bokrétafának a vadgesztenyét is.) Budapest egyetlen — és nagy körméretű — libanoni cédrusa a hűvösvölgyi Kondor utcában látható. Tőle nem messze, a pasaréti Krecsányi utcában három szépen fejlett törökmogyorót gondoznak. A zugligeti Kossuth nevelőotthon kertjében és a Szépvölgyben kedves szelídgesztenyék fogadnak; úgyszintén a Kossuth nevelőotthon parkját egy hatalmas görög jegenyefenyő és hamisciprus is díszíti. Az erdészet több ezer szelídgesztenye csemetét ültetett ki a János-hegy környékén; ennek egyelőre hatvan százaléka él. Sajnos, a Vérmező legújabb átalakításának máris sok szép — nemrégen ültetett — növény esett áldozatul; elsősorban a piros virágú magyar ezüsthársfasorért kár. A régi vízivárosi temető kertjéből viszont megmaradt egy tíz méter magas, szinte fának ható bodza, ez a Kútvölgyi út elején zöldellő kert dísze is. S ha különleges méretű fákról szólunk, akkor megemlítjük, hogy Budapest legnagyobb méretű fája a László Kórház szomszédságában áll: egy 830 centiméter körméretű feketenyár. (A körméretet általában mellmagasságban számítják.) A roppant körméretek mellett szólunk néhány — szintén „leltározott", figyelemmel kísért — apróbb alakú védett növényről is: a Római-fürdő mellett a ritka, törpe rence nevű rovarevő növényről, a Hármashatár-hegyen a hóvirágot is megelőző téltemetőről, melynek apró virágja először hirdeti mindig a tavasz érkeztét. Sajátos növényvilágot látunk a Lukács fürdővel szembeni Malomtó vizén. Tóalma, vallisznéria, hévizi tündérrózsa, rucaöröm gyönyörködteti a szemet, de közöttük él a vízalatti hálóját szövő búvárpók, a guppi nevű törpehal, a bolharák, a mocsárcsiga is. Nem célunk itt a főváros megannyi jellegzetes és sok vészt kiállott, ma már védelem alatt álló növényi értékét felsorolni, úgyszintén nem említhettük meg az állatvilág sajátosságait. És a védett barlangokat sem, amelyek hasonlóan különleges természeti kincseinknek számítanak — kevés főváros dicsekedhetik azzal, hogy belterületén annyi megtekinthető, nagyméretű sziklabarlang van, mint Budapest —; s cikkünk keretébe az Egyetemi Botanikus kert, vagy a Margitsziget értékes növényvilágának ismertetése sem fér bele. (Viszont itt azért jegyezzünk meg annyit, hogy Arany János „A tölgyek alatt" című versét nem tölgyek, hanem hársak alatt írta a Margitszigeten, s erre a költőt az éppen ott sétálgató József nádor figyelmeztette gyöngéden.) Annyit azonban érdemes felemlítenünk, hogy a budai erdőket nemcsak az erdőigazgatás védi, hanem a természetbarátokból, turistákból szervezett Társadalmi Erdei Szolgálat is. Az Erdei Szolgálat tagjai önkéntesen, főképp hétvégi napokon őrzik az erdőt a gondatlanoktól; sok százezer forint értékű kártól mentették már meg a környéki erdőállományt. Ha tehát hivatalos természetvédelemről szólunk, okvetlenül szólanunk kell — igen dicsérőleg — az önkéntes őrökről is. Az Országos Természetvédelmi Hivatal védelme alá egyetlen rezervátum tartozik a főváros területén : a Sashegy teteje. Ezen a kettős halmú mészkőhegyen a dolomitokra jellemző növényvilág az érdekes. A védett részen valaha kecskelegelő volt; a kecskék alaposan le is tarolták. Szinte az utolsó percben sikerült megmenteni a harminc hektáros terület sajátos faunáját s flóráját. Európában páratlan módon a Sashegyen találkozik a mediterrán vidék és az orosz sztyeppék élővilága. Tengerparti növény a csikófark, a homoki liliom, a pézsmahagyma; viszont a pusztaságról hordta idáig a szél az árvalányhajat meg a kék harangcsillagot. Sajátos pannon növény a kaporszerű magyar gurgolya s a búzavirág egyik változata, a budai imola. Az egész világon csak itt található a sarlós boglárka, a piros pozdor meg a sárga vetővirág. Ami pedig a sashegyi állatvilágot illeti, ne csak a pannon gyíkot említsük, hanem a sziklarepedésekben rejtőző olyan őshonos pókfajtákat is, amelyek a világon másutt nem találhatók. Él itt egy ritka afrikai atkafajta is. Vidámító látvány tavasszal a tarka lepkék önfeledt keringője; közöttük a törpe araszoló nevű pillangónak hazánkban a Sashegy az egyedüli lelőhelye. A Szabadság-hegyről lejőve, járom a Sashegy oldalát, s ahogy tér és idő összevegyül a párában, a múlt ködén át szakállas, szemüveges férfit látok a dolomit sziklák fölé hajolni. Köveket emelget, alájuk pillantgat, gyűjtöget. Herman Ottó. Itt lakott ő is Budán, a Krisztina körút hajlatánál, egy újonnan épült házban. Reá is emlékeznünk kell, valahányszor ez a szó jut eszünkbe: pest-budai természetvédelem. A sors különös ajándéka, hogy ezeket a sorokat éppen az ő volt lakásának egykori dolgozószobájában írom... i/