Budapest, 1971. (9. évfolyam)
9. szám szeptember - Zolnay László: Buda és Pest első felszabadulása
Mozaik a főváros múltjából A Rákóczi út és Dohány utca sarkán levő Marczibinyi-ház, amelyben Jókai és Petőfi is lakott. Az előtte levő egyemeletes házban vett szállást Déryné pesti szereplésekor Az egyesítés egyik előfutára Buda és Pest egyesítése 1872-ben természetesen nem ötletszerűen történt, hanem évtizedekre visszanyúló mozgalom eredményeként. A terv egyik korai propagálója: Jankowich Miklós (1773—1846) kiváló régész, történész és műgyűjtő. Régiséggyűjteményének értékére jellemző, hogy 1836-ban külön országgyűlési határozattal vásárolták meg a Nemzeti Múzeum számára. Lelkes híve volt Buda és Pest egyesítésének, már csak személyes érzelmi okok miatt is: családja budai származású, ő maga Pesten született. Műkedvelő nyelvész is volt, s éppen egyik nyelvészeti tanulmányában szállt síkra az egyesítés mellett. A könyvecske címe a következő: ,,Magyar szó-nemzés ötven példákban. Elő adta W. Jankowich Miklós több n. vármegyékben hiteltblró. Pesten, Eggenberger Jósef Könyvárosnál, 1812." A kis könyv 137 lapon ötven szószármaztatást tartalmaz alfabetikus sorrendben. Már az is feltűnő, hogy az ábécésorrendet megbontva, Pest nevét Budával egy fejezetben tárgyalja. nem kevesebb mint 24 lapon keresztül; ez a szerkezeti aránytalanság is mutatja, hogy mindkét város a szerzőnek nagyon is a szívéhez nőtt. A „ßuda, Pest" fejezetben bevezetésként olvassuk a következőket: ,,Hazánk fő Városainak neveit egy ízbe foglalom, mivel határait egymásnak elfoglalván, a' nevezetjeikkel is bennünket majd tsak tévelygésbe nem hoztak." Ezután következik igen részletezően a nevek eredetének magyarázata. Buda nevét — tévesen — a szláv „woda" (víz) szóból eredezteti, Pest nevét — ma is helytállóan — az ugyancsak szláv ,,pest" (kemence) szóból. Maja a cikkelyt így fejezi be: ,,Budának és Pestnek fekvését, egymással való öszve keveredését, és a nevezetjeknek eredetét, reménylem még eddig legtettzetőbb világosságra hoztam, buzgó óhajtásommal (mivel mind a kettőnek egyaránt Polgára vagyok), tzélját mindazonáltal tsak akkor érném el, ha ezen már kétfelé osztott, de egyértelemmel nevezett IV. Bélának 1244. eszt. egy levele által szabadságra emeltetett Királyi Városok, mellyeknek jövedelmei és tehetségei egymástól annyira különböznek, ismét egy kormány alá jöhetnének, és közös iparkodással magokat segélvén, e'képpen a Polgári szükségeket inkább és előbb pótolhatnák, a' Lakosok könnyebbségeket, a Mesterségek, Kereskedés és Tudományok gyakorlását s öregbedését, egy szóval úgy a Népnek díszét, mint a Városnak ékesítését látszatóbb és szembe tűnőbb lépésekkel előmozdíthatnák, külömben erejekkel öszve nem fogható tő szomszédoknak magános tzélokra törekedvén, szükségképpen némelly esetekre nézve ellenségé valtozniok kelletik, és midőn egyike felettébb gyarapodik, szomszédja bizonnyára önnön rövidségét tapasztalni kéntelenítetik." Ma már nem szokás ilyen cirkalmas körmondatokat szerkeszteni, s így röviden csak annyit: kerek 60 év múltán a két város végül is „egy kormány alá jött", s így a különállást illetően táplált aggályok tárgytalanokká váltak. (kunszery) Táncsics, a városrendező Érdekes feleleveníteni Táncsics Mihály több mint százéves tervét, amit „Fővárosunk" című, saját kiadásában, Bartalits nyomdájában, 1867-ben megjelent könyvében hirdetett. „Fákat, fákat a város belsejébe, a külterületén pedig erdősáv vegye körül a várost, hogy a levegő állandóan tisztuljon". Az általa is javasolt, holt-dunaági, hajózható csatornának mindkét partját szintén fákkal kívánja beültetni; a Duna-parti sétány megvalósításival nem engedné a mai Apíczai Csere Jínos utca elé a Duna-parton házsor építését. Kívánja, hogy a házak csak széles, nagy udvarokkal épülhessenek, pincelakások nélkül. A budai Dunapartra, a Császárfürdőtől a mai Gellértfürdőig négyszeres fasorokkal beültetett sétányt tervez, az egyes fürdőknél sok-sok pihenőpaddal, hogy a betegek és a nagyszámú külföldiek kellemes, meghitt, zajtalan környezetben, virágágyak, árusító pavilonok között sétálgatva, ívókúrázva mozdítsák elő gyógyulásukat. Ezzel egyúttal az egész város is tiszta levegőhöz jutna, mert szerinte: „Tiszta levegő nélkül a város és egész képe nem lehet tökéletesen egészséges, a testi-lelki tehetségei zsibbadtak, tevékenységében nincs még szellemi magasra, szépre való törekvés sem!" Hirdeti a városszabályozás szükségességét, Buda fürdőváros megvalósítását, hidak építését, az oktatás központosítását és több más életrevaló tervet, amiket később — mások valósítottak meg. Könyvének jeligéjét ma is elfogadhatjuk: „Amily mértékben teremtitekafővárost nagyszerűvé, oly mértékben válik a hon hatalmassá, dicsővé!" A magyar színészet őskorából A jövő évben lesz száz éve, hogy Schenbach jászberényi patikus leánya, a későbbi Déryné Széppataki Róza, a gyönyörűhangú operaénekesnő s kiváló színésznő, meghalt. Pesten lépett először színpadra 1810-ben, az Országút (ma Tanács körút) 7. szám alatt levő egykori Hacker szálló emeleti nagytermében, Kelemen László társulatával. A műemlékjellegű épületet néhány éve bontották le. pedig klasszicizáló, szemöldökpárkányos, timpanonos építésmódja, pompás, barokkos lépcsőháza megérdemelte volna valamilyen módon a hatalmas, új, korszerű épülettömbben való megóvását. A kitűnő színésznő a pesti magyar színielőadások megszűntével hittel vállalta a legnagyobb sanyarúsig között a vándorkomédiás életet. Jellemző azonban reá, hogy amikor a pesti német színészek ócsárolták, becsmérelték a magyar színészek énektudását, művészetét, sietve feljött Székesfehérvárról Pestre, megmenteni a magyarok becsületét. Fellépett a mai Vörösmarty téren volt német színházban és szépséges hangjával olyan diadalt aratott, hogy azonnal fényes szerződést kínáltak fel neki. Ő azonban azt elutasította, visszament vidékre, mert csak a magyar színművészet versenyképességét kívánta bizonyítani és továbbra is a magyar dalt, a magyar kultúrát szolgálni. Pesti szereplései alatt — a szájhagyomány szerint — a hajdani Kerepesi út (ma Rákóczi út) 10. számú házban lakott, szemben a Síp utca túlsó oldalán levő, mai Rákóczi út 12. sz. házzal, ahol egykor Petőfi és Jókai is lakott. Hol lakott Beethoven ? A zeneköltő 1800 május 7-én hangversenyezett az egykori Várszínházban, halhatatlan műveiből. Lehetséges, hogy Pesten is adott koncertet; bár az ötkötetes Beethoven-életrajz elhallgatja, hogy Pest-Budán járt volna. Ám ha Itt szerepelt, laknia is kellett valahol a város falai között. Bécs városa minden házat, amelyben Beethoven valaha lakott, emléktáblával díszített. Nekünk is van szép Beethoven szobrunk a Városmajorban, Horvay János kitűnő ábrázolásában, van Beethoven utcánk is aXII. kerületben; de lakóháziról nem tudunk. Vékony kis nyom mutatja, hogy itteni tartózkodása alatt az akkor legkorszerűbb „Hét választó" (Zum sieben Kurfürsten) vendégfogadóban szállt meg. De ebből kettő is volt. Az egyik Budin, a Fő utca (Döbrentei utca) 9. sz. hizban, és a misik Pesten, a Vici utciban, ahol később a Nemzeti Szilloda, majd mir a mi időnkben a Corso mozi volt. Vajon melyikben lakhatott? Nem nagy eset a kérdés, de sok külföldi teszi fel és vilaszt is virnak rei. Hol lakott tehát valóban Beethoven Pest-Budán? Az utolsó polgármesterek a török előtt A múlt század hatvanas éveinek végefelé, Nagyviradon találta meg Géresy Kilmin a török hódoltsig előtt működő utolsó pesti polgármester sírját. Ezt közölte Romer Flóris történetírónkkal, aki mint a Nemzeti Múzeum régiségtárinak akkori igazgatója, a sírkő rajzit a múzeum kézirattiriban helyezte el. A latin nyelvű sírfelirat — magyar fordítisa szerint — elmondja: „Itt vagyon temetőhelye Kenéz Andrisnak, kinek neve Szőcsnek is mondatik, ki is Pest Virosa polgirbírija volt és meghalt 1554. szeptember 18-in." Mivel a pesti polgírok nevei a XVI. szizadban nagyrészt kézművességet, kereskedőséget jelentő foglalkozásnevek (pl. Tűgyirtó, Csiszár, Kőműves, Csapó, Kalmír, Seres, Bolthos, Szabó, Pajzskovics stb.), úgy a sírkő szövege szerint Kenéz Andris szűcsmester lehetett. Egy misik adatban 1537-ben szerepel, mint Pest vezetője; majdnem bizonyos, hogy 1541-ben menekülhetett Nagyviradra, ahovi azokban az években sokan mentették it magukat (így Gyulíról az Ajthóssy csalid is, a Türer-Dürer Albert rokonsága). Buda utolsó polgirmestere a török hódoltsig előtt Rupp és Romer megillapítisa szerint 1541-ben még hivataliban serénykedett és Athidy Jinos néven szerepelt. Mis feltevés, a budai mésziroscéh pontosan vezetett ősi feljegyzései szerint, 1541-ben Johanes Aldoth (Áldott) lehet azonos az utolsó budai polgírmesterrel. Az Áldott, ami javakban gazdagot jelentett, lehetett mellékneve is Buda viros akkori fejének, mint ahogy a pestinek a Szőcs is volt. R. R. S. 41