Budapest, 1970. (8. évfolyam)

1. szám január - Bajor Nagy Ernő: Antikvárium-látogatóban

könyvtárát szakadatlanul kiegészítő Ortutay Gyulának egyaránt. Naponta beszélek bolti dolgozóval, aki érszűkülettel bajlódva, fájdalomtól és injekcióktól kábultan is ott áll a pult mögött, nem azért, mintha anyagilag megérezné, ha betegállományba kerülne, hanem mert csak ott él a nyolc lépés hosszú boltban. És nem hinném, hog}' ne dolgozna még valaki a „doktor maszekként emlegetett magánantikvárius regényén, aki előbb kereskedő volt, majd hivatalnok, mindvégig a legértékesebb magángyűjtemények egyikének a tulajdonosa (az Akadémiára vagyontérő ritkaságokat hagyott végrendeletében) s most megint könyvárus. Papíron voltaképpen egyformák a pesti antikváriumok. De idegennyelvű anyagot vagy metszetet elsősorban a Váci utcai boltban keres az ember. Régi folyóiratot leggyakrabban a Népköztársaság útján lelek. Tótiszék a körúton mindig tudnak valamit ajánlani a két világháború közötti időszak politikai irodalmából. A Saly István vezette Múzeum körúti bolt gyakran bűvöli el a vevőt azzal, hogy egy-egy piacra dobott teljes könyvtár anyagából kínál összefüggő, gazdag választékot. A könyvkereskedésnek ez az ága nagyobb tapasztalatot követel, mint az új könyvek árusítása. Jól ellátottnak mondják azt az úgynevezett szortiment üzletet, ahol 6— 8000 könyvcím fordul elő. Az antikvár boltban 10—15 000 féle könyvnél kezdődik a választék. Ami után viszont érdeklődnek, az még ennek is a sokszorosa. Csokonai első kiadása csakúgy előfordulhat a kérdezett művek között, mint az, hogy hányszor jelent meg a Rozsdatemető, vagy milyen könyveik vannak képzelt holdutazásokról. A komoly fizikai munkát is jelentő átvételtől, csomagolástól a könyvészeti adatok számontartásáig terjedő munka ma jobbadán a fiatalok vállára kerül át. Nagyrészt már nyugdíjban vannak vagy arra felé ballagnak a régi könyvesek. Hazánk és Budapestünk legnagyobb és legfontosabb antikváriumában, a „Központi"-ban 38 év a dolgozók átlagos életkora. A Bartók Béla úti kisantikváriumban, ahol csak nők dolgoznak, még harminc évnél is alacsonyabb az átlag. Az Állami Könyvterjesztő antikváriumaiban csaknem kizárólag érettségizett eladók állnak a pult mögött, a dolgozók egyötödének pedig főiskolai vagy egyetemi végzettsége van. Ki mit gyűjt Nemcsak gazdaságilag, de pszichológiai és művelődéstörténeti szempontból is a könyvessel egyenrangú szereplője az antikváriumnak a böngésző törzsvendég. Az a többezres tábor, amelynek magányos képviselői napi időtöltésként rendszeresen bebe kukkantanak kedvenc könyvesboltjukba. A Váci utcai antikváriumról járta valaha az a hír, hogy majd minden délelőtt tíz órakor megjelent a helyiségben Lukács György — hátha érkezett „valami". Az csak természetes, hogy a tudósok gyakori vendégek az ilyen könyvforrásoknál. Abban sincs semmi rendhagyó, hogy teszem azt Cseres Tibort, Gábor Miklóst vagy Boldizsár Ivánt látja az ember a könyvfalak előtt tűnődni — vegye vagy ne vegye. Az viszont már meglepett, amikor törzshelyemen egy erőteljes fiatal férfi első kiadású Petőfi és József Attila kötetek után érdeklődött s megtudtam, hogy az igényes bibliofil Dalnoki Jenő válogatott labdarúgó, a közelmúlt futballcsatáinak legkeményebb embere . .. Szinte naponkint összefutok Fischer Bélával — foglalkozását nem is tudom —, aki a Tabán históriájának tudományos igényű búvárlója, mindenféle Budapest anyag gyűjtője. Gyakran hallom egy honvédalezredesi egyenruhát viselő férfi kérdését: — Porcelánokkal foglalkozó könyv nem érkezett ? Látóhatáromon belül egy szabómester életrajzi munkákat gyűjt, a Tétényi úti kórház sebészfőorvosa orvostörténeti könyveket, egy villamosmérnök német nyelvű szépirodalmat; ismerek egy építészt, aki magyar művek bármilyen nyelvű fordítására vevő, Róna Tibor színigazgató pedig — úgy hiszem — mindent gyűjt, ő az a fajta könyvmoly, aki csak fájdalommal tudja nézni, ha előtte bárki, bármit megvásárolt. Egyszer derűs, jó antikváriumi beszélgetés közben szinte mellékesen megvettem valamit, ő erre azonnyomban jéghideggé vált s éreztem: egy kötettel se tovább, mert ez az ember úgy érzi, eloroztam előle valamit. Mikes György egyik írásában — nagyon találóan — az alkoholszomjhoz hasonló szenvedélyként emlegette az antikváriumi böngészést. Aki például harminc perccel a záróra előtt járt már antikváriumban, az érezte a szinte vágtaszerű sietséget, ahogy a gyűjtők áttekintik a napi anyagot. Mi tagadás, van ebben valami a „mégegy utolsó korsóval főúr" hangulatából. Csak éppen müyen humánus, jó előjellel... Kár, hogy ezek a boltok általában korszerűtlen, a kényelmet nélkülöző helyiségekben teljesítik komoly missziójukat. Alig van olyan antikvárium, ahol a vevő ülőalkalmatosságot és hozzá kis lapozgató asztalt találna, hogy mondjuk egy nagyalakú albumot jobban szemügyre vehessen. A bolti dolgozók úgynevezett „szociális helyiségei", a néhány átépített boltot kivéve, általában csak kívánnivalót hagynak maguk után. Pedig olykor még a vevő is joggal igényelhetné, hogy legalább olyan körülmények között moshasson kezet az óhatatlanul poros könyvek forgatása után, mintha egy jobb eszpresszóban tenné ugyanezt. Vagy az antikváriumnak e nélkül is van varázsa? Bevallom — van. De a tokaji bor is elfogyna iparművész tervezte cégér nélkül, mégis mind elegánsabb környezetben mérik a furmintot és az aszút. Miért érdemelne kevesebbet Babits, Defoe, Homeros, Mikszáth, France vagy éppenséggel Szeberényi Lehel? 20