Budapest, 1971. (9. évfolyam)

7. szám július - Sipos Péter: Kommunista mozgalom az egyetemeken a 30-as években

Vargha Balázs Irodalmi városképek Budapest, Mikszáth szemével Az utca mozdul Nehézkes, kényelemszerető ember volt. Az az érzésünk, hogy élete nagyobb részét fotelban szunyókálva töltötte el, kezében a kialudt szivarral. Vagy inkább: nem tudni, hogy alszik-e, vagy éppen élesen figyel a félig lehunyt apró szemével. Mert szerette megjátszani magát, akár baráti körben, akár az apró betűkkel telerótt kéziratpapíron Otthoni párnás székét időnként felcserélte más párnás székre: konflis vagy vonat ülésére, az országházi folyosó plüss lócájára, a klubbeli kártyafotelra. Amit így jártában-keltében kényelmesen szemügyre vett, ahhoz mindjárt kitalálta és megjegyezte a csipkelődő, aktuális, történelmi párhuzammal példálózó, vagy frappánsan bölcselkedő kommentárt. S amit így megjegyzett, meg is írta. Egyszer, vagy többször. Karcolatban, elbeszélésben, regényben, almanach-előszóban. Jól gazdálkodott élményeivel. Kedvenc képeinek egyike: a Múzeum-kert fáin csizmadia inasok ülnek verebek helyett. Nemcsak az ő írásaiban tért vissza időnként ez a szenzáció, hanem a valóságban, egy félévszázad politikai életében is. Az első március tizenötödikétől fogva a Múzeum-kert volt a hazafias izgalmak színhelye. Már 48 későbbi heteiben is. Aztán az 1861-es csalfa sugár idején, Teleki László öngyilkossága napján. S a kiegyezés után újra meg újra, mikor Bécsből felpiszkálták valamivel a nemzeti tüzet. Miért éppen ide futottak össze ? Nemcsak a hagyomány kívánta így, a márciusi ifjak példája, akik ide szólították Pest népét, ha baj volt. Közelebbi oka, hogy itt ülésezett az országgyűlés. 1861-ben a Múzeumban, a kiegyezéstől a Sándor utcai új Országházában. Amely hamarosan hozzá öregedett a várbeli régi Országházhoz, második számú régi Országházzá. (Ma az Olasz Intézet székháza.) Az utca először mozdul. Ez volt a címe Mikszáth beszámolójának 1886. június 7-én, a Pesti Hírlapban. Akkor Janszki tábornok ellen mozdult az utca, aki nem átallotta megkoszorúzni a pesti Duna-sor szétlövetőjének, Hentzinek sírját. Tüntettek ellene. A rendőrök leszúrtak egy tüntetőt. Valódi honatyai öniróniával kezdi: „Az a tárgy, mely ma a képviselőházat foglalkoztatta, már tegnap éjjel látható volt a Fiume kávéház előtt a kövezeten : egy nagy vértócsa. Embervér. A kövezetről rögtön lemosták, csak apró, rozsdapiros foltok maradtak itt, ott. Egy csomó polgár jött arra, megdöbbenve álltak meg: — Ez bűntény — mondák. Azután egy csomó képviselő jött arra, megdöbbenve álltak meg: — Interpelláció-anyag! — mondták." Másnap reggel: „Már künn az utcán nagy néptömeg zajlott a parlament épülete előtt, s a múzeumkert rácsa mögött." Az „utca", a „csőcselék" (az ő polémikus idézőjelei!) a miniszterelnököt éljenzi, Tisza Kálmánt. Mert bár a szurkáló rendőrök az ő rendőrei, de sajnálatosan rosszul voltak informálva. Tisza nem védte meg Jánszkit a képviselőházban. Egy másik tüntetésre — és mikszáthi iróniára — a véderő vita adott alkalmat, a német vezényszó a hadseregben. „Gonosz, izgalmas idők voltak. A Schneider (rendőrkapitány) szürkéi száguldva rohantak végig az utczákon. No már ezt csakugyan soha se képzelték volna el magokról a szegény szürkék. A Sándor utczától kezdve a Kerepesi útig, sőt még a Kerepesi úton is fenyegető tömegek ácsorogtak. A múzeum fáin nem verebek ültek, mint béke idején, hanem csizmadia legények, rögökkel, kövekkel a zsebeikben. Egyszer egy ilyen rög éppen a kalapomat horpasztotta be . . ." És ki dobta a göröngyöt? Korenka Márton, Mikszáthék házmestere, aki egy kukkot sem tud magyarul. Ebből a mesterkélten fonák inzultusból A ,,T. Ház". Oly Tamás reprodukciói