Budapest, 1971. (9. évfolyam)

11. szám november - Mezei Gyula: Az iskolai élet demokratizmusa

Mezei Gyula Az iskolai éle Ifjúságunkkal kapcsolatban gyakran emlegetjük a ragy ellentmondást: biológiai fejlődésük fl.eggyorsult, ugyanakkor társadalmi érettségük nem nőtt ilyen mértékben. Budapesten — ismét csak helybeli tapasztalatokra hivatkozva — a 17—18 éven aluli fiataloknak 90%-a úgynevezett intézményes, azaz iskolarendszerű oktatásban vesz részt. S az iskolai élet légköre nagyon sok helyen kiskorúbbnak tartja az ifjúságot, mint amilyen valójában. Elrendezi a körülötte levő életet, készen adja számára a legtöbb dolgot, amire szüksége van. Az a fiatal, aki 17—18 éves koráig az iskolában, de legtöbb esetben a családban is ilyen védettségben nő fel, az iskola elhagyása után egyszerre kerül szembe a felnőtt élettel, amikor döntenie kell, felelősséget vállalnia, eligazodnia a társadalmi közéletben. Megfelelő tapasztalatok híján ez sok kudarcot tartogat számára, ami némelyekben elkeseredést, kiábrándultságot okoz. Társadalmi érettség — biológiai fejlettség Jól látjuk ezt a jelenséget mi pedagógusok, látják a szülők is, s ezért olyan sürgető igény, hogy az ifjúságot jobban készítsük fel oly módon is a társadalmi életre az iskolában, hogy reálisan tudja értékelni a körülötte levő világot; hogy társadalmi érettségük színvonala jobban összhangba kerüljön biológiai fejlődésükkel. Ebben sokat segíthetne — megítélésem szerint — iskoláinkban az egészségesen pezsgő diák közélet kialakítása, s ami ehhez szükséges, a demokratikus légkör fejlesztése. Az iskolai élet demokratizmusáról évek óta beszélünk. A demokratizmus hangoztatása azonban az iskolák egy részében leszűkül csupán arra, hogy a nevelők nagyobb szerepet vállaljanak és kapjanak az iskola életének alakításában. Iskolában demokratikus légkörről azonban — véleményünk szerint — csak akkor beszélhetünk, ha ez az iskola egészére vonatkozik, mindenekelőtt az ott nevelkedő diákokra. Tehát ha a fiataloknak — természetesen életkoruknak megfelelően — módjuk van beleszólniuk saját maguk nevelésébe, általuk is elismert szerepet kapnak életük, sorsuk alakításában. Mi az iskolában sokat beszélünk a diákoknak a demokratizmusról történelem, irodalom és osztályfőnöki órákon, az ifjúsági szervezet foglalkozásain és így tovább. Azonban az ifjúságnak tapasztalnia kell, hogy a demokratizmus nem csupán ismeret, hanem gyakorlat is. Meghatározott életforma. Közvetlen környezetében igazolva láthatja mindazt, amit a demokratizmusról mondanak neki. Tapasztalhatja, hogy a közösséget érintő kérdésekben szükség van egyéni véleménynyilvánításra, az érvek összecsapását megengedő vitákra. Sokszor vágjuk oda a fiataloknak: nem tudsz vitatkozni. Honnan tudjon? Mi magunk is nagyon sokszor a vitában felhozott érveikre nem érvekkel válaszolunk, hanem a hangnemét kifogásoljuk, nézőpontját mint eleve lehetetlent elutasítjuk, ahelyett, hogy türelmesen meggyőznénk őket, esetleg érveik tarthatatlanságát bizonyítanánk be, ha igazuk van, elismernénk — s mindezzel vitatkozni is megtanítanánk a fiatalokat. Ki érzi magáénak az iskolát? Évekkel ezelőtt egy budapesti gimnázium igazgatója voltam. Mi tanárok büszkék voltunk az iskolánkra, s szomorúsággal töltött el bennünket, hogy diákjaink nem érzik ugyanezt. Szinte szégyelltük, hogy az iskolajelvény viselését annyiszor kell elmondanunk, időnként zaklató módon ellenőriznünk. S mikor kerestük az okot, hogy miért nem tudjuk elérni, hogy tanítványaink is büszkék legyenek iskolájukra, magukénak érezzék, azonosuljanak vele, vállalják annak örömeit és gondjait, rájöttünk, hogy tanítványaink valójában nagyon keveset tudnak iskolájukról. Nem ismerik terveit, azokat a célokat, amelyeket magunk elé tűztünk. Nem ismerik azokat a nehézségeket, melyekkel nap mint nap szembetalálkoztunk. Az egész iskolában a diákok jövőjéért dolgozunk, de a diákok valahogy kívül rekednek; ezen. Nem érzik mindig, hogy lehetőségük van beleszólni saját életük intézésébe, hogy közük van mindahhoz, ami körülöttük történik, hogy tőlük is függ, milyen lesz az iskolai élet. Ha fiatalokkal beszélgetünk osztályuk úttörő vagy KISZ életéről, nagyon sokszor bírálólag említik: „Nálunk nincs igazi úttörő, — vagy — KISZ élet". „Tulajdonképpen nincs semmi". Ha viszont megkérdezzük tőlük: „Ha rossz az osztály KISZ élete, miért nem változtatjátok meg? Miért nem tesztek valamit, hogy ne ilyen legyen?" — legtöbbször vállvonogatás a válaszuk. Kétségtelenül, sok iskolában az ifjúságtól csak az elképzelések és határozatok végrehajtását várják, s nem vonják be a fiatalokat eléggé a tervezésekbe, a szervezésekbe és a döntésekbe. A döntések meghozatalának demokratikus módja A demokratizmusra nevelés fontos feladata az is, hogy megtanítsa az ifjúságot dönteni, tanulják meg, hogy nem lehet öncélú, végeláthatatlan vitákkal megoldani kérdéseket. Az érvek elhangzása után dönteni kell. Vannak esetek, amikor ez gyorsan, könnyen megy, de van olyan helyzet is, amikor alapos mérlegelésre van szükség. Abban, hogy ezt a fiatalok megértsék, elsajátítsák, aligha segít az olyan gyakorlat, amelyben megkérdezik ugyan a véleményüket, hagyják hogy kifejtsék álláspontjukat, a pedagógus azonban végül elvágja a vitát és maga dönt. Nem arra van szükség, hogy a diákok helyett a pedagógus döntsön, magukat a fiatalokat kell megtanítani a helyes döntés meghozatalára. Körültekintően készítsék elő a döntést, vegyék számba az érveket, mérlegeljenek. Tanítsák meg a fiatalokat arra, hogy gondoljanak döntéseik következményeire. Alakítsák ki bennük azt az erkölcsi bátorságot, amelyet a döntés meghozatala kíván. Nemcsak a helyes, de a helytelen döntésért is vállalni kell az erkölcsi felelősséget. Sok esetben nem is nagy horderejű dolgokról van szó. Az egyik iskolában pl. a KISZ bizottság elhatározta, hogy megszervezi az iskolahetet. Gazdag, színes programot alakítottak ki a fiatalok. De már a programot is megváltoztatta a testület. A program megvalósításában pedig csupán részfeladatokat adtak nekik. Minden munka elvégzése után azonnal számot kellett adniuk a felnőtteknek. Később csodálkozott a testület, hogy a KISZ egyre kevésbé érezte magáénak az iskolai hét ünnepségeit. Amikor a tanárokkal beszélgettünk erről a módszerről, nem értették, mit kifogásolunk; hiszen ők csak jót akarnak, meg akarják kímélni a diákságot attól, hogy szervező munkájukba hiba csússzon, rendezvényeik sorozata ne sikerüljön. A kockázatvállalás pedagógiai haszna Az ifjúság önállóságát sokan kockázatos dolognak tartják. Elfelejtik azonban, hogy eredményes nevelés elképzelhetetlen kockázatok nélkül. Csak a konzervatív pedagógia irtózik ettől. A kockázatvállaláshoz természe-8