Budapest, 1970. (8. évfolyam)

10. szám október - Zolnay László: Amikor Buda kiátkozta a római pápát

A Neugebäude Pesten. Gouissord akvarellje a XVIII. század végéről A magyar szabadságharc dicső és gyászos napjaira emlékezve, gyakran tettük meg azt az utat képzeletünkben, mely az aradi várárokhoz és a pesti Újépülethez vezetett — avagy vitt tovább, Josefstadt várának dohos kazamatái felé. Petőfit idézem: Azért emeltetek Munkácsokat, Hogy a szellem világát, melegét, A rabbilincsek e felolvasztóját Elrejtsétek mélységes föld alá ... Mert Világos után a szabadság szellemét odarejtette az önkény, a zsarnokság — ha nem golyó, vagy bitó által halt meg. Most csak a Neugebáude-ról, az Újépületről szólok, ahol Batthyányval kezdődött a kegyetlen bosszú étvágyának kielégítése. Batthyány Lajos volt az első felelős magyar miniszterelnök. Batthyányi a fegyveres harcok kitörése után lemondott és kereste a kibékülést Béccsel. Ennek ellenére elfogták — 1849. január 9-én késő este, a Károlyipalotában (ma a Petőfi Irodalmi Múzeum épülete) —; az osztrákok innen magukkal vitték a budai várba, majd Laibachba; onnan Olmützbe, ahol kiszabták a halálbüntetést: a kötél általi kivégzést. Az ítéletet október 5-én a pesti Újépületben hirdették ki előtte, ahová a másodszori osztrák bevonulás után szállították. Mi történt itt október 5-ről 6-ra virradó éjjelen? Előző napon valaki tőrt csempészett a siralomházban levő elítélthez, aki önkezével akart megválni életétől, hogy a szégyenteljes akasztást elkerülje. Nyakát oly mélyen és súlyosan összevagdalta, hogy nem akaszthathatták föl másnap. Agyonlőtték. Hogyan került kezébe a tőr? Ki vitte be hozzá ? Álljon itt a tanú, Károlyi Gábor vallomása: „A tőrt édesanyám vitte be s adta át nagybátyámnak. De csak akkor, amikor a halálos ítélet ki volt hirdetve s az akasztás órája kitűzve. Amikor nagybátyám már a siralomházban volt. A tőr egy kis alakú selyem pihenő vánkosban volt elrejtve. A vánkost édesanyám vitte be s nagybátyám tudta, hogy a tőr benne van. Akkor is csodálták, ma is csodálatos, hogy a két őr szemeláttára miként tudta magát nagybátyám összevagdosni anélkül, hogy észrevették volna. Agyban fekve, pokrócával betakarózva tette. A tört anyám évek előtt egyik olaszországi útján vette Velencében. Egy kis papírvágó tör. Pengéje kétélű. . . Fogantékján dombormüalakkal, mely Ádámot és Évát ábrázolja összeölelkezve s a paradicsomi kígyóval körültekergetve. Végén a fogantéknak pecsétnyomóvéset e szavakkal: „Ora e sempre." Magyarul azt teszi: „Most és mindig.'" Ez a Giovene Italia, az Ifjú Olaszország nevű pártnak volt akkor nemzeti jelszava." Ennyit a tőrről. S ki vitte be ? Gróf Károlyi Györgyné, Zichy Karolina, az elítélt nejének testvére. E két ünnepelt nevű grófnőhöz írta Petőfi „Batthyányi és Károlyi grófnék" című szép versét a védegyleti mozgalom idején. Az ájultan és vérben fekvő Batthyányi katonaorvosok vették kezelésbe. Élesztgették, izgatószereket adtak neki. Néhány óra múlva magához tért. Mégis felköthetik? A rab Balassa János sebészprofesszor így rimánkodott: „Uraim, kolléga urak! Hiszen önök orvosok ... Önöknek tudni kell, hogy erre a borzalmas sebre nem lehet rátenni a kötelet." Azok a vállukat vonogatták. Mit fog szólni Haynau őkegyelmessége? Este 5—6 óra között vitték a rabot a vesztőhelyre. Vánszorgott a vérveszteségtől. Komor őszi este volt, fáklyák világánál ment a csapat az Újépület mögött levő fapiac felé. Három katona: Lakits János, Weber Pál, Wurda Ágost voltak a kivégzés akaradan végrehajtói. A vesztőhelyen Batthyány térdrehullt. Szemét bekötötték és ő bágyadtan felkiáltott: „Allez, Jäger!" Holttestét lopva vitték a Rókus-kórházba, onnan a Kerepesi úti temetőbe, majd vissza a ferencesek templomába, ahol 1870-ig befalazva pihent. Száz éve annak, hogy az első felelős magyar miniszterelnök örök nyughelyére került, ahol a jelenleg is meglevő mauzóleum áll porló csontjai fölött: a mai Mező Imre úton. A kivégzés helyére pedig örökmécsest állított a nemzeti kegyelet. Az Újépület falain kívül fejezte be életét az öreg Perényi Zsigmond báró, Csernus Károly, Szacsvay Imre és több más vértanú. Később kitaláltak egy újfajta kivégzési módszert: a jelképes akasztást. 1851. szeptember 22-én nagy ceremónia közepette harminchat nevet tűztek fel harminchat akasztófára. Köztük volt Guyon Richárd, Vetter Antal, Perczel Mór, Mészáros Lázár, Szemere Bertalan, Horváth Mihály, Sárossy Gyula, Táncsics Mihály is. És utolsóként: Kossuth Lajos. Sokan haltak akkor osztrák golyók és bitók által. Olyanok is, akik nem Magyarországon születtek s vérüket mégis a magyar szabadság ügyéért ontották. Néhány ismertebb név: Abancourt, Giron, Leiningen, Pöltenberg, Voronieczky... Sok bécsi légionárius Bem csatáiban esett el. A magyar szabadságharc Európa közügye volt, ők mindannyian a nemzetek szabadságáért adták életüket. A rosszemlékű Neugebäude 1898-ban tűnt el. Helyén ma a Szabadság tér palotái emelkednek. Sétáink alkalmával, különösen október ködös napjain, gondoljunk a függetlenségi eszme vértanúira itt, az örökmécses tájékán. Szabó Sándor 40 ÚJÉPÜLET, 1849