Budapest, 1970. (8. évfolyam)

9. szám szeptember - Cigánygyerekek az iskolában . Ismeretlen „Pest Város”-i címer 1848-ból

Korniss Péter felvétele Műemlék-parkok A zöldövezetek szerepét és fontosságát nem mi fedeztük föl, ezt már őseink is fölismerték. Sőt, talán tisztábban látták, vagy legalábbis következetesebben ragaszkodtak felismerésükhöz, mint mi. Parkjaink egy része valóságos „műemlék", s mint ilyen részesül védelemben. (Nem elegendő, és olykor nem éppen ésszerű védelemben. A várbeli Tóth Árpád sétányon pl. hatalmas tábla hirdeti, hogy ezer forint büntetés terhe alatt tilos e helyen kutyát sétáltatni — holott a pórázon vezetett kutya ugyan mi kárt tehet ott, ahol virágok sincsenek. Ezzel szemben a szintén „műemlék"" Városmajorban az utóbbi években mindenféle indokkal irtották a fákat,*mert itt — éppen itt! — kellett elhelyezni sportpályákat, szabadtéri színpadot, s a gyermekek számára a szörnyű „betonparadicsomot", melyben égeti őket a tűző nap, s ha elesnek, puha pázsit helyett kemény kövezet zúzza össze a térdüket.) Buda első parkosított sétánya a Bástya volt, Pesté a Dunakorzó. Az első nagyméretű közkert elképzelése 1818-ban született, amikor is a város vezetősége felhívást intézett a pesti polgársághoz és a magyar főurakhoz, hogy adjanak segítséget a Városliget létesítéséhez. Adtak, úgy lehet, mert a Városliget valóban kivirágzott a puszta felett, csak napjainkban ragadta el területének tekintélyes ré„Vajon mikor leszön jó Budában lakásom ?" — több mint 400 esztendeje siratta e szavakkal szülővárosát a dörgőhangú, protestáns prédikátor, Bornemissza Péter. A kérdés nem csak az ő strófáinak első soraiban tér refrénszerűen vissza, de azóta mind gyakrabban a főváros lakosainak vágyálmaiban is. „Jó Budában"lakni ugyanis sokkal kellemesebb, mint Pesten, mert a városi lét előnyei itt egyesülnek legjobban a természetközelség pótolhatatlan hasznával. Természetközelség — természet és város — ez a gondolatkör ott kísért mindenütt, ahol növekszenek a metropolisok: ahol veszélyek leselkednek, ott a segítség módja, az ellenméreg kikísérletezése óhatatlanul előtérbe kerül. Korunk az urbanizáció százada: a magyar lakosság 44%-a városokban él, egyötöde pedig Budapesten. Statisztikai előrebecslések szerint két évtized sem kell ahhoz, hogy az európai népesség 80—90%-a városlakó legyen. A fejlett iparú államok lakossága tehát a városba törekszik, urbanizált életformára vágyik, ám nem sejti — még ha érzi, akkor sem — ,hogy ezáltal egészségét mennyi veszedelem fenyegeti. S ha idejekorán nem sikerül legyőzni a veszélyeket, a városi lét jóvátehetetlen károkat okozhat testben-lélekben. „Hús szigetek a kőtengerben" — írta a természetből kiszakított emberről már félévszázaddal ezelőtt Babits Mihály, s a hasonlat találó: a kőtengert legyőzni épp olyan fontos feladat, mint a dzsungelt vagy az elemi erők támadását. Nemrégiben tudtam meg Dr. Romoda Tibor szív-specialista professzortól, hogy a nagyvárosokban a szív-infarktus tízszer olyan gyakori, mint vidéken; míg azelőtt általában 50 évesnél idősebbeknél fordult elő, most mind fiatalabb korosztályokat fenyeget, s különösképpen az urbanizálódott országokban pusztít. Még fenyegetőbb azoknak a külföldi statisztikusoknak a becslése, akik szerint a városlakók ötödik nemzedéke többségében kihalásra ítélt, s az utánpótlás nem a természetes szaporulattól, hanem a bevándorlásból adódik. Azt is tudjuk, hogy hazánkban ma a koraszülé-FORUM Nagyobb védelmet sek — s az ezekből eredő csecsemőhalálozások és egyéb elnyomorodások — száma sokkal magasabb a fővárosban, mint vidéken, a stressz-hatás tehát már születése előtt is veszélyezteti a városlakót. Nem kétséges tehát, hogy ha városban akarunk élni, ha egyáltalán élni akarunk az urbanizált körülmények között, akkor a természetet be kell hoznunk a városba, s úgy kell vigyáznunk rá, mint a szemünk világára, mert nem virágkedvelő széplelkek sóhajtozásáról van szó, hanem egész életünk és egészségünk védelméről. Hogyan alakul a zöldövezetek helyzete napjaink Budapestjén ? — ezzel a kérdéssel kerestük föl Dr. Balogh Annát, a Fővárosi Tanács városrendezési osztályának előadóját, a kérdés szakértőjét. A továbbiakban a tőle kapott információk alapján szólunk e problémáról. A városokban általában három szempont igazolja a zöldterületek létét: a biológiai, vagyis az egészséget védő hatás (biológusok kimutatták, hogy pl. egy bükkfa mintegy 800 000 levelének 1600 m2

-nyi levélfelületével kb. 50 ember számára termel folyamatosan elegendő oxigént); az esztétikai szerep, mellyel összekötik a városrészeket és kihangsúlyozzák azok szépségét, (vagy enyhítik rútságukat); végül az a tény, hogy helyszínt nyújtanak a saaiaÄeWkellemes eltöltéséhez — ez utóbbi egyesíti mind a biológiai, mind pedig az esztétikai szerepkört. szét a Vásár. Budai testvérének, a Városmajornak létrehozását még a „kalapos király", II. József rendelte el 1785-ben, de kívánságának nem sok foganatja lett, major helyett csak fasor hajtott ki az út mellett, és csak félszázaddal később került sor a terület fásítására. Kevesen tudják, hogy a Szabadság téri Széchenyi sétány első fáit maga Széchenyiné, Seilern Crescencia ültette, nemcsak kertet, de példát is adni akarván „honunk szebblelkű asszonyainak". Régi parkunk még, ám az említetteknél jóval fiatalabb a Népliget (1868), a József Nádor téri kert (1873) és a Roosevelt téri park (1877); az évszámok az első parkosítás idejét jelzik. Az 1882-ből származó statisztikai adatok szerint egy-egy lakosra 6,1 m--nyi parkterület jutott. 5 m !

zöldterület Ahogy nőtt a város, méreteihez képest úgy zsugorodtak a közterületek kertjei. Ma egy főre csupán 5 m- jut átlagosan, ám ha a kerületi megoszlást vizsgáljuk, egyszerre riasztó lesz a kép. A nagy ligetekkel rendelkező kerületekben 15-20 m2 is jut fejenként, s ez igen jó arány, ám vannak olyan városrészek, ahol csupán 0,22 m- az egy lakosra jutó zöldterület. Ha külföldi nagyvárosokban nézzük meg az egy főre jutó parkterület átlagos arányát, kiderül, hogy e tekintetben csaknem 28