Budapest, 1970. (8. évfolyam)

7. szám július - Tarnóczi Lóránt: Salgótarján

Vázafigura. Fajansz. Holies, XVIII. sz. Kovács Margit: Szüret. Kerámia-falikép (részlet) A magyar kerámia az európaitól nem függetlenül, hanem azzal kölcsönhatásban alakult, fejlődött évszázadokon át. Történelmünk sajátos alakulása következtében azonban fejlődésünk európaival való parallelitása között a XVIII. századtól kezdődően egyre nagyobb eltérések, időbeli különbségek keletkeztek. A magyar és az európai kerámia fejlődésében a XVI. század elejéig párhuzamosság mutatható ki, sőt, bizonyos vonatkozásban a XV. században az európai kerámiaművesség élén haladtunk. A XVI. században már nálunk is található zöld és barna színű ólommázas, plasztikus díszítésű kályhacsempe. Mátyás budavári kerámiaműhelyében az itáliai ösztönzéseknek megfelelően elsősorban ólommázas kerámiákat készítettek a XV. század 70-es, 80-as éveiben. Ez a fellendülő kerámiaművészet azonban a két évszázados török pusztítás miatt nem lehetett nagy hatósugarú, és folytatásra sem találhatott, hiszen a török fazekasság mindenekelőtt az ennél egyszerűbben dolgozó népi fazekasművességre hatott. Éppen a XV — XVII. század harcai, háborúskodásai következtében pusztult el és került a romok alá ez a kultúra. A művészi magyar kerámiaművesség első igazi és tartós fellendítői azok a mai Svájc és Belgium területéről kommunisztikus vallási tanításaik miatt emigrálni kényszerült újkeresztények, vagy anabaptisták voltak, akik a XVI. század végén, a XVII. század elején nálunk, Magyarországon is megvetették az ónmázas kerámiakészités alapjait. E kerámiaművészet későbbi alkotásait gyűjtőnéven habán kerámiának nevezzük. A habán név a német ,,Haushaben"-ból keletkezett. Ilyen ,,Haushaben"-ekben, udvarokban folyt az anabaptista mesterek művészi alkotói tevékenysége. Az Iparművészeti Múzeum habán kerámiagyűjteménye közel kétszáz darabból áll. Az első évszámos habán kerámiánk igen korai időből, 1606-ból való, de rendelkezünk 1609-es és 1610-es évszámmal ellátott darabokkal is. Különösen az 1610-es évszámú ovális tál figyelemre méltó. Pereme gyengén hullámos, közepében a virágos reneszánsz egyik közismert motívuma, az „olaszkorsó" áll. Az évszám és a felette levő monogram rendkívül díszes kalligrafiájú. Habán kerámiagyűjteményünk igen sok és változatos darabot foglal magában. A kis-és nagyalakú tálak különböző típusai mellett a korsók, bokályok és vázák széles skálájú változataival találkozhatunk. Alkotóik, az egyszerű habán fazekasok a magyar törvényhozás üldözöttéi voltak, akiket hol a labanc, hol a török, hol idegen vazallusok pusztítottak. Ennek ellenére, a pusztító háborúk és üldöztetések közepette olyan kerámiaművességet hoztak létre, melyet a mai ember is megcsodál. Gyűjteményünk habán darabjai két csoportba sorolhatók: fehér és kék kerámiákra. Az első habán kerámiák fehér ólommázzal készültek, alapszínük a tejfehér volt. Később, a XVII. század közepétől a habán kerámiák egy másik típusa, a kék színű tűnik fel. Ezek múlt századi változatait alvinci, vagy erdélyi kerámiának is nevezik. A XVIII. század közepén a habán kerámia lehanyatlik, mert az alkotók a megújuló üldözések következtében megváltozott feltételek között folytatják tevékenységüket. Az edényeken túlteng a díszítés, s néhány oxidszín, mint a sárga és a zöld. A manufakturális kerámia az 1743-ban létesült holicsi manufaktúra működésével indul el Magyarországon. Múzeumunkban számban és típusban is igen jelentős holicsi kerámiát őriznek. E gyűjteményrész Bubics Zsigmond hagyatékából került hozzánk a múlt század végén. Bubics Zsigmond a Felvidéken tevékenykedett, így érthető, hogy a holicsi készítményeket kedvelte, gyűjtötte. A holicsi tradíciókból táplálkozik második fajansz-manufaktúránk, a tatai is, melyet Esterházy József alapított 1758-ban. A tatai kerámiák közül különösen azok a rákos-tálak érdekesek, melyek a francia Palissy hatását tükrözik. Tata mellett Buda, Pongyelok, Dejte, Stomfa, Modor, Gács és Kisbér üzemeiből őrzünk néhány darabot. A XVIII. század végén a fajansz mellett új kerámiaműfaj tűnik fel, a kőedény. Először a fajansz kiegészítő anyagaként készítik Holicson, Tatán, Budán stb., majd önálló alapítású gyárakban. Az 1801-ben Kassán és 1802-ben Pápán alakult első kőedénygyárak készítményeinek szép példányaival találkozhatunk a gyűjteményben. A legszebb magyarországi kőedény a Hunyad megyei Batizon készült, ahol D'Andre György alapított kőedénygyárat. Múzeumunk batizi kőedényeinek egyikén a gyáralapító portréja látható. Az északi országrész kőedénygyárai közül a telkibányaiból, hollóházaiból, körmöcbányaiból, rozsnyóiból, iglóiból, murányiból, apátfalvaiból, szilvásváradiból és a miskolciból őrzünk számban és minőségben egyaránt jelentős darabokat. Míg nyugaton a kőedény a porcelánt pótolta, Magyarországon a porcelán a kőedénnyel szemben támasztott magasabb igények kielégítését szolgálta. Az első hazai porcelángyárnak, a telkibányainak számos emléke maradt fenn múzeumunkban. Korsók, vázák, csészék, tálak és plasztikák képviselik a telkibányai porcelángyártás első készítményeit. Az 1840-ben meginduló herendi porcelángyárból is számos emlékkel rendelkezünk. Herend első készítményei Meissen, Sévres, Capo di Monte és Bécs fénykorából származó formákhoz és díszítésekhez igazodnak. Újabb kori kerámiagyáraink közül a Zsolnayak pécsi és Fischer Ignác 1895-ben megszűnt pesti fajanszgyárainak készítményeiből őrzünk szép darabokat. A Zsolnay-gyűjtemény darabjai túlnyomórészt a lelkes műgyűjtő és kerámiatechnológus Wartha Vince hagyatékából kerültek hozzánk. A múzeum ajándékozói között megtaláljuk Zsolnay Vilmos nevét is. A gyűjtemény kiemelkedő darabjainak tekinthetők azok a Mohács és Pécs környéki fazekasárukat imitáló korsó-és váza-formák, melyek a Zsolnay-gyár legkorábbi termékeiből valók. A Zsolnaygyár által készített korai rouge flambe-k szintén szép példányait őrizzük. Gyűjteményünk újabb kori darabjait Zilzer Hajnalka, Kovács Margit, Gádor István, Gorka Géza és az újabb kerámikusgenerációk alkotásai képviselik. Múzeumunk magyar anyaga méltóképpen reprezentálja kerámiánk történeti alakulását, fejlődését, művészi színvonalát. 24