Budapest, 1971. (9. évfolyam)
12. szám december - Dr. Tóth Imre: 75 éves az Egyesült Izzó
"Uli, '"III! genst a következőképpen osztották szét egymás között: a német AEG 23 százalék, a német Siemens 23 százalék, az Eg/esült Izzó 11,3 százalék, a holland Philips 11,3 százalék. Az Izzó termelésében ekkor már a második helyen állt Európában, az AEG után, kontingensben mégis a harmadik helyet kapta. Azonban a Kartell által biztosított magasabb profit kárpótolta ezért a veszteségért. Az árak emelkedtek, az eladási költségek csökkentek. A villanykörte árak a világpiacon 6 pfeniggel, Magyarországon 10—15 fillérrel emelkedtek. A Kartell a vásárlók rovására született. A versenyt sem tudta kiküszöbölni, mert az amerikai General Electric Co. továbbra is éles harcot vívott a világpiacon az AEG vezette európai kartell ellen. 1905—1907-ig a szénszálas lámpa még tartotta egyeduralmát. A fordulatot jelentő év 1905 volt. Ekkor látott napvilágot az Izzóban az első wolframszálas lámpa. Ez a magyar szabadalom forradalmasította a világ villanykörte gyártását. Továbbra is probléma maradt azonban a tartó megválasztása. Ez is az Izzónak sikerült a legjobban: a tartót krómozott nikkel huzalból készítették el. Ez a világjelentőségű szabadalom 1907-ben látott napvilágot. 1906-ban az Izzónak már lerakata volt Londonban, Párisban, Szentpéterváron (Leningrád), Moszkvában, Milánóban, Nápolyban, Genovában, Buenos-Airesben, Chemnitzben, Mannheimban, Frankfurtban, Marseille-ben, Lyonban. A magyar iparfejlődés történetében szinte egyedülálló a gyár végrehajtó bizottságának 1906. évi határozata: „Kémikusokat kell foglalkoztatni, akik a wolframlámpa gyártás ügyét az öszszes szabadalom ismeretében továbbfejlesztik s az Izzó részére olyan eljárást igyekeznek kidolgozni, amely sajátos, s a világpiacon kedvező helyet biztosít. E célra haladéktalanul laboratóriumot kell felállítani." (Orsz. Levéltár, EIVRT, VB iratok.) A gyár törekvése eredményre vezetett, s a wolframlámpa gyártásában a világon az első helyet foglalta el. 1910-ben az Izzó már 2107 fő dolgozót foglalkoztatott. A villanykörtéken kívül már telefon és távíró berendezéseket is gyártottak, s készítettek vasútbiztosító berendezéseket is. 1900-tól 1913-ig az alap-és tartaléktőke 3 100 000 koronáról 8 596 000 koronára emelkedett, a kimutatott nyereség pedig 342 000 koronáról 1 260 000 koronára nőtt. A kimutatott nyereség tehát jóval nagyobb ütemben növekedett, mint a tőkeerő. A nyereség növekedésének forrásai: a munkások mind nagyobb kizsákmányolása, egyre több nő alkalmazása a férfiakénál sokkal alacsonyabb munkabérekkel, a begyakorlottság növekedése és a selejt csökkentése. 1913: 30 ezer égő naponta Tranzisztorgyártás 1913-ban már gáztöltésű lámpákat gyártottak az Izzóban. Ugyanez évben a Kartellen keresztül megszerezték a vonthuzalú lámpák szabadalmát; ez olcsóbbá tette a termelést. A lámpagyártás a kétszeresére emelkedett, napi 30 000 darab égőt állítottak elő. A termelés egyhatoda a hazai piacra került, a többit exportálták. A legfőbb vásárlók Oroszország, Olaszország, Spanyolország, Kanada, Argentína, India, Ausztrália és a skandináv államok voltak. A legnagyobb vevő Oroszország volt, ahová a háború előtti években évi 2 millió égőt szállított az Izzó. 1917-ben az egész világon harmadikként az újpesti telepen megkezdték az elektroncsövek előállításához szükséges kísérleteket. Ezek gyors eredménnyel jártak s 1917 végén már meg-13 Az Egyesült Izzó 1929-ben