Budapest, 1971. (9. évfolyam)

6. szám június - Mindennapi vizünk

Egy nagyváros fejlődésében mindig elkövetkezik az idő, amikor csatorna-rendszer, vízellátás nélkül további növekedése lehetetlenné válik. Budapest — Európa metropoliszaihoz hasonlóan — a XIX. század közepén jutott el erre a fokra. Akkoriban még nem a mai értelemben vett civilizációs igények vagy a kényelem okából fektették le az első csatornákat, csöveket, hanem azért, mert a normális egészségügyi ellátás ezt megkövetelte. Az 1800-as évek elején súlyos tífusz és kolera járványok követték egymást, s Fodor József professzor — aki Európa második közegészségügyi tanszékének élén állt — kimutatta: a járványok oka a talajvíz -- ennek következtében a kutak — óriási mértékű szennyezettsége. Akkoriban, több mint száz évvel ezelőtt, mindenki úgy gondolta, hogy Budapest ellátását évszázadokon át tökéletesen biztosítani fogja a Duna és a mellette levő kutak hálózata. Álmodni sem mertek a fejlődés bekövetkezett üteméről és eszükbe sem jutott, hogy lesz még vízhiány. A világ többi nagyvárosához képest Budapest még ma is igen kedvező helyzetben van. Télen azonban, ha alacsony a folyó vízállása, és nyáron kánikulában, mikor ugrásszerűen nő a vízfogyasztás, ez nemigen látszik. A magasabb lakóházak felső emeletein és a budai hegyvidék villa-lakásaiban ilyenkor alig csordogál a víz. Egy ember: 300 liter víz naponta Budapest első vízművét egy angol mérnök, William Lindley tervei alapján építették, a mai Kossuth tér helyén. Az angol alapos ember volt, figyelembe vette a várható fejlődést, így a vízművet az akkori igény ötszörösére méretezte: az 9100 köbméter vizet adott naponta; kánikula idején ma ennek kereken százszorosát fogyasztja Budapest. Vagyis ötszázszor annyit, mint a XIX. század közepén. A lakosság természetesen nem nőtt ötszázszorosára. A vízfogyasztás nemcsak a népesség növekedésének, hanem az iparosodásnak és a civilizációnak is függvénye. Az utóbbi tíz év alatt például évi 184 millió köbméterről közel 270 millió köbméterre nőtt a budapesti vízfogyasztás. A Vízművek statisztikájában nem szerepel az a mennyiség, amelyet az ipar saját berendezéseivel állít elő. Reprezentatív felmérés alapján ez több, mint amennyit a Fővárosi Vízművek összesen termel: évente körülbelül 400 millió köbméter. A Vízművek által „gyártott" víz 34 százalékát ugyancsak az ipar használja fel, a többi jut tulajdonképpen a lakosságnak. Ha a nagyváros vízellátásáról beszélünk, akkor erre az utóbbi mennyiségre gondolunk. A lakosság életszínvonalát, kulturáltságát az egy főre eső vízfogyasztás is jellemzi. 1930-ban egy budapesti lakosra 121 liter víz jutott; napjainkban 300 liter. A 15 éves távlati terv szerint 19#5-ben naponta 405 liter vizet használ minden egyes budapesti ember. A Vízművek igazi nagyüzem. Nyersanyaga a víz (a Dunáé meg a kutaké); gépsorain végigfutva készül a termék: az ivóvíz. ipari szóval jellemzik ezt a folyamatot: a víztermelés. A víztermelés alakulása méla Demeter felvétele Mindennapi • • • • vizünk Gink Károly felvétele Csigó László felvétele