Budapest, 1970. (8. évfolyam)

10. szám október - Dávid Katalin: Egyházművészeti kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Madonna. XIX. század. Népi faragás. (Részlet,) Tápé, temetőkápolna Ostyatartó tányér. 1718. (Részlet.) Nagyvázsony, evangélikus egyházközség is jelentős, mert ötvösségünk adta talán a legtöbb értéket az európai művészettörténetnek. A sodronyzománc technikát, a magyar gótika nemzeti sajátsággá fejlesztett díszítő eljárását reprezentatív műtárgyak képviselik a kiállításon. Suky Benedek hálakelyhe és Széchy Dénes esztergomi prímás kelyhe kiemelkedő alkotásai az egyetemes ötvösművészetnek. E technika legszebb emlékeit éppen egyházi gyűjteményeink őrizték meg, amit a fentiek mellett a győri püspökség tulajdonában levő Szent László herma is tanúsít: ez a darab középkori ötvösművészetünk csúcsraérésének csodálatos példája és egyben bizonyítéka a neves szobrásztestvérpár idősebbike, Kolozsvári Márton művészetének. A gótika páratlan gazdagságát a művek egész sora jelzi. A pásztói ciborium vagy a németjárfalvai monstrancia kompozíciója a gótikus templomok architektúrájának nagyszerűségét idézi fel, s bármelyik önmagában képes kifejezni kora művészi világát. Ez a közvetítő erő a nagy alkotások egyik meghatározója. Az a történelmi változás, amely a török megszállás következménye volt, sajátossá alakította a magyar reneszánsz művészetet. Kelet és Nyugat motívumkincseinek ötvöződése formálta egyénivé a kor hazai termését. Az alkotások egész sora bizonyít emellett. Az úrasztali terítők változatos anyagát említjük itt meg, a református egyházművészetnek ezt a sajátos, gazdag formakincsét. A XVII. század, amelyben kibontakozik a magyar művészetnek ez az egyéni vonása, egyben a nemzeti karakter tudatos alakításának is időszaka. E szempontból különösképpen jelentős a század református egyházművészete. A török kiűzése utáni új építkezések, renoválások már a barokk művészet szellemében formálták újjá egyházművészetünket. A kiállítás anyaga lehetőséget ad arra, hogy az európai barokk egyházművészetünkben jelentkező pompás emlékei mellett e stílus itthon megszületett sajátos irányzatát is gazdagon reprezentálja, sőt, lehetőséget ad a barokknak a népművészetben jelentkező hatása bemutatására. Mint említettük, a kiállítás a XIX. század közepéig vezet, a régi magyar ötvösművészet utolsó nagy mesterének, Szentpétery Józsefnek munkásságáig. Vele zárjuk egyházi gyűjteményeink anyagának bemutatását. Magát a kiállítást azonban kiegészíti a kortárs magyar művészet néhány alkotása, melyek ugyan nem tartoznak a par excellence egyházművészeti anyaghoz, de tematikájukkal mégis ide kapcsolódnak. Az eddigi egyházművészeti bemutatóktól abban különbözik a kiállítás, hogy első ízben teszi lehetővé a különböző egyházak anyagának együttes megtekintését, így az egyházak művészetében megmutatkozó stilisztikai sajátosságok határozottabban érvényesülnek és módot adnak a magyar művészettörténetben elfoglalt szerepük megértéséhez és értékeléséhez. Korpusz. XIX. század. Népi munka. (Részlet.) Tiszasziget, római katolikus plébánia templom