Budapest, 1970. (8. évfolyam)

5. szám május - Zolnay László: Buda térsége a IX-X. században

Fejedelmi szablya markolata A tabáni Krisztus. Lőrinczy György felvételei rómaiak Duna-vonalának, a Limesznek rombadőlt őrtornyai, hídfők és táborok gazzal felvert omladékai. A pesti római kori Castrum a belvárosi templom helyén állt. Átellenében, a Rudas fürdő körül, feljebb, a tabáni templom körül, a Lánchídnál, a Batthyány térnél, a Bem térnél, s másfél kilométerenként fel Aquincumig, mindenütt őrtorony-maradványok voltak. Állt egy a bal parton az akadémia mai székháza körül, egy az Országház helyén is. A budai Fő utca körül pedig még a gyom alól is kikandikált a római országút kövezete. Egész Aquincum, a polgárváros, katonaváros, a két cirkusz — egy húszezres lélekszámú város építészeti hagyatéka — szinte kínálja magát az új lakosság otthonául. Ám a magyarok első hulláma rá sem ránt. Idegenkednek ezek a kőháztól, csakúgy, mint elődeik, a hunok. Akikről is feljegyezték: irtóznak a háztól, mint a koporsótól! A sátorlakásokat a kereszténnyé válás s a megtelepítés után is csak lassan cserélik fel faházzal, kőházzal. A régészet azonban mégis úgy találta: a XI. századtól fogva mind a pesti erődnek, mind az aquincumi romvárosnak jó részét birtokába veszi az új, szórt települések magyar lakója. Behúzódnak az ekkor már nyolc-kilencszáz éves római omladékok közé, megújítják a rómaiak kőházait. Ide épül be — a római Castrum maradványai közé — Pest város legrégibb keresztény temploma, a belvárosi templom előde is. Áhogyan a mai Pest város magja római kori épületmaradványokon nyugszik, ugyanúgy Óbuda, ez a honfoglalás kora óta lakott fontos településünk is, Aquincum omladékaira települ. Árpád és Korszán párharca Újabban Győrffy György, kiváló kutatónk vetette fel annak valószínűségét, hogy a III., Nagyszombat utcai római cirkusz maradványai Árpád fejedelem vezér-társának, Korszánnak szolgáltak szállása helyéül. Tény dolog, hogy Korszán várát, Óbuda területén, még a XIV. században is két oklevelünk említi. Azonban az is tény, hogy a Nagyszombat utcai amfiteátrum feltárásakor, az 1930-as években semmiféle olyan régészeti emlék nem került napfényre, ami Győrffy elméletét anyagi emlékekkel hitelesítené. (A feltárást nagy odaadással vezette Nagy Tibor, fővárosunk archaeologiájának jeles művelője.) így igen nehéz elgondolni azt, hogy egy X. század eleji magyar vezéri szálláshely — amilyen Korszán vára kellett legyen — semmiféle régészeti emléket ne hagyjon az utókorra. Egy másik korai óbudai várat, Attila hun fejedelem várának vélve, 1883-ban Gömöri Havas Sándor a Szépvölgyi út alsó végétől északkeletre eső dombon sejtett. Itt akkor még összefüggő kőfal-maradványokat talált. Ezeket a kőfal maradványokat azonban a telektulajdonos, Holtzspach-család téglagyárának agyagbányászai 1892-re Írmagostul elhordották. Bárhol állt is Korszán vára, az, hogy létezett, kétségtelen. Győrffy azt is bebizonyította, hogy ez a vár, Óbuda térségével együtt, 900 körül Árpád vezérnek egyik fő szálláshelyévé vált. Akkor, amikor Árpád, uralkodótársát, Korszánt megsemmisítette. És noha Árpád és az ő nemzetsége el is ragadta a főhatalmat a Korszán-Kartal nemzetségtől, a Korszan ivadékoknak századokig maradtak birtokrészei Óbuda környékén. Ezek is földrajzivá vált történeti fogalmak! Ilyen volt Kartal (Korszán) nembeli Uza úr birtoka, a XIII. századi Uzaháza-hegye, valahol a Hármashatár-hegy lankáin. Kartal nemből eredt az a Csikó nevű tárnokmester is, aki Nagy Lajos kortársa volt s akinek nevét, itteni birtokáról a pomázi Csikóvár őrzi. (Azt gyanítjuk, a pomáz—klisszadombi román kori vár és templom is a Kartalok javai közé tartozott.) Óbudán egyre több olyan római kori kőburkolatú útmaradványt találtak régészeink, amelyeknek felszínén középkori leletek jelezték: járt rajtuk a középkor embere is. Glaser Lajos, kiváló kutatónk mutatta ki: egész régi dunántúli útrendszerünk római kori országutak nyomvonalán nyugszik. Amennyire bizonyos, hogy a pannóniai ókornak ezzel a nagy örökségével, az útrendszerrel élt a középkor magyarja is, úgy bizonyos az is, hogy a rómaiaknak többi nagy vívmánya, a vízvezeték s a csatornázás, a padlófűtés technikája, megsemmisült, feledésbe ment. Általában azt tapasztaljuk: a középkor emberének jó ezer esztendejébe telt, mire nagyjából a reneszánsz korára, a XV. századra újra felfedezte és utolérte a római civilizáció technikai szintjét. Mire azonban utolérte, túl is szárnyalta azt. Azt, hogy miképpen ment végbe tájunkon a honfoglalás — az óbudai Attila legendával, Árpád sírjának kérdéseivel s azzal együtt, milyen nép is volt a honfoglalók népe —, legközelebb kívánjuk elmondani. 37