Budapest, 1970. (8. évfolyam)

2. szám február - dr. Wellner István: A római kor II.

Dr. Preisich Gábor könyve: Budapest városépítésének története 1919-1969 (Műszaki Kiadó) Fővárosunk épülése-fejlődése nem csupán a város lakói, e fejlődés többékevésbé aktív részesei számára jelent szeretettel és büszkeséggel teli örök érdeklődést (néha persze vitát és bosszúságot is), hanem számos lelkes barátunk is figyeli világszerte, egyre növekvő érdeklődéssel, e fejlődési folyamatot. Sajnálatos, hogy egyelőre igen gyér választ adhatunk az útikalauzok és a képes albumok színvonalát meghaladó érdeklődésre: Budapest építészetét, közismerten szép városképeit és műemlékeit bemutató könyv vagy ilyen témájú film nem elégítheti ki jelenleg ezt az érdeklődést, nemcsak külföldön, hanem itthon sem. Ezért fogadjuk különös örömmel Budapest építészeti fejlődésének egyik legkiválóbb elméleti és gyakorlati elősegítője, az építészet és városépítés elismert szakembere, Dr. Preis:

ch Gábor ilyen irányú munkásságát. A háromkötetes mű utolsó kötetének megjelenésével Budapest városépítésének története 1686-tól, Buda visszafoglalásától a mai napig ma már teljes egészében áttekinthetővé vált. Hadd jegyezzem meg azonnal — talán szubjektív módon —, hogy e kép még teljesebbé válna, ha a sorozat igazi első kötete: Budapest városépítésének története kezdettől a törököktől történt visszafoglalásig mielőbb szintén napvilágot láthatna. Kétségtelen ugyanis, hogy a tervszerű várostervezési tevékenység kezdeteitől dolgozta fel a szerző Budapest városépítését. E tevékenység azonban nem a rendezési tervekkel, hanem magával az építés folyamatával kezdődött. A szerző munkájának sikere bizonyíték arra, hogy érdemes ez irányban is folytatni a munkát. A könyv mérnöki rendszerességgel felépített világos szerkezettel tárgyalja fővárosunk városépítésének utolsó, a mai városkép szempontjából alapvetően fontos ötven esztendejét. Az első fejezetben Budapest népességének növekedését, a gazdasági-társadalmi struktúra (ipari fejlődés) és a beépítettség változását tekinti át, amelynek során 1920—1965 között a régi Budapest 928 996 fős népessége 1 267 400 főre, a mai Budapestet tekintve 1 935 531 főre növekedett. A fejlődést — így pl. a lakásállomány növekedését — bemutató számadatokat a könyv végén található grafikonok teszik még szemléletesebbé. (Itt jegyzem meg azonban, hogy a könyv igen gazdag és szép ábraanyagának használhatóságát kissé zavarja a szövegközi hivatkozások hiánya.) A második fejezet a városrendezés-városépítés tevékenységét irányító államigazgatási, hatósági szervezet (így pl. a Közmunkatanács) és ezek vezető képviselőinek munkáját foglalja össze. Ennek során helyenként kritikai értékelést is ad, pl. a telekpolitika kérdésében. A felszabadulás utáni időszak szűkre szabott ismertetése kissé vázlatosabb, különösen, ha a megváltozott gazdasági-társadalmi viszonyok következtében e téren is végbement alapvető változásokra gondolunk. Az általános rendezési tervvel foglalkozó harmadik rész világos és jól értékelt összefoglalást ad a Budapest világvárossá fejlődését megalapozó városrendezési elgondolásokról, az 1940, évi városfejlesztési program majd rendezési terv meg nem valósult elképzeléseitől (nagyrészt a nemrég elhunyt kiváló urbanista, dr. Harrer Ferenc munkája, sok gondolata ma ért el a megvalósulás stádiumáig), az 1945—1955—1960 időszakokban létrejött Nagy-Budapest általános rendezési tervéig. Az 1960. november 4-én jóváhagyott tervet a szerző az adottságok, a várható népesség, a városkörnyék fejlődésének összefüggései, a városszerkezet, a lakó- és ipari területek, a zöldterületek, a közlekedés és közműellátottság fejlődésének összefüggéseiben mutatja be. Ez a terv már mai életünk valósága, napi építészeti problémáink kerete; joggal mondhatjuk, hogy a főváros valamennyi lakójának mindennapi életével összefüggő alapvető problémákat tartalmaz. A szakemberek számára különösen tanulságos az építési szabályzatok összefoglalása. Tartalmilag és terjedelem szempontjából a leghangsúlyosabb része: a főváros topográfiai egységei szerint ismertetett városrendezési tervek—városépítési akciók, amelyek jól tükrözik egy-egy városrészfejlesztését. Talán a Belváros és különösen Óbuda szűkebbre szabott tárgyalását nehezményezhetjük itt, különös tekintettel arra, hogy a történeti városok rekonstrukciója ma nemzetközileg is az egyik legtöbbet tárgyalt szakmai probléma, s Óbuda városrekonstrukciója kiváló példa e tekintetben. A közlekedés és közműfejlesztés kérdéseinek rövid, szakszerű elemzésében e témakör legkiválóbb szakemberei segítették a szerzőt. A kritikus szemléletű tárgyalás iránt felmerülő igényünk itt talán még fokozottabban jelentkezik. így pl. Budapest vízellátásának gondja mélyebb és határozottabb problémafelvetést kívánna. A könyv utolsó fejezete, az építészeti fejlődés felvázolása talán a legérdekesebb számunkra. A szerző a felszabadulás előtti és utáni építészet feltételeiből vezeti le az építészeti irányzatokat, ugyancsak jelentős anyagot nyújtva ezzel most kibontakozó legújabbkori építészettörténeti kutatásunknak, a gazdag bibliográfiával és jegyzetanyaggal egyetemben. Az ötvenéves városépítési folyamatelemzésének befejezésekor, úgy érezzük, talán e tudományág, a városépítés jövőt kutató jellegének megfelelően néhány gyors ecsetvonás révén a jövő Budapestjét illetve annak kialakítására a közeljövőben kidolgozásra kerülő terveket is szívesen megismernénk. A remélhetőleg sorra kerülő második kiadásnál javaslom ennek meggondolását is. Preisich Gábor könyvében úttörő munkát végzett, a városépítéstörténet és a Budapest-kutatás vonatkozásában egyaránt. A korszerű városépítéstörténet elvei és módszerei alapján írta könyvét: a várost mint építészeti fogalmat és mint emberi közösséget együttesen, kölcsönös összefüggésében tárgyalja. Bár bevezetőjében azt írja, hogy nem bocsátkozik „sem a társadalmi fejlődés értékelésébe, sem építészeti-esztétikai fejtegetésekbe", a könyv mégis mindkettő szándékosan visszafogott, halk hangú, de kifejező erejű dokumentuma. Zádor Mihály lASeaiter mester receptje: A megtisztított karfiolt rózsáira bontjuk. Gyengén sós-cukros vízben (3 dl elegendő) megfőzzük, majd világos, vajas rántással berántjuk és vágott petrezselyemmel ízesítjük. A csirkecombokat megmossuk, leszárítjuk. Megsózzuk, lisztbe mártjuk és kevés zsíron átsütjük. (Pirítani nem szabad.) Ezután lábasba helyezzük, egy kevés vizet öntünk alá és fedő alatt, majdnem puhára pároljuk. Tálaláskor alul helyezzük el a csirkecombokat, majd a tejszínnel és tejjel mártás-sűrűségűre dúsított, ízesített karfiolt ráöntjük. Köretként párolt rizst adunk mellé. SZÜKSÉGES ANYAGOK: Négy csirkecomb, 1 kg karfiol (megtisztítva: 50 dkg), 4 dkg liszt, 5 dkg vaj, 3 dkg zsír, 1 dkg só, 1 dl tejszín, 1 dl tej, 1 csomó petrezselyem.