Budapest, 1971. (9. évfolyam)
11. szám november - Vincze Oszkár: Előrelátóbb vízgazdálkodást
Vincze Oszkár Előrelátóbb vízgazdálkodást Az Országos Vízügyi Hivatal elődje, az Országos Vízügyi Főigazgatóság 1965-ös Vízgazdálkodási Keretterve szerint a főváros területén — az i960, évi népszámlálás adatai nyomán — kereken 1,7 millió lakos, az összes népesség 94 százaléka részesült közműves vízellátásban; mégpedig oly módon, hogy 76 százalék a lakásban levő vezetékről, 200 ezer az épületeken felszerelt csapról, 130 ezer fogyasztó pedig utcai, úgynevezett közkifolyóról kapta a vizet. A háztartási felhasználásra szolgáltatott vízmennyiségből egy fogyasztóra átlagosan 120 liter víz jutott. A közműves vízellátás elsősorban Budapesten, és az új ipari, továbbá a gyors ütemben iparosodó régi városokban fejlődött. Lényeges a különbség még napjainkban is Budapest és a vidéki városok, valamint az ipar és a mezőgazdaság közműves vízellátása között. A falusi lakosság 55 százaléka ma is közkutas ellátásban részesül, mintegy 15 százaléka ásott kutak vizét fogyasztja. Nagy aránytalanság van az egyes országrészek között is. így például a legjobb az ellátás Komárom megyében (65%), a legrosszabb Szabolcs megyében (14%). A közműves vízellátás programja A lakosságra jutó fejenkénti vízfogyasztás országos átlagban eléri a napi 105, Budapesten a 135 litert. Több városban ennél alacsonyabb az egy főre eső vízmennyiség. Ennek fő oka egyrészt a kapacitásfejlesztésre fordítható pénzeszközök szűkös volta, másrészt az ipar nem kívánatos arányú részesedése a lakosság ellátására létesített közműves vízszolgáltatásból. Az ipari üzemek és a közintézmények a közüzemi művek termelte víz mennyiségének ez idő szerinti mintegy 60 százalékát szívják el, miközben a közművek fejlesztési költségeihez — érdekeltségükkel arányban — nemigen járulnak hozzá. Ezen az állapoton feltétlenül, minél gyorsabban változtatnunk kell. Tarthatatlan ugyanis, hogy az ipar vízszükségletének költségeit és a fejlesztés egyre növekvő terheit részben, sőt, helyenként egészben is a helyi lakosság viselje. A Keretterv szerint 1980 végéig a főváros egész területére ki kell terjeszteni a közüzemi vízellátást. Ez 2,3 millió fogyasztó ellátását jelenti; ebből 2,1 milliót — az összlakosság 90 százalékát — vízvezetékkel, 200 ezret udvari-kerti csappal, vagy közkifolyóval kell ellátni. E célkitűzés alapján valósul meg az Országos Tervhivatal távlati lakásépítési terve szerint a Budapestre előirányzott 265 ezer állami és 35 ezer magánlakás építkezésre tervezett közműves vízellátás programja; öszszesen mintegy 300 ezer új lakás építésével párhuzamosan 25—30 százaléknak megfelelő számú lakás szanálásával is számolnunk kell. E mintegy 75—90 ezer elavult belterületi lakást tehát a programkészítéskor szintén figyelembe kell venni. A tervezettnél gyorsabban nőnek az igények A közműves vízellátás szélesedése, a központi és távfűtés, a fürdőszobás lakások részarányának erőteljes növekedése az egy ellátott fogyasztóra jutó napi átlagos háztartási vízfogyasztást következetesen emeli. A Keretterv szerint a napi átlagos hártartási vízszükséglet 1980-ig 340 ezer köbméterrel növekszik. Az ivóvíz minőségű, tehát a fővárosi vízműhálózatról gazdaságosan kielégíthető üzemi vízszükséglet 1980-ig előreláthatóan 480 ezer köbméterre emelkedik. A napi átlagban értékesített összes vízmennyiség 1980-ig eléri a 820 ezer köbmétert; e mennyiség zavartalan szolgáltatásához, 75 százalékos éves átlagkapacitáskihasználás esetén, napi 1,05 millió köbméter mértékadó víztermelés szükséges. Amint azonban a tények mutatják, a Keretterv által előirányzott szükségletnövekedés nem 20, hanem már 10 év fejlődése nyomán bekövetkezett. Az idei nyáron a Fővárosi Vízművek szinte több héten át naponta 850—950000 köbméter vizet szolgáltatott. Olykor ez a mennyiség is kevésnek bizonyult, és a déli kerületekben, számos helyütt a nagy házak felső emeletein, a város magasabb pontjain olyan állapotokat teremtett, hogy a lakók csak az éjjeli órák csökkent fogyasztása idején kaptak vizet. Minthogy a fejlődés 10 évvel előrehozta a kerettervi előirányzatokat, soron kívül gondoskodnunk kell a fejlesztés új előirányzatainak eszközeiről. A felszabadulás előtti korszakban a Fővárosi Vízművek vízbeszerzési lehetősége világviszonylatban is kedvező volt. A Duna partján évezredek során lerakódott kavicsrétegre telepített kavicsszűrésű kúthálózat kiváló minőségű ivóvizet adott. A főváros számára hasznosítható parti szűrésű víz mennyisége a hiányos feltárás ellenére is napi 500—600 ezer köbméter; ennek egy része a várostól északra, más része pedig délre tárható fel. A Cinkota körül mélyíthető fúrt kutak hozama eléggé korlátozott, a kapacitásfejlesztés szempontjából ezeket már nem érdemes figyelembe vennünk. A kúthálózat felújítása is fontos feladat. A Vízművek saját erőforrásai nem elegendőek A Keretterv kinyomtatása idején már üzemben volt a Káposztásmegyeri Felszíni Vízmű első lépcsője, napi 100 ezer köbméter teljesítményei. Azóta a másik, napi 100 ezer köbméter teljesítményűt is üzembe helyezték, újabb partiszűrésű kutak is épültek. De az idei nyár ismét cáfolhatatlanul bebizonyította, hogy a Fővárosi Vízműveket végre olyan eszközökhöz kell juttatnunk, amelyek révén a viharos tempóban növekvő szükségletet egyelőre 1980-ig, de utána nyomban, gyors fejlesztéssel legalább 2000-ig kielégítheti. Nem kétséges: a Fővárosi Vízművek az elmúlt években erején felül járult hozzá a minden várakozáson felül megnövekedett vízszükséglet kielégítéséhez. A Kerettervek által 1980-ra előírt teljesítménynövekedést már 1970-ben elérte. Minthogy azonban a csapadékos ciklusok után teljesen kiszámíthatatlan, hogy a következő évek során müyen aszályos periódusnak megyünk elébe, az eredeti fejlesztési tervtől eltérően kell eszközöket előteremtenünk a további zavarok megelőzésére. Feltétlenül kívánatos volna, hogy a negye-4
