Budapest, 1970. (8. évfolyam)

2. szám február - Bertalan János - dr. Rédl Károly: A húszéves Nagy-Budapest

A város szolgálatában ahol a csövekkel, gépekkel, szivattyúkkal teli raktárak uralják a terepet. Majláti Sándorral csak a korareggeli vagy a késődélutáni órákban lehet itt találkozni, egyébként ő is a mindenkori legsürgősebb munkahelyen tartózkodik, irányítja az embereket, ellenőrzi a gépek, anyagok helyszínre szállítását. „Vizes" volt az egész család: itt dolgozott az édesapja, itt a bátyja is, aki a háborúban esett el. Ő 20 évesen került ide, 1942-ben, rádiósnak: akkor már gyakoriak voltak a zavarok a telefonösszeköttetésben s a Vízművek rövidhullámú adó-vevővel biztosította az állandó kapcsolatot a központ és a gépház között. Később a csőhálózati osztályon lett beosztott műszaki ügyintéző. A karbantartással, csőfektetéssel, hibaelhárítással járó műszaki tapasztalatokat ott szerezte: így lett építésvezető. Közben elvégezte a híd-vízműépítő technikumot, majd 1966-ban erre a telephelyre került, főművezetőnek illetve üzemvezetőhelyettesnek. Tavaly ment nyugdíjba az itteni üzemvezető, s az ő helyére szemelték ki utódnak Majláti Sándort. — Újpesttől Szigetszentmiklósig — Lőrinc, Imre, Erzsébet, Soroksár, a Rákosok, mind hozzánk tartoznak — a mi gondunk a vízellátás biztosítása. A központtól kapott terv alapján, havonkénti ütemezés szerint végezzük a karbantartást, a meghibásodott szerelvények cseréjét, s az új közcsövek és az ingatlan összekötőcsövek fektetését. A régi, a Kis-Budapet csövei 80-90 évesek, nem is csodálkozhat senki, hogy oly gyakori a csőtörés. Az íróasztal üveglapja alatt egy hosszú listát látok: a Vízművek igazgatójától a csoportvezetőkig a lakástelefonszámok oszlopa. — A központban, a budai oldalon, itt is és minden peremvárosi kirendeltségen állandó ügyelet van. A 300 milliméternél nagyobb csövek meghibásodása esetén mindenkit riasztani kell. Igen, emiyiben folytonos harci készenlétben kell itt lenni, és valamennyiünknek, vezetőknek és beosztottaknak szigorú fegyelemben dolgozni. És úgy kell ismerni a „földalatti" Budapestet, a csöveken levő tűzicsapok, tolózárak helyét, hogy amikor kell, a lehető leghamarabb megtaláljuk a szakaszelzárókat. Természetesen, van pontos hálózati térképünk is,ez segít az eligazodásban. Nem egészen egy esztendeje üzemvezető. És már ebben a minőségében átélt egy komoly erőpróbát. Tavaly október 26-án — percre emlékezik az időpontra! így mondja: „nullaóra huszonötperckor" — volt a riasztás. Akkor törött el az 1200-as körúti vezeték. Mindnyájan emlékezünk még a November 7. téri átmeneti forgalomkorlátozásra... Az ügyelet telefonon riasztotta, mire felöltözött, már ott volt érte a gépkocsi, a helyszínre csaknem együtt érkezett a Vízművek igazgatójával. Akkor 31 órán át kinn volt a munkahelyen, ahol kellett, manuálisan is segített, épp csak egyszer ugrott haza, enni. — Nagyon jó a szakember-gárdánk, mind itt nőttek fel. A főművezetők, a művezetők, de a csoportvezetők közül is többen elvégeztek már valamilyen műszaki technikumot; a gyakorlati tapasztalatok kiegészítésére, no meg, így nagyobb lehetőség van a fizetésjavításra. A karbantartás mellett folyamatosan végezzük a peremvárosok gerinchálózatának fejlesztését. A főnyomócsövek fektetése van már soron. A lakosság pénzbeni hozzájárulással és a földmunkák végzésével sietteti saját vízellátását. Elég jól haladunk: a legtöbb kerületben már 90 százalékos, a Rákosokon, igaz, még csak 50 százalékos a hálózatellátás. Lejárt a beszélgetésre szánt idő, indul ki a terepre. Most éppen nem üzemzavar miatt; ez kellemesebb küldetés. A bérfejlesztési keretből megoldható fizetésemeléseket beszéli meg a peremvárosi kirendeltségvezetőkkel. — Még tizenhat évem van hátra a szolgálatból. Addig még sok víz folyik el a pesti csőhálózaton. De remélem, én innen megyek nyugdíjba. K. J. Kovács Ferenc, építészeti osztályvezető Néhány hónap híján negyven éve szolgálja a fővárost Kovács Ferenc építészmérnök. — 1930-ban kerültem a Polgármesteri Hivatal tizenhármas ügyosztályára, havidíjasnak, ideiglenesen — mondja. — Ha ideiglenes is, ha kevés fizetés is, de állás! Boldog voltam. Mert abban az időben még ennyi se jutott minden friss-diplomásnak. Az iskolacsoporthoz kerültem; a budapesti iskolák építését, karbantartását, átalakítását végeztük. 1936-ban a fiatal mérnök nyilvános pályázaton vett részt. És a XIII. kerületi elöljáróság székházának tervezésért első díjat kapott. Ekkor választania kellett: önálló építész lesz, vagy megmarad a főváros szolgálatában. Az utóbbit választotta. Ma a Fővárosi Tanács építészeti osztályának vezetője. Erről, jelenlegi munkájáról kérdeztem. — A munkánk nem látványos — mondja. — A fővárosi tervezőirodák nagyobb építkezéseinek tervbírálata kerül hozzánk. Hogy csak néhányat említsek: a Várban épülő Hilton Szálló, a Kereskedelmi Kamara székháza, a Külkereskedelmi Irodaház, a MALÉV székház tervbírálata, konzultációja. Munkánk másik része: másodfokú ügyintézés. Határozatok, véleményezések, panaszok elbírálása — nagyrészt helyszíni szemlével egybekötve. Ezek száma évi 9-10 ezer. Nem könnyű feladat. Tagja az Építőművészek Szövetségének. S a tervpályázati zsűrikben mint a Fővárosi Tanács küldötte vesz részt. Mindez: elmélet. Vajon a gyakorlati munka nem hiányzik ? — A Fővárosi Bíróságon mint igazságügyi szakértő dolgozom — mondja. — S ez már gyakorlat a javából. Mert például a társasházaknál az elszámolások felülvizsgálását végzem, az anyagfelhasználást, a ráfordított munkaórát, különféle számításokat. És 1947 óta részt veszek a Műszaki Egyetemen a mérnök-képzésben. Jelenleg gyakorlatvezető vagyok a Középülettervezési Tanszéken. A tanítás régi szenvedélyem. — Ha újra választhatna, a mérnöki vagy a tanári pálya mellett döntere? Válasza minden kétséget kizár. — Az egyik gyermekem elektro-, a másik építészmérnök. Hatvanhárom éves. A Munka Érdemrend tulajdonosa S. K. 37