Budapest, 1971. (9. évfolyam)

6. szám június - Kunszery Gyula: Budapesti alakok a századfordulón

Mozaik a főváros múltjából A Tű foka * Nem áll már a mai Bem József és Horvát utca sarkán az új klasszicista, „copf stilus"-ban épült Marschal-ház. E ház arról volt nevezetes, hogy görögös-rómaiaskodó kapu timpanonjába ágyú­golyók voltak befalazva. Ezeket az építő bizonyára az alsó városfal környékéről ásta ki, mint ahogy a városfal maradványaiból is sokat felhasznált az építéshez. Ez az alsó városfal a mai Bem József tértől húzódott végig a ma ugyanolyan nevű ut­cán, majd az egykori Országút, később Margit körút, ma Mártírok útján s tovább a Széna téren át az Ördögárok vonala mentén a várat körül­véve, a Tabánon át a Dunáig. A mai Mártírok út­ja páros oldalán az ifjú korunkban még álló öreg házak homlokzata mind erre a törökkori város­falra épült. Én még láttam a Kapás utca sarkán volt Orfeus mozi ajtaját, amely a kétöles vastag­ságú törökfalba volt vájva. A mellette levő, felleg­járó, kurtakocsma fala is a városfal része volt. Ma már csak a Széna tértől délre áll szabadon a városfal egy része, emléktáblával hirdetve múlt­ját. Negyvenöt évvel ezelőtt itt fedezte fel Bevi­laqua Borsody Béla dr. az egykori lőréseket és lesőfolyosóinak nyomát, de meglelt egy magas, keskeny gyalogkaput is, amelynek a neve keleten máig Tű foka kapu. Ezen a kapun a málhás tevék is átjártak s ezért mondja -óla az írás: könnyebb a tevének általmenni a Tű fokán, mint a gazdag embernek az Isten országába! Ilyen Tű foka kapu Pesten is volt, a mai Váci utca végén, amit később Kakas kapunak, majd a német világ be­köszöntésekor Hühnerloch Thomak neveztek, mert rajta jártak ki a pesti polgárok tyúkjai a bás­tyafalárok szemétdombjaira. Irodalmi háborúság Wigand Ottó, a kitűnő és haladó szellemű, nagy magyarbarát könyvkereskedő és kiadó 1827-ben nyitotta meg egészen újfajta, hat, egymásba­nyíló szobából álló díszes, ízléses könyvkereske­dését a Váci utca és a Régiposta utca sarkán. A hatodik szobát azonban csak a beavatottak is­merték, mert annak ajtaja — hatalmas könyves­polc volt, amiről a rendőrség sohasem szerzett tudomást. Egy nyomás a rejtett gombon: a polc nesztelenül elmozdult a helyéről és kitárult a tit­kos szoba. írók és politikusok itt olvashatták a bi­rodalomból kitiltott szabadszellemű, külföldi la­pokat, az elkobzott vagy elkobzandó könyveket és erősíthették egymást a forrongó eszmék hirdeté­sében. Bizonyára itt született meg a terv egy magyar nyelvű lexikon kiadásáról is, amire Wigand 1830-ban már előfizetést is hirdetett. A meg nem nevezett szerkesztő, a különben minden magyar ügyben lelkesen szorgoskodó Döbrentei Gábor volt. A közzétett próbacikkek azonban nem vol­tak elég színvonalasak és ezért Bajza József veze­tésével az Auróra kör heves támadást intézett e vállalkozás ellen, mert „a szerkesztő ügyetlen, munkatársai pedig nem értenek a dolgukhoz, s így az ügy csak kárára lesz az irodalomnak". Döbren­teinek védelmére kelt a nagy tekintélyű gróf Dessewffy József, de Bajza őt is keményen meg­leckéztette — elsőként hirdetve —, hogy az iro­dalomban csak a tehetségnek van létjogosultsága, nem a születésadta rangnak. Érdekes és Bajzát igazolja, hogy Wigand ezen a kiadványán tizen­ötezer forintot veszített. Török-Buda életéből A reánk maradt leírások szerint Budán a törö­köknek hét főiskolájuk volt. Közöttük a leghíre­sebb az Eski dsámi (Nagyboldogasszony) templo­ma mellett működött, amelyben Konstantinápoly­ból meghívott tudósok tanítottak — nyilvánosan. A külvárosokban is volt még főiskola, továbbá tizenhat elemi szinten tanító iskola. Huszonegy dsámiban és negyvenhat mecsetben imádhatták az ájtatos törökök Allahot Budán. Ez idő tájt hetvenöt közkút és egy állandó csorgó volt a pasa házának előudvarában, ahová a vizet a Dunából „egy ügyes frank mesterember úgy vezette fel, hogy az emberi ész elbámul rajta". A házakban általában fürdőszobácska volt padlófűtéssel, ahogy azt Pesten, a belvárosi, egykori piarista ház (most Tudományegyetem Bölcsészeti kar) építése alkal­mával egy nagyon régi ház alapfalai alatt meg­találták. A főutcák kövezve voltak. Bár a tisztaság nem volt a törökök erénye, egy ebből a korból származó gyermekies, jámbor leírás szerint: „ha eső esik, az utcákat lesöprik és a szennytől, pi­szoktól egészen megtisztulnak". Orvosok, patikusok A XII. századbeli okmányokban gyakran ta­lálkozunk oruos alakban a magyar orvos névvel. Az 1151-ben megjelent „Decretum Gratiani" pe­dig már azt is bizonyítja, hogy nemcsak papok voltak az orvosok, hanem világiak is, mert abban ez a tilalom van feljegyezve: zsidó oruost beteg­hez ne hívjanak! — A Szt. Margit legendában is olvassuk: egy szerzetesnővér olyan súlyosan meg­betegedett, hogy az oruos is kétségbeesett miatta. Nemcsak orvosok, hanem gyógyszertárak is működtek a gyógyítással foglalkozó, XIV. század­beli Johannita rendi kórházakban. Így az óbudai Xenodochium Sancti Spiritus és az Ecclesia Sanc­tae Trinitatis fürdőkórházakban, amelyek bizo­nyára az első hazai gyógyszertárak voltak, a mai Rómaifürdőnek nevezett gyógyforrások és a mai Lukács fürdőbeli gyógyforrások melletti (a mai Török és Frankel Leó utcai háztömb helyén volt) klastromokban. A XIV. századbeli okmá­nyok pedig már a papi gyógyszertárakon kívül polgári patikákról is megemlékeznek. 1303-ban az akkor virágzó Óbudán „Petrus physicus et apothecarins Budensis"-ről, 1375-ben Saynock és Baruch, majd 1397-ben Gottfrid nevű polgári gyógyszerészt említik. Az egykorú teleknyilván­tartásokban feljegyzett óbudai házak patikus tu­lajdonosainak sora bizonyítja, hogy ingatlanaikon nyilvános gyógyszertárak szolgálták ki a betegeket. A kelet- és nyugatrómai császár Budán A török elleni közös tevékenység megbeszélésére 1423-ban Mánuel császár Budára érkezett, hogy Zsigmonddal összehangolja a védekezés terveit. Két hónapig tartózkodott a keletrómai császár a nyugatrómai császár budai várában. A húsvétot együtt töltötték és Borbála királynéval (Czilley gróf lányával) valamint Placentius bíbornokkal részt vettek a nagypénteki körmenetben is. De a vígasságnak is erősen hódoltak. A várudvarban rendezett lovagi játékok és főképpen a táncmulat­ságok egymást érték és ezekben elöljárt Zsigmond, a magyar király és nyugatrómai császár, aki a női nemnek nagy tisztelője volt. S azt nem is nagyon válogatta! Róla jegyezték fel, hogy egyízben Pá­rizsba érkezésekor százhúsz szép, de ledér leány élén vonult be táncolva a városba. Utána ezt a női kíséretet királyi módon megvendégelte és egyen­ként mindegyiket értékes aranygyűrűvel ajándé­kozta meg. Nem csoda, ha a nagy pompa, a sok utazás, az ilyenfajta pazarlásai, meg a Velence elleni hadjárata miatt is elzálogosította a gazdag, tizenhárom szepesi várost. R. R. S. Magyaros városrész-nevek 1882-ben a főváros képzőművészeti bizottságá­nak egyik ülésén bizonyos Vidéky János azt in­dítványozta, hogy miután a főváros egyes részei az uralkodóház iránti lojalitás jeléül már el vannak nevezve, a többi városrészt nevezzék el a régi magyar királyok után. A Vár legyen Mátyásváros, a Víziváros Árpádváros, Óbuda Budaváros, a pesti belváros Istvánváros, Kőbánya pedig Bélaváros. — A javaslatból az idők folyamán mindössze any­nyi valósult meg, hogy a XVI. kerületnek, Rákos­szentmihálynak van egy Mátyásföld s egy Árpád­föld elnevezésű települése. K. Gy. Az érdi Kutyavár regéi A törökvilág végvári harcainak viharszünetei­ben nem egyszer puszipajtásságig fokozódott a tö­rök s magyar urak barátkozása. A diplomáciai érintkezés során is gazdag ajándékokat adtak egy­másnak császárok, királyok és szultánok. Meg agák, pasák és magyar kapitányok. Megesett az is, hogy közös vadászatokat rendeztek. 1547-ben Konstantinápolyban I. Ferdinánd király követétől a nagyvezír és Rusztem pasa ma­gyar sólymokat és vadászkutyákat kér. 1591-ben, amikor Wratislaw Vencel báró, a király-császár követe a török-Budára ér, Habsburg Ernő főher­ceg ajándékaképpen egy díszes intarziás pisztoly­lyal és egy fehér angol doggal kedveskedik a budai pasának. 1608-ban II. Mátyás király már majd­nem olyan függőségbe kerül a szultántól, mint Erdély. II. Mátyás követe a szultánnak ekkor 25 000 körmöci aranyat, tizenkét órát, két nagy díszlámpást és hat vadászkutyát ad — a békesség kedvéért! Feljegyezték: a nagyfényességű Padi­sah az utóbbiaknak örült legjobban! Erdély éven­te átlagban ötven-hatvan idomított vadászsó­lyommal kedveskedik a szultánnak. De török s magyar főemberek között is dívik lovak, sólymok, ebek csereberéje. 1611-ben Kora Húszain budai pasa Batthyány Ferencnek egy paripát küld aján­dékba. „Az Nagyságod szép fiának penigh — írja magyar nyelvű levelében a pasa — küldöttem fiatal agarat . . ." 1627. április 13-án Tholdalagi Mihály erdélyi követ jár a budai török pasánál. Ezeket jegyzi fel: „13. Április, Kedden Buda várából az Vezér pasával és Mufti efendivel menék ki vadászni. Sok szarvasokat, őzeket látánk, de őzet, nyulakat nehezen fogánk. Onnan visszatérvén az Hamza bég szerájához, hol az régi magyar királyok pe­czéreket és ebeket tartottak egy négyszögletű kő kastélyban, kit is az törökök Köpekhiszárnak, Kutyavárnak hívnak ... Itt egy szép forrás mel­lett megszállánk ..." Az Érdhöz közeleső Kutyavár romjairól még az 1718-ban megjelents Michael Bombardius je­zsuita által írt magyarországi topográfia is meg­emlékezik. Ekkor még több állt belőle, mint ma! Mindenesetre 1959-ben Genthon István művé­szettörténészünk úgy vélte: a tetemes középkori épületmaradvány vagy Mátyás király vadászainak és agarászainak, vagy az Ebenyi család váraként épült. Ekkor Genthon még nyomon követte a Diósd község felé vezető vadaskertnek nyomait is. z. 1. 48

Next

/
Oldalképek
Tartalom