Budapest, 1971. (9. évfolyam)

10. szám október - Rózsa Gyula: Mesterek a téren

is gyakrabban felbukkant egy-egy mestermű a „kevésbé szemetszúró" vidéki köztereken. Miközben Budapest hűségesen és engedelmesen kínálta fel tereit az éppen aktuális hivatalos szobrászatnak. A század mesterművei emiatt kerültek Debrecenbe, Bajára, Győrbe, mint Medgyessy monumentális szobrai, vagy temetőkbe, magánsíremlék formájában, mint Beck Ö. Fülöp kompozíciói, esetleg végleg kisplasztikában maradtak, mint Ferenczy Béni és Vedres Márk monumentalitással telt, de arasznyi bronzba öntött kompozíciói. A ritka kivételekről — összesen négy műről — szólnak az alábbi sorok. Beck Ö. Fülöp: Az ifjúság kútja 1938-ban állították fel a Rózsadombon és 1938-ban távolították el a Rózsadombról „erkölcsi" okok miatt. Mestere, Beck Ö. Fülöp, miként megírta, hatvanöt éves volt akkor — 1873-ban született —, és régóta az élő magyar plasztika mesterének számított az értők szemében. Az értők közül a főváros és az országos művészetpolitika irányítói hiányoztak, mert néhány polgári megbízóval ellentétben (akik számára monumentális, remekművű síremlékeket faragott a Kerepesi, meg a Farkasréti temetőben) egyetlen alkalommal vették tudomásul e nagyszerű szobrász monumentális hajlamait. Eremművészi zsenialitását, kisplasztikái tudását is inkább társadalt,ií szervezetek és magánmegbízók, kulturális társulások és gazdasági intézmények foglalkoztatták, mint az állam, holott tehetsége és tudása e műfajban hasonlíthatatlan volt: olyan mesteri, hogy évtizedekig eltakarta az utókor előtt is nem kevésbé mesteri szobrászi képességeit. Igaz, Beck Ö. Fülöp készítette a Tanácsköztársaság meg nem valósult pénzmintáit, a kommün alatt szobrász-mesteriskolát vezetett, és ezt még 1938-ban is hecc-alapnak találta a fasiszta jobboldal. De a valójában soha nem politizáló szobrász igazi mellőzésének oka mégsem ez volt; sokkal inkább meg nem alkuvó, humanista szobrászata. Nem volt ez a szobrászat „modern" a szó formai, stilisztikai értelmében. Következetesen és hatalmas plasztikai erővel újította meg a német Adolf Hildebrand példáján felszabadulva a klasszikus görög szobrászat örökségét, azaz a valódi, zárt, erővel teli klasszikusságot. Csakhogy ez a klasszikusság túlságosan kemény, túlságosan sallangtalan és aktualizálástól mentes volt a századforduló és az első évtizedek akadémizáló, barokkot utánzó, vagy impresszionizmusba oldódó emlékmű-ideáljához képest. És túlságosan kemény, sallangtalan és aktualizálástól mentes a két háború közötti korszak mesterségesen túlheroizált, vagy mesterségesen pietikus klasszicizmusához képest is. Bizonyítja ezt a felállított remek, amely ma sem viseli magán korának, 1938-nak ilyesfajta jegyeit. A téma sokezer éves, tulajdonképpen egyidős a szobrászattal, amelynek első tárgya a meztelen asszonytest volt, és a gondolat-érzelem, amelyet kifejez, ugyancsak ezer évekkel mérhető: a szép test harmóniájába rejtett teljes emberi harmónia. Itt a fiatal test harmóniájába rejtve. A leány könnyed, dallamos kontraposztóban áll, lágy, kedves aszimmetriában. Az arcon a késői archaikus-koraklasszikus görög szobrok finom, mindenttudó félmosolya, a hajkötegek is őrzik a kórék és kuroszok, a korai görög lány- és fiú-alakok stilizáltságát. Főleg pedig az egész test azt a szűzi tisztaságot, amely a korék és kuroszok félénk erejét kelti a mai szemlélőben. Egyébként nem archaizál: arányai „természetesek", és említett kontraposztóját sem az archaikus, csak a klasszikus korszaktól örökölhette. De törékeny combjainak finomsága, kislányos hátának soványsága, tomporának fiús nyurgasága a zengő keblek Beck Ö. Fülöp: Az ifjúság kútja és a dúsan domborodó has ellenére is a korai szobrászathoz húz. Oda húz statikai rendszere is, az, hogy szinte látjuk a kerek kőhengert, amelyből kifaragták, s érezzük a vaskos hajköteg, a lágyságot és erőt egyszerre érzékeltető lepel szerkezeti feladatát: nélkülük a vékony nyak talán letörne, a keskeny comb nem tartaná meg a mészkőtestet. Mégis, csupa dallam, csupa lágyság és vers ez a lepel, és az alatta levő kútmedence mészkőszirmai, meg a szirmok formáját átvevő, lágyan és vastagon aláömlő víz ismétli ezt a dallamosságot. Nem véletlenül, mert nemcsak a kútfigurát, magát a kutat is a mester, Beck. ö. Fülöp készítette. 23