Budapest, 1970. (8. évfolyam)

8. szám augusztus - Fekete Gábor: 40 000 kérdés

Konzern Minden tavasszal hófehérre meszeltük az éléskamrát, lesikáltuk a stelázsi polcait, leterítettük csomagolópapírral, szélére lelógó színes csíkot rajzszögeztünk. És elkezdtük a befőzést. Húzta a karom a kertből, a földről becipelt sok kiló uborka, káposzta, hagyma, gyümölcs; a piacról hordott paprika, paradicsom; boltból hoztuk a sót, cukrot, ecetet; leginkább még a henteshez szerettem menni a felfuvott marhahólyagért. Mire eljött az ősz, megtelt az éléskamra. Legfölül a polcokon hosszú nyakú, hófehér üvegekben érettpiros paradicsomlé, nyolcvan-száz üveggel. Mellettük szörpök: málna, eper. A következő polcokon befőttek sorakoztak: félliteres, literes üvegekben cseresznye, meggy, egres, körte, birsalma, ringló, rumos szüva, kajszibarack, őszibarack. Két polcot a lekvárok, ízek uraltak, húszharminc üveg aranysárga baracklekvár, köztük színfoltként sötétvörös meggyíz, és öblös fazekakban szüvalekvár. Tölteni való paprika — élénkpiros paradicsomlében, sápadtsárga ceruzadarabok: vajbab. Haragoszöld massza: sóska. Piros massza: megdarált paradicsompaprika, sóban. Az alsó polcokon savanyúság: literes üvegekben félcentis csíkokra vágott paprikasaláta, zöldparadicsom egészben, kétliteres — valaha ruszlis üvegekben — növendékuborkák ecetesen, vizesen; óriás üvegekben paprika, paradicsom, káposzta, uborka és hagyma keveréke: a csalamádé. Anyám arca átszellemült, amikor a dunyhával bélelt nagy kosárba berakta az üvegeket dunsztolni, s átszellemült, valahányszor a zsúfolt éléskamrába lépett. De néha feldúltan jött ki, vállát lehúzta a súlyos csapás, torkát sírás fojtogatta, miközben elénk tette az oly nagy gonddal készített befőttet, aminek tetején gondossága megcsúfolásaként szürke folt éktelenkedett: a penész. Mi, gyerekek, nem léphettünk be az éléskamrába. De tavasztól őszig a padlásra se mehettünk fel. Mert a padlás csomagolópapírral tapétázott földjén gomba száradt, szüva aszalódott. A gerendákról csokorba kötött zöldpetrezselyem, zellerlevél és kapor lógott. Kívül, az eresz alatt pedig cseresznyepaprika-füzéreket himbált a szél. Húsz éves koromig nem ismertem ezt a szót: konzerv. Konzerv-történelem A porrá őrlött húst, a szárított zöldséget, gyümölcsöt évszázadok óta ismeri az emberiség. A magyar pásztorok napon szárított birkahúst ettek, a parasztok sóban, ecetben tartósították a zöldséget, cukorszirupban a gyümölcsöt. A mai konzerv atyjaként Appert francia szakácsot említi a história. 1809-ben főtt húst szelencébe rakott, kiszívta a szelencéből a levegőt, és lezárta. A hús odabent levegő nélkül, sóban nem romlott el. Az első, nagyban gyártott húskivonat 1821-ben a francia hadsereg és hajóhad élelmezését szolgálta. 1857-től pedig Dél-Amerika szarvasmarháit értékesítették üy módon. Hazánkban e század elején kezdtek konzervet „csinálni". Az első világháború idején a hadseregnek sok élelem keUett. Weiss Manfréd báró fabarakkjában a 12