Budapest, 1971. (9. évfolyam)

8. szám augusztus - Zolnay László: Buda felszabadítása

Ki volt Barbara, Corvin János anyja? Ennyi homály történelmünknek kevés nőalakját veszi körül, mint azét az asszo­nyét, aki Mátyás királyt egyetlen fiával aján­dékozta meg. Ami az uralkodó és Barbara asszony életében még diszkréció volt — az udvar részéről pedig tapintat —, idővel tör­ténelmi titokká lombosodott. Közel ötszáz évbe telt, mire 1933-ban Paulinyi Oszkár magyar, majd 1942-ben W. O. Ludwig, illetve F. Maschek osztrák kutató fényt de­rített Barbara asszony személyére, a Corvin­rejtélyre. Nézzük előbb a napjainkig tovább szőtt legendákat — majd pedig a történeti való­ságot. Mátyás királyt sem első felesége, a fiata­lon meghalt Podjebrád Katalin, sem a má­sodik — Aragóniai Beatrix — nem örven­deztette meg gyermekkel. A két házassága közötti időszakban, mint fiatalon özveggyé lett férfi — az osztrák kutatók szerint 1470-ben — ismerte meg azt a Barbara, Borbála nevű hölgyet, akivel „titokzatos szerelmi regényt" szőtt. Ennek a szerelmi kapcsolat­nak gyümölcseként látta meg a napvilágot Budán, 1473. április 2-án Mátyás egyetlen, törvénytelen fia: Corvin János. A fiú szüle­tésének helyét, idejét, még óráját is ponto­san tudjuk. Ilkuszi Bylica Márton ugyanis — Mátyás asztrológusa, a budai Nagybol­dogasszony egyház préposti rangú papja — 1485. április 2-án elkészítette Corvin János horoszkópját. Ez a horoszkóp a mai napig fennmaradt Ilkuszi Márton hagyatékában, a krakkói egyetem gyűjteményében. A kisfiú születésekor Mátyás király távol volt budai rezidenciájától és fiát csak az 1473-as év nyarán látta először. A király udvari írói közül Tubero azt jegyezte fel Barbara asszonyról: az özvegy Mátyás e höl­gyet fejedelmi fénnyel vette körül. Udvará­ban feleségeként szerepeltette. Szerinte csak barátai akadályozták meg abban, hogy fiának édesanyját feleségül vegye. Tubero szavait — a későbbi adatok fé­nyénél — realitásnak fogadhatjuk el. Annál kevésbé bizonyult reálisnak a régi, ausztriai melki krónika feljegyzése arról, hogy Bar­bara, Corvin János anyja — akiről helyesen jegyzi meg, hogy az ausztriai Stein város szülötte — szolgálóleány lett volna. Ugyanekkor azonban a legendaszövés is megindult. A boroszlói (wroclawi), szüéziai történetíró, Eschenloer úgy tudja: Barbara sziléziai ivadék volt. A történészek találgatásait hamarosan a szépirodalom is motiválta. Fredrich Au­gust Wenkel (Wentzel) (1773—1823) oszt­rák színműíró 1809-ben színpadra vitte e királyi szerelem széphistóriáját. Alighanem Eschenloer-re támaszkodva Barbarát, Cor­vin János anyját megtette Krebil, vagy Krebs boroszlói polgármester leányának s a Barbara-Borbála névből Máriát csinált. Engel történetíró 1813-ban már ezt a legen­dát vette bele történelmi művébe. S hogy „szem ne maradjon száraz s szakadjon meg a szív", mind Wenkel, mind Engel kolos­torban fejezteti be a boroszlói polgármester­kisasszonnyal szomorú életét. (Ez a zárdába való vonultatás egyébként, mint az osztrák kutatók kimutatták, közel is járt a valóság­hoz.) A kis Corvin Jánost három esztendős ko­ráig édesanyja nevelte. (Születésekor, vagy kisgyermek korában lábsérülést szenvedett, sánta volt. Corvin János lepoglovai sírját 1886-ban Török Aurél tárta fel. Antropoló­giai vizsgálata során megerősítette Marino Sanuto egykori állítását: Corvin János bal lábára sánta volt.) Azt, hogy Barbara egé­szen 1476-ig, Mátyás királynak Aragóniai Beatrixszal való házasságkötéséig Budán élt volna, határozottan nem állíthatjuk. Corvin János horoszkópja alá, Corvin János kon­cepciója időpontjául Márton doktor, nyilván Mátyás király bemondása alapján, felje­gyezte: 1472. július 14. éjszaka. Ám Ilkuszi sem a fogamzás, sem a születés időpontja alá nem írta oda ezeknek földrajzi helyét. A gyermek Budán való megszületését Schön­herr állítja. Az a feltevés, hogy Corvin János­nak anyja az a Koncz Borbála lett volna, aki­nek Mátyás király a budai Szent György téren ( a mai Dísz téren) 1473. január 30-án házat adományozott, nem áll meg. A Corvin János édesanyjának személyé­vel kapcsolatos bizonytalanságot — Paulinyi Oszkár említett felismerése után — a két osztrák kutató, Ludwig és Maschek mozdí­totta ki a holtpontról. Munkájukat magya­rul — mint említettük — 1942-ben publi­kálták. Ők három olyan, Ausztriában őrzött oklevélre akadtak, melyek az egész Barbara kérdést megoldották. Eredményeikhez azon­ban van néhány kiegészítésünk. A két osztrák kutató megtalálta: 1. bizonyos Edelpeck Borbála asszonynak 1491. szeptember 13-án kelt végrendeletét; 2. egy 1478-ban kelt szerződést, amellyel Hasler Péter — később Klosterneuburg városkapitánya — Enzersdorfi Frigyesnek és nejének, Edelpeck Borbálának egy, a Fischa folyón álló malmát adja el; és 3. egy 1495. március 30-án kiállított meghatalma­zást, amellyel — Bécs város bírája előtt — Enzersdorfi Frigyes intézkedik meghalt fe­leségének, sz. Edelpeck Barbarának vég­rendelete végrehajtása iránt. A három okirat közül számunkra a vég­rendelet mond legtöbbet. Az 1491. szeptem­ber 13-án kelt végrendelettel Barbara Edel­peck — aki már 1478-ban Nemes Enzers­dorfi Frigyesnek neje, egyben pedig az alsó­ausztriai enzersdorfi uradalomnak, az ottani kéttornyos vízivárnak is birtokosa — szá­mos ausztriai egyházra különféle javakat, értéktárgyakat hagyományoz. Így a Stein melletti leibeni plébániáról is ajándékkal emlékezik meg. A klosterneuburgi kolos­torra egy miseruhát, egy aranyserleget, nyestprémet és három aranygyűrűt hagyo­mányoz. A hölgynek ekkor már két gyermeke van Enzersdorfi Frigyessel való frigyéből. A végrendelet szövegéből az alábbi sza­kasz szúrt szemet a két osztrák kutatónak: „ ... az én kedves fiamnak Hanns herceg úrnak azt a besztercebányai házamat ha­gyom, amelyet nékem én uram, a király vá­sárolt s amelyről oklevelet és pecsétet adott, ez (az okirat) az én mostani házvezetőmnél fekszik s ezáltal (ti. mint a ház tulajdonosa) én benne vagyok Besztercebánya város te­lekkönyvében is..." Barbara életének rekonstrukciója során a két osztrák kutató megállapította: Barbara talán a bajor eredetű Edelpeck nevű lovagi családnak sarja. Az alsó-ausztriai Mautern városban a szerzők nyomára akad­tak egy 1456-ban említett Edelpeck János nevű polgárnak. Megcáfolták Barbara ko­rábbi, szüéziai eredetmondáját. Feltételez­ték, hogy bécsi vagy esetleg Stein városából való eredet. (Steini származására abból kö­vetkeztettek, hogy két hitelezője is volt ott és a steini plébániatemplom Szent Borbála oltárát látta el kegyes hagyományai egyiké­vel.) A két kutató úgy vélte — s itt mintha a szépirodalmi legenda kísértene vissza —: Barbara asszony élete végét a bécsi Szent Jeromos alapítványi házban, a megtévedt és vezeklő nők otthonában töltötte. Ezt a fel­tevést arra alapították, hogy végrendeleté­ben utal arra: lehet, hogy magasabb pa­rancsra kolostorba kell vonulnia. És érvük még e zárdába vonulás mellett: Barbara asszony erre a bécsi Szent Jeromos zárdára is különféle javakat hagyott. Végrendelete említi, hogy itt őrizték ékszereit is. 1495. február 7-én halt meg; a klosterneuburgi Szent Ágnes kápolnában temették el. Barbarának fián és besztercebányai ház­birtokán kívül — még egy köteléke maradt haláláig Magyarországgal: mind ő, mind férje holtáig tagja volt a pozsonyi konfra­ternitásnak. Az asszony főörököse férje, Enzersdorfi Frigyes lett. Vele tizenhét évig élt együtt. Két gyermekük is volt. A végrendelet meg­említi még Pált, Barbara testvérét, Hedvig nevű nővérét és nagynénjét, Dorottyát. „Végrendeletében — mondja a két osztrák történész — egy tragikus asszonysorsnak befejezését kell látnunk, amely a földi javak­ról lemondva, egyedül a szív békéjét keresi." A kései olvasó elmerenghet tűnt korok szokásán, erkölcsén. A XVII. századi hajdú­városok kimondják: az a rideglegény, aki valamelyes hajadonnak fattyat, „gyermeket épít", egy borját ád a jobbágyi leányanyának. A király egy vízivárat. Meg egy uradalmat. -yl-46

Next

/
Oldalképek
Tartalom