Budapest, 1971. (9. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. Reischl Antal: A nagyváros és az emberséges méretek

Dr. Reischl Antal A nagyuäros és az emberséges méretek Az építészet valójában: helyesen értelmezett újszerűségre törekvés — hiszen célja és feladata a társadalom sokirányú igényei szolgálatára mindig újabb és egyre tökéletesebb építészeti megoldások létrehozása. Ehhez az építészeknek szükségük van a társadalom igényeinek a jelenleginél teljesebb, tökéletesebb felismerésére. A megismerés helyességét azonban nemcsak az igények állandó változása, egyre gyorsuló fejlődése befolyásolja, hanem az a tény is, hogy amit ma építünk, annak fennmaradása teljes időszakában — tehát mintegy 50—60 évig — meg kell felelnie a mindenkori igényeknek. Az emberi igények alakulásának előrebecslése, akár csak 10—15 évre, bonyolult feladat, mert telve van bizonytalanságokkal. Mindenesetre, a nagyvárosokra vonatkozó építészed prognosztikát segítik azok a nemzetközi tapasztalatok, amelyeket a nálunk gazdagabb és technikailag magasabb szinten álló országok nagyvárosaiban lakók életmódjáról szerezhetünk. Az ottani lakosságra egyre növekvő veszélyt jelentő nagyvárosi bajokkal, elsősorban az ún. stressz-hatásokkal — ha nálunk még csak kisebb mértékben jelentkeznek is — fejlődésünk gyorsuló üteme folytán mint előre látható, tehát megoldandó problémákkal már ma számolnunk kell (gondoljunk csak olyan fontos kérdésekre, mint a levegőtisztaság, a nagyvárosi zaj vagy a közlekedés egyre növekvő nehézségei stb.). E szerteágazó problémák közül most csak a nagyvárosi életmód alakulásának egyik oldalát kívánom feltárni, példájaként az építészeti megoldáskeresés elemző módszerének. Az urbanizáció ma világjelenség. A demográfiai robbanás, valamint az általános iparosodás egyaránt arra kényszerítik az embereket, hogy egyre nagyobb városokba, sőt, városegyüttesekbe tömörüljenek. Az urbanizálódás velejárójaként ugyanakkor fokozottan jelentkeznek a nagyvárosi életmódnak az emberre gyakorolt káros hatásai. Ezek közül a lakosság egészségét közvetlenül veszélyeztetők — mint a levegő és a vizek szenynyeződése, a zajártalmak, vagy a balesetveszély növekedése — a korszerű technikával, ha nagy költségek árán is, egyre inkább kiküszöbölhetők, de legalábbis elfogadható mértékűre csökkenthetők lesznek. Nehezebben felszámolhatók azonban azok a torzító hatások, amelyeket a mai nagyvárosok lakóik lelkületére, magatartására, kedélyállapotára, egymás iránti viselkedésére, egyszóval: az emberi mivoltukra gyakorolnak. Míg a kisvárosokban az emberek általában jól ismerik egymást, hiszen együtt nőnek fel, s így egymás örömében-bánatában osztoznak, egymással törődnek és egymásért felelősnek is érzik magukat, addig a nagyvárosok lakói folyton változó, nyüzsgő s így zömében mindig idegen tömegben élnek. Ezért válnak idegessé, gorombává, embertársaik problémái, bajai iránt gyakran közömbössé. Kivel nem fordult még elő, hogy szemtanúja volt verekedésnek, vagy közlekedési balesetnek, s a tett színhelyéről mielőbb távozni igyekezett, nehogy közbe kelljen lépnie, netán tanúskodnia kelljen; ez mind .csak kellemetlenséget jelent számára, s az idejét rabolja. Ez az embertársak iránti közöny a nagyváros légkörében általánossá 4