Budapest, 1971. (9. évfolyam)

1. szám január - Vargha Balázs: Karinthy Frigyes badar Budapestje

FÓRUM Ügyintézők ügyfelek A Közalkalmazottak Szakszervezetének egyik legutóbbi adatgyűjtéséből kiviláglik, hogy a tanácsokat évente és országosan 30 millió ügyfél keresi fel. Ez az elgondolkoztató szám több következtetésre is alkalmat ad. Mindenekelőtt érzékelteti a szoros kapcsolatot, amely tanácsainkat és a lakosságot összefűzi, de azt a felelősséget is, amely a tanácsi ügyintézőkre hárul, feladataik ellátása közepette. Személyesen, írásban, telefonon Maradjunk még a sokatmondó statisztikáknál — immár budapesti vonatkozásokban. A kerületi tanácsokat évente körülbelül 2 millióan, a fővárosi tanácsot 600 ezren keresik fel személyesen; további egymillió azoknak a száma, akik a már folyamatban levő ügyük iránt telefonon, írásban tájékozódnak; s ugyanennyien vannak, akik tanácsot, felvilágosítást kérnek. A sort azok fejezik be, akik idézéssel a kezükben lépik át a fővárosi vagy a kerületi városházák kapuit — mintegy 200 ezren —, vagy pedig tanácstagi, lakóbizottsági minőségben, félfogadási időn kívül tárgyalnak az ügyintézőkkel. Ennyit az ügyintézés alanyairól. Az ügyintézés tárgyairól — amelyek akta formáját öltik — nem kevésbé ékesszólóak az adatok. A kerületi tanácsok 1968-ban 600 ezernél is több hatósági bizonyítványt, igazolványt adtak ki, a szakigazgatási szervek pedig csaknem 200 ezer Írásbeli határozatot készítettek, küldtek ki. Az ügyiratok teljes száma évente meghaladja az egymilliót A számok érzékeltetik a tanácsok és a budapesti állampolgárok kapcsolatának mértékét, gyakoriságát és — politikai jelentőségét. Fellebbezés és méltányosság Az egyes ügyfél azonban érthetően nem az adatokból, hanem az ügyintézés tartalmi, érdemi vonatkozásaiból ítél, annak színvonala alapján értékeli ezt a kapcsolatot. E tekintetben, persze, nem lehet mérvadó az olyasféle szubjektív vélemény, amely annak alapján nyilvánul meg: előnyös-e vagy hátrányos valamely határozat. A jogszabályokban foglalt állami akarat — a többi között az államigazgatási eljárást szabályozó 1957. évi IV. törvény alkalmazása — az ügyintézői tevékenység színvonalának már sokkal objektívebb, ha nem is egyedüli fokmérője. A valóságos helyzettől itt sem elvonatkoztathatok a számok. A kerületi tanácsok szakigazgatási szervei által hozott határozatok 6—7 százaléka ellen nyújtanak be fellebbezést az ügyfelek, s ez jó arány. Arra utal, hogy az ügyfelek döntő többsége meggyőzőnek, megalapozottnak, törvényesnek ítéli ügyében az elsőfokú határozatot. Ezen belül a lakás-, építési, adó-, szabálysértési és helyiséggazdálkodási ügyekben lényegesen magasabb a fellebbezők aránya; az utóbbiakra vonatkozó határozatok 10—12 százalékát kellett megvizsgálnia a másodfokú hatóságnak. A magyarázat: ezekben az ügy-kategóriákban több ügyfél között csak az egyiknek a kérelme teljesíthető. Ami a fellebezéseket illeti, ezeknek átlagosan 15—20 százalékában nyújt jogorvoslatot a fővárosi tanács valamelyik szakigazgatási szerve, megsemmisítve vagy megváltoztatva az elsőfokú határozatokat. Hasonló képet adnak a panaszügyi eljárások. A másodfokú határozatok ellen benyújtott államigazgatási panasz-ügyek általában 20— 25 százalékban változtatják meg a fővárosi szervek döntését. A korábbi évek statisztikáit is figyelembe véve, mindenesetre szembetűnő az a fejlődés, amelyet a jogszabályokra támaszkodó érdemi ügyintézés produkál. Már nem ilyen egyértelmű annak elbírálása, hogy mennyiben ragaszkodnak a budapesti tanácsok ügyintézői a rendelkezések paragrafusaihoz, olyankor is, amikor a rendelet szellemében kellene eljárniok. Kétségtelen, hogy az ügyek napról napra érkező áradata, a gyakran kedvezőtlen létszám- és munkakörülmények, de a húzódozás a felelősségvállalástól is magukban hordják az ügyintézés gépiességének veszélyét. Ennek következménye, hogy a mérlegelés és a méltányosság kívánalmai gyakran még olyankor sem érvényesülnek, ha a jogszabályok nyilvánvaló lehetőséget biztosítanak a szociális, humánus, ésszerű határozatok meghozatalára. A félfogadás Az ügyfélfogadás — a belső kerületekben több a lakás- és házkezelési, a peremkerületekben az építési és kommunális problémákkal személyesen jelentkező ügyfél — rendjét a többműszakos üzemi dolgozók érdekében már évekkel ezelőtt szabályozták a budapesti tanácsok: hétfőn délelőtt, szerdán egész nap, pénteken délután fogadják a lakosokat. Miért nem többet és többször? Ebből a szempontból érdemes a tanácsi ügyintézők munkaidejéről is szót ejteni. Heti 16 órát — teljes munkaidejük egyharmadát — vesz igénybe a félfogadás. Meg nem határozható az az idő, amelyet a telefonon érkező információ-kérésekkel, sürgetésekkel töltenek; s az ebédidőt, az adminisztrációs teendőket, az értekezleteket is beleszámítva, nyilvánvaló: a teljes munkaidőnek legfeljebb a felét fordíthatják a tulajdonképpeni ügyintézésre, az akták tanulmányozására, a helyszíni szemlére, a jogi konzultációkra, a társosztályok véleményének kikérésére, a határozatok elkészítésére. Ennek az időnek a terhére bővíteni a félfogadás óráit — az érdemi ügyintézés lassítását vonná maga után. Az évekkel ezelőtti „nonstop" ügyfélfogadási rend nem kevéssé ludas abban, hogy például 1962-ben a kerületi tanácsoknál 30 napon túl intézett ügyek száma az egész ügyirat-forgalomnak egyharmadát alkotta. Ma: öt-tíz százalékát. Az iktatás nem bürokrácia Van-e bürokratizmus, s hogyan nyilvánul meg a budapesti tanácsok ügyintézésében? Elsősorban azokon a területeken, ahol a kielégítetlen igények, az ellátásban megnyilvánuló feszültségek nagyok — gyakran merül fel a bürokrácia vádja, az ügyintézés bírálatának e legsúlyosabbja. Az ilyen ítélkezés már-már azonosítja az ügyintézést, annak törvényes rendjét, minden módszerét a bürokratizmussal; az ügyintézőt, a hivatalnokot a bürokratával. Ez az általánosítás a legkevésbé sem állja meg a helyét. A tanácsokban dolgozók nem a tömegektől elkülönült, azok ellen fellépő, hanem éppen a velük azonosuló szervek képviselői; az ügyintézők munkája nem saját szubjektív akaratuk függvénye, hanem a szocialista jogrendszeré. A hivatali módszerek — legyen szó iktatásról, félfogadásról, írásos határozatról — a szocialista államigazgatás törvényes rendjének szükséges tartozékai, amelyek csak akkor válnának bürokratizmussá, ha az egész ügyintézés rendszerében kizárólagossá, uralkodóvá lennének. Erről pedig nincs szó. Annál inkább arról, hogy a tanácsi ügyintézők túlnyomó többsége felelősségvállalással, áldozatkészséggel, nemegyszer jelentős idegi megterheléssel végzi a reá háruló feladatokat; nem szólva azokról a megengedhetetlen hangot használó, úton-útfélen akadékoskodó, türelmetlen ügyfelekről, akikkel néha a szó szoros értelmében meg kell birkózniok főleg lakás- és gyámügyekben. A budapesti tanácsi szervek ügyintézését nemrégiben a vizsgáló kormányszervek is megfelelőnek, etikailag és szakmailag kiemelkedő színvonalúnak jellemezték; ez utóbbi összefügg az iskolai és jogi képzettséghez kötött ügyintézői beosztásokkal. A bürokratizmus egyes jelenségei ettől függetlenül hatnak: némely ügyintéző rideg magatartásában, az ügyfelek nem kellő tájékoztatásában, egyéni sorsuk figyelmen kívül hagyásában, az íróasztal mellett hozott felületes döntésekben, a felelősség áthárításában, a mégoly helyes határozatok hiányos indoklásában. A már említett rossz munkakörülmények mellett mindebben kétségtelenül közrejátszik az egységes jogszabályok hiánya, a tanácsi dolgozók jelentős fluktuációja, a belső ügymenet nem egy helyen tapasztalható nehézkessége. A pártkongresszus ezeknek az okoknak a megszüntetése, az ügyintézés további egyszerűsítése, gyorsítása, törvényességének fokozása mellett foglalt állást. Fekete Gábor