Budapest, 1971. (9. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. Radnai Lóránt: Az 1831. évi koleralázadás.

A OZERKESZTOPOSTAJA Szörényi Károly olvasónk hozzánk eljuttatott javaslatainak — melyeket a főváros tisztaságának megóvása érdekében tesz — szívesen helyt adunk az alábbiakban: „Budapest már oly mértékben piszkos, hogy a legtöbb fővárosi csak legyint, ha erről a témáról esik szó. A látvány valóban riasztó. A fővárosi idegenforgalom évről évre nagyobb, így a helybelieken és a vidékieken kívül mind több külföldi is megrémül a látványtól. Kétségbeejtő a helyzet a főváros kapujaiban: a pályaudvarokon is. Még a most kicsinosított Keleti pályaudvar sínéi között is állandóan szeméttenger látható. Piszkosak a főútvonalak, mert ott sok ember jár és gátlás nélkül szemetel, piszkosak a mellékutcák, mert oda már nem jut utcaseprő. A panaszokra mindig egy a válasz: nagy a munkaerőhiány, nincs elegendő ember. Mi nem szerződtethetünk vendégmunkásokat — tehát más megoldást kell keresni. Az 1808-ban alakult Szépítő Bizottmányhoz hasonlóan, helyénvaló lenne egy félig társadalmi, félig közigazgatási szerv létrehozása, amelynek azonban nem az új létesítmények építése, hanem a meglevők megóvása, az elhanyagoltak csinosítása és az utcák, üzletek tisztántartása lenne a feladata. E bizottság aktívákat toborozna, főképpen az úttörők és a KISZ-isták közül. Egy olyan tömegmozgalom harcosainak lehetne megnyerni a fiatalságot, mely kihatna további életükre is. És valószínűleg minden bírságolásnál nagyobb hatású lenne, ha egy tíz-tizenkét éves úttörő fiú vagy leány figyelmeztetné tisztelettudóan a cigarettavéget elhajító felnőttet. Az üzletek előtti járdarész tisztaságáért az üzletvezetők felelnének. Rendelkezésükre bocsátanának egy bizonyos takarítási keretösszeget, melyet pótlék címén az az üzleti dolgozó kapna, aki napi munkája mellett a járdatakarítási és portáltisztítási munkát végezné. A KISZ-isták vagy a felnőtt aktívák feljegyeznék a címeket a kifogásolnivalók felsorolásával, és ezek alapján küldené ki a tanács illetékes osztálya írásbeli felszólítását. Falragaszokkal kellene népszerűsíteni a tisztaságot és a város csinosítását; a kampányba a Rádió és a Televízió is bekapcsolódhatna. Minden szükséges helyen praktikus hulladékgyűjtőket kellene felállítani, melyekben az égő cigaretta sem okoz tüzet. Van nálunk egy egészségtelen szemlélet a köztisztasággal és a város kopottságával kapcsolatban. „Ez van" — mondjuk pestiesen, és évről évre jobban tönkremegy minden. A rövid utat választva, átlósan haladnak át a gyalogosok az újonnan létesült park zöld pázsitján, mert ezzel több métert megtakarítanak. Plakátokkal ragasztják teli a pesti házak falait, olyan helyen is, ahonnan azokat sem lekaparni, sem lemosni nem lehet. Vagy: két-három szénszállítás után nemcsak fekete lesz a fal, hanem a vakolat is letöredezik a pinceablakok körül. Gyakori eset, hogy az épület külső homlokzatán levő bádogcsatorna szétesik, vagy kilyukad a járda felett, embermagasságban. Bárki kézzel pár perc alatt rendbehozhatná és ezzel az épületet meg lehetne menteni a további rongálódástól. De nincs a háznak gazdája, minden marad, ahogy volt, folyik a víz az épületre, majd jön a fagy és elkezd hullani a vakolat. „Ez van" — mondjuk minderre. Nálunk csak nagytatarozás van, kicsi nincs, erre nincs vállalat. Pedig ha a jelenlegi tempóban halad a generáltatarozás, a budapesti épületek nagy részére még sok-sok évtized múltán sem kerül sor. 1973-ban lesz száz esztendeje annak, hogy az egyesített Budapest hazánk fővárosa lett. Ezt a centenáriumot azzal is ünnepélyessé kellene tenni, hogy az ideig a nagytatarozásokat felfüggesztenék és csak az utcai homlokzatokat hoznák rendbe. Ahol nem szükséges, vagy nem lehetséges a teljes homlokzati tatarozás, ott legalább az első emeletig kellene azt elvégezni; a lábazati falakat 1,20 m magasságig mosható anyagból készítve, hogy azokat sűrűn lehessen mosni. Szép, valóban nagyon szép ez a város, és ezt nemcsak mi hangoztatjuk, de a külföldiek is gyakran mondogatják. Egyelőre azonban csak messziről szabad nézni, mert közelről zömében kopott és piszkos. Bizonyos, hogy a fent vázolt csinosítási mozgalomnak először bennünk kell elindulnia, csak úgy válhat mindnyájunkat összefogó tömegmozgalommá. És ha már mindenkinek a vérében lesz, hogy nemcsak szóban kell szeretni Budapestünket, hanem óvnunk is kell — nem lesz szükség tovább a mozgalomra. A Köztisztasági Hivatal munkaerő-problémái, gépesítése, a fővárosi járdák kulturáltabbá tétele, az utcai névtáblák gondozása és még sok más hétköznapi gondunk viszonylag mind könnyen lesz megoldható, ha a pestiek fegyelmezettek lesznek, és a közügyet közös ügyüknek fogják tekinteni." Sztrilich György, Budapest VIII., Baross u. 4. Köszönjük levelét. Nem Ön az egyetlen, aki a júliusi számban megjelent „Téli gondról — idejekorán" című cikkre reagált. S hogy javaslatai valóban „még az első hó lehullása előtt" eljussanak az illetékesekhez, közzétesszük azokat: A budai hegyekben jelenleg eléggé veszélyes a síelés, mert a lejtőknek nincs kifutásuk, tele vannak fákkal és kövekkel. Emellett a lejtőket ellepik a felfelé bandukoló sízők, emiatt ugyancsak balesetveszélyessé válik a lesiklás. Szeretném tehát Hernádi Miklós cikkét néhány gyakorlati javaslattal kiegészíteni. 1. Kivilágított sípályákat kell építeni; a Normafától a Disznófőn át Zugligetig, a Jánoshegyen a Libegő mentén s Farkasvölgy felé. 2. A lejtők hótakarója állandó karbantartást kíván; ahol leviszik a havat, oda új havat kell felteríteni. 3. Mindezt nem ingyen kívánjuk, szívesen fizetünk minden lesiklásért, ha ezért karbantartott, biztonságos, kivilágított, felvonóval ellátott pályát kapunk cserébe. 4. Létre kell hozni egy Sísport Vállalatot, amely ezeket a létesítményeket üzemelteti. Ha állami vállalatnak nem fizetődne ki a felvonók üzemeltetése, adjanak engedélyt magánvállalkozóknak sífelvonó építésére és üzemeltetésére; bizonyosan akadna olyan vállalkozó, aki a haszon reményében félmilliót be tudna ruházni. 5. Botrányos a sífelszerelés-árusítás hazánkban, mennyiség és minőség szempontjából egyaránt. Ha a sísport kedvelője megfelelő felszereléshez akar jutni, a szó szoros értelmében be kell „csempésznie". Okvetlenül kell tehát nyitni egy-két síszaküzletet. Ha pl. van bécsi sörözőnk — mért ne lehetne egy osztrák sí-bolt megnyitását szorgalmazni! 6. Sí-irodalomra is szükség lenne, akár sokszorosított füzetek formájában. 7. Szerintem igen hasznos lenne egy nagy nyilvánosságot biztosító vita rendezése, az érdekelt szervek és a nagyközönség bevonásával, a sí-sport problémáinak feltárására; ezt a tévé is közvetíthetné, hogy felrázzuk a tespedőket és az ügyet előbbre vigyük . . ." Papp Dezső Budapest /., Attila út 12. Cikkét — fotókkal, tervvázlatokkal — szívesen vennénk. Hatolkay Árpád ref. lelkész, Szalkszentmárton. Vissza-visszatérő témánkhoz: a „kényes kérdésekhez" beküldött véleményének készséggel helyt adunk az alábbiakban: Eleinte nem értettem, hogy miért éppen ez a lap foglalkozik a témával, vagy inkább: miért ez a lap is! Tekintettel arra azonban, hogy a nagyváros életének ez mindig problémája volt, helyesnek tartom, hogy — sok testi, lelki bajt megelőzendő — foglalkoznak őszintén igaz segítő szándékkal korunk egyik legnagyobb kérdésével. Három rövid pontban szeretnék hozzászólni a témához. Az első egy konkrét javaslat, a másik kettő inkább elvi jellegű. 1. Javaslom, hogy mielőtt a szexuális felvilágosítást megkezdenénk, fordítsunk gondot gyermekeink esztétikai, művészeti nevelésére, testi, lelki szépérzékük kifejlesztésére. Elhibázott dolognak tartom azt, hogy — noha jó szándékkal — azonnal a kérdés biológiai és erkölcsi részéhez nyúlnak. Nagyon vigyáznunk kell arra, hogy gyermekeinket semmiféle kiábrándító, visszataszító élmény ne érje! Szerintem a gimnázium IV. osztályából nyugodtan előre hozhatjuk az általános iskola VI. v. VII. osztályába a művészettörténeti oktatást. Ennek keretében adhatnánk a fiataloknak esztétikai nevelést, s szólhatnánk többek között az emberi test szépségéről, annak felépítettségéről. Helyes útra terelhetnénk a test ábrázolással kapcsolatos gondolatokat, megmagyaráznánk, mi az, ami szép, mit fejez ki, mi az értelme. Ez már a biológiai nevelés előkészítése volna. Ügyesen összeállított tanterv keretében a következő szó már a biológia tanáré volna, az osztályfőnöki órán pedig, mint egy summázva a mondanivalót, szó esne az erkölcsi felelősségről, a helyes életszemléletről. Természetesen, az esztétikai nevelés alatt nem azt értem csupán, hogy az emberi test ábrázolásaival ismertessük meg fiataljainkat. Sokkal több gondot kell fordítani általában a kulturált életszemléletre, még az élet kényes kérdéseiben is. Ide tartozna a gyengédségre, a jó ízlésre nevelés is. Miközben megismerkednének ifjaink a képmutatás nélküli teljes valósággal, egyszersmind arra is nevelnénk őket, hogy a dolgok ismerete nem jogosítja fel őket a felelőtlen cselekvésre. 2. A felvilágosítás nem pótolja az érzelmeket. A felvilágosítással tehát nem oldottunk meg mindent. Megelőztük talán a helytelen, káros, vagy éppen tragédiába sodró kíváncsiskodást, de még így is maradt bőven tennivaló. Itt van a felvilágosításon, biológiai nevelésen túlmenően az erkölcsi nevelés értelme. Fel kell ébreszteni a fiatalokban a felelősségérzetet, a másik ember iránti megbecsülést. Szólnunk kell fiataljainkhoz a tekintetben is, hogy egyszer nekik is lesznek gyermekeik, akiket félteni fognak és ők, akik ma olyan nagyon követelik a felnőttektől az őszinteséget, igazságot, hogyan fognak becsületet követelni gyermekeiktől, ha most nem úgy élnek, hogy egykor utódaik előtt példaképül lehessenek! Igen nagy gondot kell tehát fordítanunk arra, hogy milyen magatartást tanúsítsanak gyermekeink az új ismeretek birtokában! 3. Egyáltalán nem valami pesszimista érzésnek akarok hangot adni, mikor azt mondom: foglalkoznunk kell ugyan a kérdéssel, ifjaink iránt érzett őszinte felelősséggel, igaz szeretettel, de nyugodjunk bele: végleges megoldást soha nem fogunk találni. És ez a jó! Mert addig van regény, költészet, muzsika, tánc, képzőművészet, amíg ez a kérdés kérdés marad. Ez élteti a világot, ez ad értelmet az életnek. A mi feladatunk csak az, hogy széppé, vonzóvá, kedvessé, kulturálttá tegyük felvilágosító munkánkkal azt, amit az emberi gyarlóság, ösztönszerűség anynyiszor tett már nyerssé, boldogtalanítóvá; s hogy megoltalmazzuk ifjainkat a fölösleges szenvedésektől . .." 46