Budapest, 1970. (8. évfolyam)
3. szám március - Vincze Oszkár: Ember a metropolisban
colják. Erre mondható viszont: se vele, se nélküle. Ezzel azonban még távolról sem teljes a mai bonyolult életforma jellemzése. Az autósnak ugyanis olyan üzletet, mozit és éttermet kell választania, ahová járművével „behajthat", ami csak fokozza a gépkocsi magánzárkajellegét. Amikor pedig az ilyen ember végre hazaevickél, okkal fáradt, ingerlékeny, ideges. Alighogy kifújja magát, rálopakodik az este. Az ilyen kontrametropolisokban általában nincs szórakozóhely, nincs semmiféle közösségi élet; de ha volna is, aligha jut már energia az öltözködésre, a jövés-menésre. Marad a rádió, a televízió, a szórakozásnak e nagyobbára kétes értékű „önellátó" változata. Általában sok a rossz tapasztalat e kontrametropolisok életében. így van ez az USÁ-ban, Kanadában, de Ausztráliában is, a zúgó forgalom, a lármás üzemi légkör és a hosszú utazgatással megtalált unalmas csend kényszerházasságában. A kiegyensúlyozatlan életforma hatására ijesztő mértékben növekszik a gyógyszer-, a kábítószer-, az alkoholfogyasztás, riasztóan burjánzanak a közönséges bűnesetek, a neurózis legkülönfélébb változatai, miközben meglepően csökken elsősorban a fiatal évjáratok munkahelyi teljesítőképessége. Az ilyen kontrametropolissá nőtt egykori hétvégi telep őstípusa és nagyságrendileg is legjellemzőbb példája Los Angeles. Lakói akkor döbbentek rá, mibe is csöppentek, amikor a település már világvárossá duzzadt. A város szétszóródó szerkezete miatt az egységnyi területre jutó lélekszám feltűnően csekély, ezzel arányban szokatlanul nagy a közművesítés költsége, a közlekedés gondján pedig a pompás autósztrádák sem segítenek. Nem humánus megoldás a zsúfolt kőrengeteg, de nyomasztó az ilyen roppant szétterpeszkedett településforma is, amely lakóit — jóllehet a kőrengetegtől megszabadította, ugyanakkor azonban a gyötrelmes közlekedés rabláncára fűzi. Los Angelesben van ugyan autóbusz forgalom, de nincs földalatti vasút (a csekély népsűrűség miatt roppant deficittel járna). Az autóbusz a kis laksűrűség miatt igen ritkán közlekedik. Ezért nagyobbára csak az öregek, a kis jövedelmű emberek használják, akiknek nincs gépkocsijuk vagy éppen koruknál fogva már nem vállalkozhatnak vezetésre. Az egész civilizált világ, laikusok és szakemberek állandó fejtörője: milyen is legyen hát a nagyváros, amelyben az átlag dolgozó ember legalább viszonylag kellemes miliőt talál? Tervezők, építészek, szociológusok, orvosok és más szakemberek tépelődnek a válasz mikéntjén. Ahány ember, annyi álláspont, vélemény. Van, aki arra esküszik, hogy a mai ember nyugtalanságát a felfokozott munka- és élettempó, de nem kis mértékben a hibás építészeti tervek és megoldások okozzák. Olyan építész is akad, aki a 15—25 000 ember befogadására méretezett termeszbolyban látja a gazdaságos és az emberi egyensúly szempontjából is legkorszerűbb lakóformát, mondván, hogy az ilyen falanszterben az egyes lakások olyan mértékben elkülöníthetők, ami már a családiház magányérzetét kelti. Ilyen kísérlet volt az ötvenes években Le Corbusier, a világhírű francia építőművész Marseille-ben megkomponált óriás lakóháza. A nagy mester e kísérlete azonban fiaskóval végződött, mert az építmény még irodaházként sem volt értékesíthető és manapság is internátusi diákok élnek falai között. Érdekes kísérlet az NSZK-ban Nyugat-Európa építészetében napjainkban feltűnően sok érdekességgel találkozhatunk. Figyelmet érdemel pl. a München egyik luxuskerületében épülő Arabella park. A tervező hírlapi nyilatkozata szerint az újszerű csodavárosban 10 000 ember talál otthonra, 16 000 pedig állandó munkahelyre. A parkban üzletsor, vendéglő, iskola, óvoda, múzeum, mozi, színház, 1000 ágyas luxusszálló, 700 személyre tervezett boarding house épül. E hatalmas beruházás teljes lebonyolítását amerikai tempóra utaló gyorsasággal három éven belül igéri a tervező és vállalkozó. Négy, egyenként 16 emeletes pontház már el is készült, amelyeknek lakásait vállalatok és öröklakók előre megvásárolták. Az irodákban már több mint 3000 ember kapott munkát. Itt épül München legnagyobb szállodája, a Bavaria kongresszushotel, továbbá a kombinált hangverseny-kongresszus csarnok. Külön érdekessége e kísérletnek a 160 méter hosszú, 23 méter magas Arabella appartementhaus. A tervező elképzelése szerint e kísérlet egyesíti magában a szálloda, a főbérleti lakás, az otthoni komfort és a szolgáltatóipar szervezett formáinak minden előnyét. A nyilatkozat szerint ez a várostípus ad ízelítőt az ezredforduló, tehát a 2000. év lakóformájából. A házban a lakások teljes komfortja mellett vendéglő, mosoda, speciális takarítószervezet, uszoda, gőzfürdő, masszírozó, bárhelyiség, grill, s még számos más, a szórakozást és a kényelmet, a higiéniát biztosító szolgáltatás működik majd. Az épület 20—21. emeletén garniszálló, panoráma vendéglő, a földszinten 30 üzlethelyiség s egy bankfiók is helyet kap. Az üzletek az árut, az állandó áruutánpótlást föld alatti járatokon át kapják. A lakótelep minden szerves és szervetlen háziszemetét, egyéb hulladékát a legfejlettebb technikai módszerekkel távolítják el. Az úgynevezett távolsági forgalmat helikopterrel bonyolítják le. Az Arabella parkban épülő magasház mindenképpen érdekes kísérlet. Az ilyen luxuslakás jelenleg csak a nagyon jómódú emberek kiváltsága. Kétségtelenül előremutat azonban arra a korszakra, amikor az atomenergia és az új építési technológia már a költségek alakulásában is a mainál lényegesen determinálóbb tényező lehet. Az USA új városa indián földön Az USÁ-ban jelenleg a legnagyobb kísérletet indián földön valósítják meg. A korábban szegényes területen, Arisona, Colorado, Új Mexico és Utah állam határainak összetalál kozásában új város épül. E mintegy 288 négyzetkilométernyi térségre 250 ezer lakosra méretezett ultramodern várost terveznek, a legkorszerűbb közlekedési rendszerrel, kereskedelmi hálózattal, szociális és kulturális létesítményekkel, téli-nyári üdülőközponttal, sajátos indiánfalvakkal, szakszerűen gondozott, ritka és gazdag mú'emlékattrakcióval. Az úthálózat, a modern repülőhálózat révén az USA e legeldugottabb térsége — melynek központja ma még lakatlan fennsík — eszményi forgalmi központtá alakul. A tervek szerint az elhanyagolt termőtalaj hatékony kiaknázására is intézkedéseket tesznek. E program előzetes költsége 1 milliárd dollár körül mutatkozik, amelyet állami és magánerőből teremtenek elő. A program legjelentősebb része az építendő kísérleti város, amelynek tervezői a legkorszerűbb megoldásokra törekszenek. Épül emeletes és családiházas jellegű lakótelep, parkosított könnyűipari, oktatási és üzleti negyed, és a város egész architektúráját igen színesen tervezik. Modern magas építmények és indián stílusban tervezett családiházak váltják majd egymást. Az egész várost egy nagy park köré tervezik. Egyes körzetekből már eleve kizárják a gépkocsiforgalmat, de a parkoló teret is a város külső peremén jelölik ki. Korszerű tömegközlekedési megoldásként mozgó út, valamint magasvasút építését javasolják. A város közelségében 100 000 dolgozó részére lesz munkaalkalom, gyárban, hivatalokban és a szolgáltató iparban. Az építkezés egy-két esztendőn belül teljes apparátussal megkezdhető és a hetvenes években egyes városrészek már el is készülnek. Az utak, orvosi létesítmények és egyes iskolák építése máris megkezdődött. Nemcsak Amerikában, hanem másutt is hangot kap az a felfogás, hogy az áruházakat, hivatalokat szétszórva építsék meg és az úgynevezett belváros kialakítását teljesen mellőzzék. A legfogasabb kérdés azonban a metropolisok közlekedésének elfogadható megoldása. Az USA Lakásügyi és Városfejlesztési Hivatalának véleménye szerint a nagyvárosi közlekedés gerince még hosszú időn át az autóbusz marad és a fejlesztés egyik igen fontos módját a zárt, külön autóbusz pályák építésében jelölik meg. A belsőégésű motorok gázártalma miatt egyre inkább gondolnak a villamos meghajtásra és a gőzre. Lazán népesedett települések és a külvárosok számára a házhoz hívható mikrobuszt javasolja a bizottság. Nagyobb távra városokban sokan a kötött pályán közlekedő kis személygépkocsikra esküsznek. E megoldás előnye a kötött pályán elérhető nagyobb sebesség, továbbá hogy a kiinduló- és célállomás között nincs sebességcsökkentő megálló. Városközi forgalomban — és ez már világszerte kialakult álláspont — nem az acélkerekes, hanem a nagy sebességű légpárnás gyorsvasúté a jövő. A városközpontok közlekedésének megoldását egyre többen mozgójárda építésében vagy a kötött pályán gördülő kétszemélyes kisjárműben látják. A mai új településeket már világszerte eleve úgy igyekeznek megkomponálni, hogy a jövő viharosan növekvő követelményeinek is megfeleljenek. Általános irányelv, hogy a belvárosban a személy- és teherforgalmat élesen különválasztják, sőt, helyenkint a teherforgalmat teljesen kirekesztik. Meghatáro-10