Budapest, 1970. (8. évfolyam)

1. szám január - Szüts László: Élet a lakótelepen

Fényes Tamás felvétele (MTI) »n?» m nri

ifirr a ro irrrr -m

»fiir __ -a*'*"* ^ I tunk levő emeletre. Pedig belsőudvaros, nyitott folyosón sorakoztak a lakások. És ha szomszédolni akartam volna? Jobbra tőlünk egy volt arisztokrata család lakott, balra egy vaskereskedő. Egyetlen estén kifogytunk volna a közös témákból. A toronyház, amelyben most lakom, kilenc emeleten 36 lakást számlál. A lakók összetétele, ha lehetséges, itt még differenciáltabb. A lakókönyv tanúsága szerint lakik a házban: 7 szakmunkás, 6 hivatalnok, 5 szerelő, 5 gépkocsivezető, 4 technikus és mérnök, 2 tanár, 2 portás és 1 — 1 könyvkötő, nyomdász, fodrász, grafikus és újságíró. Ahányan vagyunk, anynyiféle az elfoglaltságunk, az érdeklődésünk. De ha foglalkozás szerint akadnak is egyezőek, az első években még ki-ki inkább a régi ismeretségi körével tartja a kapcsolatot (amennyire térben és időben erre képes), hiszen származásuk, élményviláguk korábbi emlékekhez kötik őket. Idő és alkalom kell ahhoz, hogy a telepen új ismeretségek kötődjenek. De három év után már erre is tudok példát. Leginkább az azonos foglalkozás hozza össze a lakókat, s elsősorban a szakmunkásokat. Értelmiségiek nehezebben barátkoznak, több a munkán kívüli elfoglaltságuk. Tudok két fiatal házaspárról, akik időnként együtt töltik estéiket — mert mindketten gyermektelenek. A gyerekek egyelőre nem hozzák egymáshoz közelebb a családokat. A gépkocsi hamarabb. Meg a szórakozás, pontosabban az italozás. Tudok „szesztestvérekről", akik lakógyűléseken már három éve következetesen egy frontot alkotnak. Szilveszter éjszakáján együtt verik fel a ház csendjét. A környék italozó helyein is együtt látom őket. Mert nem igaz, hogy a lakótelepen mindenki otthonülő életmódot folytat. Vagy legalábbis nem jobban (eltekintve a berendezkedés első éveitől), mint a régi városnegyedek lakói. A már berendezett, kényelmes lakás végül is megszokottá válik. A televízió is csak annyira tartja otthon az embereket, mint bármely más lakásban. S hogy kevés a telepen a szórakozási lehetőség? A főváros régi negyedeiben talán együtt található mindenféle szórakozóhely ? Óbudáról ugyanúgy utazni kell az Operába, mint a Lakatos útról. Mozi pedig itt is található 500 méteres körzetben, nem is egy. És a telepről kilépve, Pestlőrinc is bővelkedik hangulatos vendéglőkben. Egyedül az utca-forgalom hiánya érződik a telepen, üzleteiben és szórakozóhelyein. De csak délelőtt. Ilyenkor az ÁBC-áruházakban a fele kiszolgálószemélyzet sincs foglalkoztatva, a presszót nem is tartják nyitva. De délután már alig lehet mozogni az áruházakban, és a presszóban néha már szabad asztal se akad. Az étterem étkezés idején még „levegős", ám a tánc óráiban, főleg szombatonként, többször kiteszik a táblát: „Minden hely foglalt". A jól szervezett szórakoztató műsorok nem egyszer belvárosi vendégeket csalogatnak ki ide. Ilyenkor éjjel kettő felé alig lehet bezárni a szórakoztató-kombinátot. Hogy délelőtt viszont zárva kell tartani? Ezt legfeljebb a presszókban dolgozó újságíró hiányolhatja. Ami lakótelepemre jellemző, az a modern világvárosban általában meglevő, természetes jelenség. A tudomány szegmentalizációnak nevezi. A nagyváros sűrűjében minden ember egy kicsit önmagába zárkózó, a másik ember életének csupán egy szeletével — szegmentumával — érintkezik. Buszon vagy villamoson utazván, áruházban, játszótéren, esetleg szórakozóhelyen. De meg merném kockáztatni a kijelentést: ha valahol remény van a szegmentalizáció megállítására, megfordítására, a civilizált társasélet kialakítására — akkor erre elsősorban a lakótelep nyújt lehetőséget. De ahhoz túl kell jusson a telepes-élet honfoglaló szakaszán. Mert egyelőre ennek jelei dominálnak társas-életében. Idegen test Lakógyűlésen házunk 36 lakójából jó, ha 16 megjelenik. Két másik toronyházzal közösen alkotunk egy lakásszövetkezetet. Taggyűléseink mindig csak másodszorra határozatképesek, mert akkor már, az alapszabály szerint, nem szükséges a többség jelenléte. Tanácstagi beszámolókon alig két-három tucatnyi érdeklődő akad. Ugyanakkor a pestlőrinci nép, mint a peremvárosok népe általában, buzgó résztvevője a közéletnek: egyegy tanácstagi beszámolón sokszor százan tolonganak. Hát mégis igaz lenne, hogy a lakótelepi ember életformája beszűkülőben van? A magyarázat ez esetben is máshol keresendő. Érthető a pestlőrinci nép élénk közéleti tevékenysége, mert a többi peremvároshoz hasonlóan, itt is fő a fejük a városfejlesztés sürgető problémáitól. A fővároshoz csatolódván, fel is szeretnének nőni a belső városrészekhez. Csakhogy a kertes villák kerületében ez máról-holnapra nem megy. Viszont máról-holnapra felépítették itt, a villák közt, ezt a lakótelepet, teljesen közművesítve, a belső városrészeknél korszerűbben, csaknem tökéletes ellátottsággal. És azóta is állandóan gondozzák, díszítik. Persze, hogy lakói távolmaradnak a közügyektől, a kerület társadalmi életétől — anélkül is megkaptak és megkapnak mindent. Lakótelepem idegen test a maga környezetében. Az emberek itt korszerűbb körülmények között élnek, mint a belső városrészekben, de még nagyobb ez a kontraszt a peremkerület viszonyaihoz képest. (Sőt! Ellátottságban a Lakatos úti még más lakótelepeket is megelőz: a jóval nagyobb József Attila telepen például, mindössze két orvosi rendelő található — itt pedig egy teljes, tökéletesen felszerelt, szakosított körzetorvosi rendelő, gyógyszertárral. Egyedül a bölcsődei, óvodai, iskolai férőhelyek száma nem kielégítő.) Ugyanakkor e korszerű körülmények között a telep lakói mintha kevésbé élnének a fővárosban, mint a környező kertes villák lakói. Lám, azok jobban törődnek városfejlesztési problémákkal. Dehát a lakótelepi ember saját telepe közügyeivel se törődik ? Megintcsak a pionír-évekre kell hivatkoznom. Ezekben az években még mindenki a „maga farmjának szemszögéből" néz minden közös problémát. Az egyik toronyház lakójánál hatóságilag kellett közbelépni, mert a tetőteraszon baromfi-udvart akart berendezni. Egyébként eddig vagy tucatnyi lakót ennél sokkal súlyosabb lakás- és házrongálás miatt ki is telepítettek. (A kerületi tanácsok ugyanis néha olyan polgáraikat javasolják a lakótelepre, akiktől ők maguk szabadulni akarnak.) A farm-szemlélet mutatkozik meg abban is, hogy sok háznál a lakók a szükséges karbantartási, javítási munkákat házon belül igyekeznek megoldani, akkor is, ha mód volna valamely szolgáltató vállalat igénybevételére. Szövetkezeti lakásokról beszélek, merthiszen a telepen azok vannak túlsúlyban, és iparosemberekről, szakmunkásokról, merthiszen a lakók jórészeaz. így aztán a lakásszövetkezetek tevékenysége ma még ilyen szolgáltatási problémák személyi kérdéseinek intézésében merül ki — házmesterekkel való civódások, liftszerelő keresése stb. —, s nem marad idejük a tagok közügyekbe való bevonására. Mégis, én leginkább a lakásszövetkezetekben látom ennek lehetőségét. A lakótelepek mindinkább szövetkezeti lakásokból tevődnek össze, s a lakásszövetkezetek most már szövetkezeti mozgalmunkban is polgárjogot nyertek. A SZÖVOSZ, mint érdekképviseleti szerv, nemcsak a szolgáltatások intézményesítésében állhat melléjük, de még a szövetkezeti lakások kiutalásánál is jelen lehet, s hozzájárulhat a lakótelepek társadalmának kialakításához. Majd a gyerekek Este szeretek az erkélyre kiállni. Sokszor már égnek az utcai lámpák (éghetne belőlük több és fényesebb is, a lakások ablakai világolnak — de a gyerekek, csillag ragyog vagy hó hull, még kint hintáznak, vagy szánkáznak. Szólongatják őket a szülők az erkélyekről. Jobbra, a központi üzletnegyedben már az áruház is bezárt — együtt van itt mindenféle bolt, szolgáltató vállalat, olyan az egész, fedett „folyosóival", mint valami mini-fórum az ókori Rómából —, de árkádai alatt, folyosóin még sétálgatnak a fiatalok, mert ilyenkor találkahely az üzletnegyed. Balra, kint a Vöröshadsereg útján, a szórakoztató-kombinát fényei villognak, ma beat-zenekar játszik az étteremben, s galeri-tagok álldogálnak előtte (mert azok is vannak), de portás őrködik az ajtóban, s belépőt kell váltani. Csak az utca-forgalomhoz szokott ember nevezheti ezt alvó városnak. Csak a türelmetlen szociológus láthatja lakóit befelé fordulóknak. Friss település ez, pionír-éveit éli. Ma még évente csak egyszer rendeznek az iskola előtti aszfalton rajzversenyt a gyerekeknek, szerpentin-útjain bicikliversenyt a sportegyesületeknek. Majd mire felnőnek a gyerekek, kialakul a telep társadalma is, az élet nem dolgozik olyan gyorsan, mint a házgyárak. Várjuk meg türelmesen, mi lesz a gyerekekből?! 7