Budapest, 1970. (8. évfolyam)

5. szám május - dr. Nemes Tibor: A textiltisztítás helyzete és fejlesztése

Fórum Korszerű és elegen! függőeresz-csatornát! Hasznos fővárosi kezdeményezés a lakásállomány megóvására A múlt év nyarának időjárási szertelenségeit hasonlóan szélsőséges tél követte. A szokatlan tömegű csapadék próbára tette a közlekedési hálózatot, szinte állandó készenlétben tartotta a vízügyi szolgálat erőit, s hosszú hónapokon át nagy teherként nehezedett az ország elhanyagolt ingatlanállományára. Az ingatlanok általános elöregedése mellett különösen súlyos következményekkel jár a házak függőeresz-csatorna és lefolyó csővezetékének szinte teljes korrodálása. Hasonlóan problémát jelent a megfelelő szigetelő anyagok hiánya; ebből következően országszerte roppant arányokat öltött a tetőzet beázása. Különösen nyomasztóak e gondok a főváros ingatlanállományára. A nagy épületek tetőzetéről az eső- és hólé városszerte nem ereszcsatornán és lefolyócsövön át ömlik a föld alatti szennyvízhálózat rendszerébe," hanem szinte mindenütt a gyalogjáróra zúdul. A lezúduló csapadék — mely az emberek testi épségét is veszélyezteti! — tönkreteszi az épületek homlokzatát, igen sok helyen a szerkezeti falakra és a födémre is bőven jut belőle, emellett a városképet is elékteleníti. A felújítási munkák során évente a fővárosban mintegy 50—60 000 m2

födémszerkezetet kell kicserélni. Ezeknek egy részét eredendő műszaki hiba miatt, másik részét azonban az ismétlődő beázás, a gombásodás miatt cserélik. Ezúttal a függőeresz-csatorna és a lefolyócső körüli problémákra szeretnénk felhívni a figyelmet. De először vizsgáljuk meg a kérdés összefüggéseit. Hazánkban 3 milliónál több lakás szerepel a hatóságok nyilvántartásában. Az ingatlanállomány kereken 26 százaléka az állam tulajdonában van; ebből mintegy 400 ezer Budapesten, 65 ezer megyei jogú, 125 ezer kisebb városainkban és mintegy 140 ezer az ország kisebb-nagyobb községeiben található. Teljes lakásállományunkból mintegy 600 ezer vályogalapon, vályogfalazattal, mintegy 700 ezer kő- vagy téglaalapon, de szintén vályog felmenő falazattal készült. A korszerű lakásállomány értéke, a vályogház pedig az időjárási inzultusok iránti nagyobb érzékenysége miatt követel átgondolt, rendszeres karbantartást. A felszabadulás óta lakásállományunkban kétségtelen minőségi javulás következett be. Nemcsak az állami beruházásokból, de a magánerőből épült házak legnagyobb hányada is szilárd alapon, szilárd felmenő falazattal, tehát korszerűbb anyagból épült. Ugyanakkor az országban kereken 300 ezer a jogosult lakásigénylők száma. Minthogy népgazdaságunk erejéből gyors megoldásra ma sem futja, erőnket a meglevő és még gazdaságosan felújítható lakásállomány konzerválására kellene összpontosítanunk. A tanácsi felújító és karbantartó szervezet számára olyan feltételeket kellene teremtenünk, amelyek minden indokolatlan időelőtti lakóház- és lakáseróziót eleve meggátolhatnak és az elfogadható lakások élettartamát a viszonyok jobbrafordultáig meghosszabbítják. Az idei tél megpróbáltatásai ismét okot adnak arra, hogy a karbantartás és felújítás fontosságáról minden eddiginél meggyőzőbben beszéljünk. Korai volna még felbecsülnünk, hogy a rengeteg csapadék, az állandó nedvesedés miképpen alakítja az állomány romlásának tempóját. Végső feleletet csak a nyár adhat majd, amikorra az átnedvesedett homlokzatok, szerkezeti elemek, mennyezetek kiszáradnak. Normális időjárási viszonyokat feltételezve, Budapesten évenként 20 ezer lakást kell „halálra ítélni". Pedig a kerületi tanácsok csak akkor élnek a szanálás eszközével, amikor már — az egyébként méregdrága — toldozás-foldozás sem segít, és a bentlakókat valóban az életveszedelem fenyegeti. A fővárosban a Házkezelési Igazgatóság felügyeletében jelenleg csaknem 400 ezer lakást, valamint 40 ezer üzlet-, mozi- és raktárhelyiséget stb. gondoznak. Ha ezt a hatalmas állományt, a nemzeti vagyonnak e roppant jelentős hányadát a mai anyagárak, technológiai eljárások és bérek alapján újonnan fel akarnánk építeni (feltéve, hogy építőkapacitás is akadna hozzá), mintegy 100 müliárd forintot kellene beruháznunk. És ez az összeg csak Budapest lakásállományának becsült anyagi értéke. Egy civilizált település lakásállományának azonban nemcsak anyagi értéke van. Fővárosunk történelmét, atmoszféráját, ezt a felbecsülhetetlen eszmei értéket is okvetlenül meg kell védenünk. A HKI kezelésében levő lakásállományból legalább 25— 30 ezer lakás (a hatóságilag gondozott lakások 6,5—8 százaléka) már manapság is olyan állapotban van, hogy reális feltételek közepette a felújítás semmiféle művelete nem is jöhetne számításba. Különösen érvényes ez a peremvárosok lakásállományára, ahol csak a nagyarányú szanálás bizonyulna gazdaságosnak. A szanálás révén ezeken a peremvárosi telkeken korszerű, megfelelő laksűrűségű lakótelepek alakíthatók ki, és az egyes szanált területeken — a meglevő közművesítés révén — olyan mértékben csökkenthető az egy lakásra eső költség, amely külön ok arra, hogy ne a gazdaságtalan toldozgatás-foldozgatás útját válasszuk. A HKI-nak nincs elegendő anyagi ereje és kapacitása a felújítás és karbantartás kellő ütemű lebonyolítására sem. A HKI ez ideig évenként 1,1—1,3 müliárd forintot kapott felújításra és tatarozásra. Ez az összeg a meglevő és a konzerválásra vitán felül érdemes állomány életének prolongálására semmiképpen sem elegendő. Bizonyíték erre az is, hogy az államosítás óta a tanácsi kezelésben levő lakásállománynak mindössze 11—12 százalékát sikerült felújítani; azaz a bérleményeknek alig 26—28 százalékát, a beépített légköbméterszámnak pedig mindössze 22—24 százalékát. Kétségtelenül hatalmas volumen — de a két világháború, az ellenforradalom és az elemi csapások okozta pusztuláshoz képest távolról sem elegendő. Mekkora anyagi erőre volna szükség a felújítással kapcsolatos mulasztások optimális pótlására? Egy 1961-ben készült hatósági felmérés szerint Budapest lakásállományának helyreállításához mintegy 7,5—8 milliárd forintra volna szükség. Az elmaradással együtt (az évi 2 százaléknyi természetes avulást is számítva) esztendőnként mintegy 2 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy a következő 15 év során a főváros teljes, erre érdemes lakásállományát korszerűen felújítsák, és ezzel a további pusztulásnak elejét vegyék. E halaszthatatlan tennivalóhoz — az elmondottakon kívül — hiányzik a jól választékolt anyagkészlet, és egyre nehezebbé válik a felújítási munkához szükséges 28