Budapest, 1971. (9. évfolyam)
4. szám április - Kereszty András: Első nemzedék
leti szobában voltunk hárman. Én, Gyuri és a felesége. Képzelheti, nem sokáig maradhattam. De így jobb is. Nagyon szép kis szobám van a Szent István parkban, látom a Dunát az ablakból. — Nem kerül kicsit sokba? — Nem olcsó. De központi fűtés van, szép, csempézett fürdőszoba, akkor használhatom, amikor akarom. — Mit csinál munka után ? — Többen vagyunk barátnők, mindig kitalálunk valamit. A legtöbbször moziba megyünk. Odahaza nem volt mozi. Képzelje, amikor Pestre költöztem, azzal szórakoztam esténként, hogy két, de volt úgy, hogy három filmet megnéztem. Egyik moziból ki, a másikba be. Annyira tetszett. Meg aztán, gondoltam, hadd maradjanak egyedül a Gyuriék. — Hazaköltözne a szüleihez ? — Nem. De elég sokat vagyok otthon. Minden második hónapban. Hatan vagyunk testvérek. Tudja, az a legérdekesebb, mindegyikünk városban él. Ki Budapesten, ki Miskolcon. Én vagyok a legfiatalabb, én jöttem el utoljára. Hanem ha otthon vagyunk, olyan, mintha a többieknek lelkiismeretfurdalásuk volna, csak járkálnak szótlanul. Én meg nem érzek semmit, csak azt: meglátogattam apámékat, aztán megyek haza. Haza Pestre. Talán ez az oka, hogy én többször megyek az öregeket meglátogatni, a többiek meg legfeljebb karácsonykor jönnek. Piszkos falak, fémkeretbe foglalt, hályogospárás ablakok, sorban álló óriás gépek, széles pofájukba belefér egy dömperkerék. De annak számára, aki kívülről jött, teljesen mindegy, mozdonyalkatrészt, autógumit, porcelántányért vagy búgócsigatengelyt formálnak. Az adatok is — a Cordatic mérnökeitől kapott adatok — lényegtelennek tűnnek. A fejlődésnek ezek a számai akármelyik gyárból is származhatnának. Lényegük is általános : része annak a törekvésnek, hogy hazánk minél előbb az iparilag fejlett országok közé emelkedjen. Az intenzív iparfejlesztés korszaka ez. A termelékenység növelése korszerű gépeket, automatizált üzemeket kíván. És embereket, akik majd a gépek mellett állnak. A gépvásárlás, az üzemek kifestése, a tetők fölemelése viszonylag egyszerű dolog. De vajon ugyanilyen gyorsan megoldható az emberek belső átalakítása ? Amikor az új munkásgeneráció tagjai a gyárba léptek, volt közöttük olyan, aki először járt Budapesten. A gépek kezelésével egyidejűleg meg kellett tanulniuk, merre jár a 6-os villamos, hogyan kell önkiszolgáló boltban vásárolni, hová kell dobni a forintost telefonáláskor, hogyan lehet a Kerepesi útról eljutni Kőbányára. Meg kellett tanulniuk, hová lehet vinni a kislányt szombaton szórakozni, meg kellett tanulniuk, hogy a Rákóczi út és a Körút kereszteződésénél a föld alatt lehet a túlsó oldalra jutni, meg kellett tanulniuk a munkásszálláson az illemkódexnek beillő házirendet, és azt, hogy a zuhanyozó piros gombja a melegvizet indítja meg. Két év múlva, öt év múlva pedig automatizált üzemekben lesznek munkások, művezetők, üzemvezetők. Nem ártana már most a munkásoktatás, továbbképzés, ízlésfejlesztés eddiginél intenzívebb módszerein gondolkodni. A fogkefék árát leszállították. Ennek ellenére nem biztos, hogy megfelelő számú „fogkefés" munkással rendelkezünk. És az automaták korában hány igényes, a kultúrára fogékony, az „osztályt" erősítő munkással gyarapodunk ? 15