Budapest, 1971. (9. évfolyam)

5. szám május - Rózsa Gyula: Somogvi József pesti szobrai

tőssége által j így lesz az óbudai Család a modern család szellemi dokumentuma, meg a modern művészet sem érzelmességbe, sem embertelenségbe nem zuhanó megnyilvánulása. ANYA (a Török utca és a Frankel Leó utca találkozásánál). Az idegesen rohanó nagyvárosban lélegzetnyi, nyugodt kis tér keletkezett, mert nem építették hegyesre két szögben találkozó utca „spiccét", mert a modern ház visszaugró homlokzata háromszögletű járdaszigetet terít maga elé. A háromszög egyik szára mentén a tizenegyes villamos csörömpöl, a másik szár mellett a hatvanhatos, a négyes itt fordul vissza és zajosan körbejárja, az Óbudáról jövő, Óbudára menő autóforgalom is súrolja oldalát, de bent a szigeten nyugalom van és csendet teremt az Anya hasábra állított, életnagyságnál magasabb szobra. Parancsoló szobor, súlya, ereje, különössége miatt. Több ezer esztendő művészettörténete aknázta ki a témát, amit egy nő-test és egy belőle szakadt, hozzá tartozó gyerektest kínál; száz esztendők madonnái és újabb száz évek profán anyái után azonban ezúttal ismét megszületett egy olyan gondolat a témakörben, amely új, s mégis megőrzi a téma ősi mélységét és örökkévalóságát. Küzdő, kihívóan magabiztos anyát mintázott Somogyi, a proletár-anyák merészségével és a fiatal anyák majdnem szűzi gőgjével. Erős anyát, aki épp úgy védi és teremti a családi harmóniát, mint a Család, s mégis egészen másként, mert egyedül, egy testtel védi és teremti. A gyerek-test és az asszony-test összekapcsolása is különös, új és más jelentést hordozó, mint eddig. Nem tapad egybe kicsi és nagy tömeg, nem fog közre gömbölyű monumentalitás törékeny és lapos védtelenséget; ez a gyerek áll az anyján, önállóan és kihívóan, de azért lehet önálló és kihívó, mert egyik lábát csípőjére, másikat a karjára támaszthatja. S milyen szilárd, meleg talpazatra támaszkodhat! Két, komikusan szikár, görbe támasszal kezdődik ez az élő posztamens, az asszony lába is egyszerre imponáló és nevetni való, masszív és túlterhelt. Ám minden átmenet nélkül folytatódik zömök, zakatoló, súlyos lepelben, amely bordázott, erős, mint a kannelurás görög oszlopok, főként pedig feszes, dübörgő csípőben végződik, s ez hatalmasan termékeny és hatalmasan csontos; alkalmas gyerekszülésre, gyereksúly megtartásra egyaránt. A csípő arányait, monumentalitását még fokozza a test kifeszülése, a tekert derék, amely a gyerek megtámasztását és az anyai, megejtő kihívás érzékeltetését egyaránt szolgálja. S amikor már hatalmas ereje, dinamikája nem fokozható, karcsú, lányos derékba siklik át, a Somogyi-figurák gyönyörűséges, átszellemült asszony-hátába. Elöl ez a karcsúság megint csak földnehéz, hatalmas keblekben folytatódik, megismétli a csípő fortiszszimóját, s olyan erős belső teret teremt a gyerek-testtel, mint a Család; ám a karcsú felsőtest légies könnyedsége győz, fel, egészen a lányos-keskeny nyakig, a kancsós, kecses fejig, amelynek báját megtoldja a profil finom sziluettje is. A kemény asszonyiság így oldódik lányosan hamvas, tiszta lírába, megőrizve valamit abból a szűzi költészetből, amit minden fiatal anya megőriz, minden termékeny, boldog asszony. CSIKÓS LEÁNY (Gellérthegy, Jubileumi Park). Az Anya reciproka, a Család nőalakjának fordított szellemi értéke. Ha Somogyi asszonyfigurái mindig őrzik karcsú hátukban, hosszú nyakukban lányhamvasságuk töredékeit, a Gellérthegy lejtőjére állított leány asszonyt ígérő arányai leendő anyaságát jövendölik. Motívum-társa, a csikó többszörösen a tisztaság megtestesítője. Az állat-alak a betöretlen lendület képe, a pányvázatlan, tiszta ösztönök szimbóluma a modern művészetekben, de Somogyi csikója egyszersmind a legtisztább gondolati logika hordozója, hiszen „négy oszlopon egy vízszintes tartó" konstrukciója a legkristályosabb, legáttekinthetőbb építmény. A lány ezt a szűzi, kristályos hangulatot ismétli, és asszonyos áramokkal modulálja. Feje-nyaka átszellemült és légies, ám lába ugyanaz a szívós, groteszk oszloppár, ami az anyák erejét-elhasználtságát sugallta, s ami olyasfélét érzékeltet, hogy teherbíró, kemény kis asszony készülődik itt. A szoknya is súlyos, erősen kannelurázott, mint az aszszonyoké, s noha a csípő nem olyan erős (a tompor inkább a Somogyiszobrok szívós férfi-tomporára emlékeztet), a has már kis gömbölydedséggel termékenységet ígér, termékenységre kívánkozik, akárcsak a mellek, amelyek kicsik, kemények, de a könnyedén stilizált ruha súlyukat jelzi. A töretlen, még kontraposztóval sem megzavart állás szellemileg erős, s bontatlan függőlegesét a kar íve köti a csikóhoz, meg az a kis erőtér, ami a csikó idegesen feszülő nyaka és a termékenységre domború leányhas között van. A gellérthegyi szobor szilárd, ígérő szűziesség. Ha az asszonyszobrok gyermekük védelmére kiállnak, a leány-szobor rejtett áramai azt hirdetik, hogy ez a szűz gyerekeket fog szülni, s ugyanúgy fog kiállni gyerekeiért. SZOBOR A RÁDIÓ HOMLOKZATÁN (Pollack Mihály tér). Nem dombormű, noha falsík elé rakták, nem is épületplasztika, ámbár homlokzatra került. Hatásában, formájában szabályos köztéri alkotás ez a repülő leány, kerekplasztika, amelyet falsíkra függesztettek, de csak azért, hogy jobban kifejezze lényegét. A lényege az, hogy repül, s hogy nagyon súlyos. Repülését minden kompozíciós elem érzékelteti: az átlós, felfelé emelkedő testtartás, a nyílszárnyként szétnyíló karok, az ugyancsak nyílszárnyként táruló lábak, a hajfonatok, amelyek úsznak a levegőben, s a madarak is, amelyek kísérik és biztatják ezt a szárnyalást. Még a merész statikájú felrögzítés is ezt szolgálja, ahogy a test eltávolodik a kőtől, és lebegést éreztet. Mégis, rettenetes erőket kell leküzdeni azért, hogy ez a szárnyalás létrejöjjön. A kompozicionális visszafogottság, a tulajdonképpen téglalapba foglalt mű (a téglalap csúcsai: a leghosszabb napsugár, a legfelső és a legalsó madár, meg a nőalak lába) önmagában kevés lenne a viszszafogottsághoz, annak ellenére, hogy a téglalap a legföldhözragadtabb, legstatikusabb forma. Csakhogy ez az életnagyságúnál hatalmasabb, láthatóan bronz-nehéz figura nem dombormű, nem is fél-plasztika, hanem teljes, tehát teljes súlyú, kerek bronzszobor. Annyira érezzük a súlyát, hogy szinte azt is érezzük, mekkora erővel próbálja kiszakítani magát a falból, hogyan húzza lefelé a kebel nehéz, kettős halma, az erős altest, mekkora gravitációs erővel hullanának lefelé a zömök bronzmadarak, ha tudnának, s mennyire statikai nonszensz tulajdonképpen néhány csappal fenntartani a falon ezt a bronz-kolosszust. És a leány, szárnyak nélkül, mégis repül. Ez adja pátoszát, a legyőzött nehézkedéstől lesz a szárnyalása magával ragadó és katartikus. Konkrétabban itt, a rádióépület homlokzatán a szárnyalás a hullámok közvetítette hírre utal talán, a távolságot legyőző rádiózásra, a hírközlés magasba lendülő tökéletességére ? Talán. Bizonyosan. De elsősorban és leginkább az ember szép küzdelmeit jelképezi, a nehézkedés ellenére szárnyalni képes emberi akarást. MEDNYÁNSZKY (Kerepesi temető). Az 1965-ben mintázott, 1970-ben felállított síremlékben egyesül a korai Kubikos csorgóra állt kalapja, a későbbi férfi-szobrok rettenetes ökle, groteszk-erős lábszára, főként pedig a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács fensége és elesettsége. Mindez azért figyelemre méltó, mert az ülő figura Mednyánszky Lászlót, a festőt ábrázolja, s olyannak ábrázolja, mint a művészettörténet és a kortárs Krúdy Gyula: tegnapok ködlovagjának, a csavargók bárójának, társadalmi osztályából emigrált, űzött és alkotó léleknek. Tépettség és nagyság, elhasználtság és kemény teremtőerő éppúgy feszíti ezt a szobrot, mint Somogyi küzdő, aktív alakjait. A kalap éppúgy szánalmas-kajla és fenséges-kupolaszerű, mint a többi szobron, a tekintet épp olyan indulatot lövell, mint a forradalmároké, a hát erős, az ököl félelmetes és a nagy figurához képest is hatalmas, a lábszár pedig a lábfejjel esetlen és fenségesen tartani képes. Csakhogy ez az erősgroteszk figura ül. Komiszul nevetséges, gömb alakú kövön, ami eleve labilissá teszi nagyságát és szilárdságát ; az alacsony támasz miatt nyakig húzódik lába-combja, s így imponáló helyett tragikomikussá válik; a nagy öklök vándorboton ernyesztik szorításukat, s a félrefordult tekintet hirtelenségében is az űzöttség, s nem a támadás hirtelensége van. Úgy ül a kövön, mint egy hatalmas, űzött holló, s hiába lenne állva monumentális, testhelyzete elárulja gyengeségét, az üldözött, a magányos gyengeségét. Azt az űzöttséget és magányt, ami egy nagy festő és egy nagy karakter, de egy korából, társadalmából emigrálni kényszerült nagy festő és nagy karakter sorsát tragikussá tette, s megfosztotta attól, hogy közösségre találjon. HARCOSOK - ÉS BEFEJEZÉS. Az 1967-ben mintázott Harcosokat csak előlegezem ebben a tárlatvezetésben, nem biztos, hogy e sorok megjelenéséig fel is állítják a Műegyetemen. Helyettük néhány általános tanulságot. Nem Somogyi művészetéről általában; általános jegyekről szóltam, amikor konkrét művek kettős feszítését, küzdelem és elesettség, küzdelem és gyöngédség, szárnyalás és súlyosság kettősségét említettem. Azt sem most kell megfogalmaznom, hogy Somogyi ábrázolási kettősségében a látványhoz kötődő fegyelem, meg a motívumokat művészi szándék szerint átalakító szellemi erő feszül. Csak arról néhány szót, hogy ezek a feszültségek hogyan folytatódnak szobrok és közönség, életmű és néző feszültségében. Somogyi a legjobb alkotásait állítja köztérre, épp ezért ezek az alkotások gyakran meghökkentőek, nyersnek, barátságtalannak tetszenek. Különösen a köztereken, ahol a járókelő más szobrászoktól nem a legjobb, tehát nem a legeredetibb műveket szokhatta meg. Ezeken az ellentéteken egy ilyen, folyóiratbeli tárlatvezetés nem változtathat. De a szobrok maguk igen. A köztérre állított főműveknek ez az előnye is megvan: nemcsak elmennek mellette, nemcsak idegenkednek tőlük — fokozatosan megszokják, s később meg is szeretik a járókelők. Pályázati felhívás A Fővárosi Népművelési Tanács a Budapesti Helytörténeti Konferencia alkalmából pályázatot hirdet. Pályázni lehet Budapest történetével foglalkozó tanulmányokkal a helytörténet, üzemtörténet, ipartörténet, művelődéstörténet, haladó mozgalmak története, munkásmozgalom-történet, iskolatörténet, családtörténet, irodalomtörténet, sporttörténet, közlekedés-történet témaköréből; szívesen várunk dolgozatokat az életmódváltozás, a társadalmi rétegződés problémaköréből. A pályázaton bárki résztvehet. Elsősorban helytörténészek, pedagógusok, levéltárosok, könyvtárosok, muzeológusok, népművelők, szakköri tagok, egyetemi hallgatók, honismereti aktivisták részvételére számítunk. A pályaművet készítheti egyéni pályázó, honismereti szakkör vagy egyéb kollektíva. A pályamű terjedelme legfeljebb 40 gépelt oldal lehet. A pályázat jeligés. A beküldött pályaműhöz lezárt borítékban kell csatolni a pályázó nevét, postai címét. A bíráló bizottság csak publikálatlan, a forrásokra a tudományos követelményeknek megfelelően hivatkozó pályamunkákat vesz figyelembe. PÁLYADÍJAK: 1 db I. díj 5000 Ft 2 db II. díj 3000 Ft 3 db III. díj 2000 Ft A pályaműveket a FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZ címére (Budapest, XI. ker. Fehérvári út 47. „Helytörténeti Pályázat" felirattal) kell megküldeni, 2 példányban, 1971. szeptember 30-ig. Eredményhirdetés: 1971 novemberében. FŐVÁROSI NÉPMŰVELÉSI TANÁCS 22