Budapest, 1969. (7. évfolyam)

12. szám december - Hoch István: Épületek, városrészek korszerű átépítése

FÓRUM Hoch István Épületek, városrészek korszerű átépítése A külföldi építészeti folyóiratok gyakran foglalkoznak elavult épületek és régi városrészek olyan értelmű felújításával, hogy azok építészeti jellegzetességeik meghagyásával megfeleljenek a rendeltetés korszerű követelményeinek, egyben tetszetősségük fokozódjék. Műemlékszámba vehető épületben korszerűen kényelmes, megfelelő elrendezésű és berendezésű lakás — különösen a kulturált, építészeti hagyományokkal bíró országokban — sokak szenvedélye, hobbyja volt már a múltban is. Ez a probléma most az érdeklődés előterébe nyomult,több okból: sok régi épület, városrész a hasznavehetetlenségig elavult, a régi nagyvárosok legértékesebb központi területei zsúfoltak és gazdaságilag viszonylag kihasználatlanok; a fennálló épületek értéket jelentenek, ami ésszerű átépítéssel csak fokozható; végül a település hagyományainak és esztétikai értékeinek tisztelete elmélyíti az emberekben a lokálpatriotizmust. Budapesten a háború befejezése után sokan hitték, hogy a háborús pusztítások által merőben új lehetőség nyílott az egész főváros, vagy legalább az egyes elavult központi és központ körüli városrészek rendezésére, újjáépítésére. Annakidején nagy lendülettel indultak ez irányú tervezgetések és ma már a belső Erzsébetváros helyén új lakónegyednek kellene állni, ha... mód lett volna a megmaradt épületekben összezsúfoltak időleges áttelepítésére, lett volna munkaerő és eszköz a romos és az elavult épületek lebontására, ha egyes elszigetelt részek, épületek nem maradtak volna hasznavehető, vagy könnyen helyreállítható állapotban. Az olyan területen, ahol majdnem kizárólag elavult földszintes és kis emeletszámú épületek állnak, egyszerűnek tűnik korszerű település számára kialakítani a szabad terepet, bár az építkezés lebonyolítása évtizedeken át húzódhat (pl. Tabán). Ahol a korszerűbb felhasználásra, illetve beépítésre érett területet áthálózzák a még használható épülettömegek, a felszámolás irama hamarosan megtorpan és éktelenül felemás helyzet válik beláthatatlan időre tartóssá (pl. Madách sugárút, Víziváros). Korszerűsítésben, műemlékvédelemben — különösen hangzik — aránylag rövid időtartamon belül divatszerűen változnak a nézetek, amelyek reányomják bélyegüket az ilyen irányú tevékenységre. Példaként említhetők a XIX. századvég és századelőnk történelmibbé való átépítései (Mátyás-templom, Pannonhalma, Sopron), a műemléképítések (Halászbástya, Bazilika) az eklektikus építészet jegyében, vagy az épületrészeknek az épület, a helyiség használhatóságát zavaró muzeális megőrzése (Bp. I., Úri u. 31.). Történelmi és műemlékeink olyan kulturális javak, amelyeknek elhanyagolása épp annyira helytelen, mint az élet és a haladás útjába eső darabok öncélú istápolása. De nem lehet célunk az érinthetetlen múzeumok számának gyarapítása! A korszerű és ízléses átépítés alapfeltétele az építtető, a tervező építész, valamint a kivitelező kulturáltsága; szükséges, hogy véleményüket az építkezést engedélyező műemlékvédelmi és építési hatóságok méltányolják és előmozdítsák a kivitelezést az esetleg gátló szabályzati előírások betartása alóli mentesítéssel is. Többek között a Münchenben megjelenő Baumeister című építészeti folyóirat 1968. 9. száma hoz néhány érdekes példát a Svájcban, Hollandiában, Kanadában, Ausztriában, az NSZK-ban történt korszerű átépítésekről. A példák arra utalnak, hogy az épület rendeltetésének változtatásával lehet (valószínűleg alacsonyabb kivitelezési költséggel) a korszerű használatnak megfelelő, egyben szép épületet kialakítani. Az ismertetett épületek közül egynémelyik az idők során a rendeltetés több változatán ment át, így vadászkastélyból előbb fogház, majd öröklakásos lakóépület, kolostorból raktárház, majd raktárházból üzlet- és irodaház lett; de van a példák között csónakszínből hétvégiház, nyomdaüzemből egyetemi tanszék, raktárépületből kutatóintézet, pályaudvar fogadóépületéből bankház stb. A közölt példák olyan különlegesen sikerült esetek, amelyek arról tanúskodnak, hogy a munkában résztvevők nagy kedvvel foglalkoztak ügyükkel. Sok esetben a feladat bonyolultsága, a műszaki megoldásában kifejthető ügyeskedés lehetősége ösztökélte a munkakedvet, s biztosította a sikeres kivitelt. A példákból a következő általános megállapítások szűrhetők le: — A felhasználásra kerülő épület eredeti külsejével és műszaki állagával valóban érdemes legyen az átépítésre, vagyis az új rendeltetés maradéktalan kielégítése mellett külsejének megőrzése semmi esetre se rontsa a környezet esztétikai értékeit, műszaki állapota, a megmaradó épületszerkezeti részek tartósságának óvatosan becsült időtartama felérjen az azonos célú új épületével, a teljes lebontás esetleges költsége pedig maradjon alatta a teljesen új épület esetleges építési költségének ; — a rendeltetéstől függően szem előtt kell tartani, hogy célszerű a nagy, osztatlan helyiségek felosztása kisebb helyiségekre, vagy helyiségcsoportokra, mert korszerűbb és egyben műszakilag bonyolultabb berendezés és felszerelés — pl. vízvezeték, fűtési rendszer, gázellátás, világítóberendezés — beépítése így kevesebb akadályba ütközik; — elavult épületgépészeti berendezések esetében célszerű olyan rendeltetésre átváltani, amely az eredetinél terjedelmesebb helyiségekben kisebb, illetőleg kevesebb berendezést kíván; — a korszerű rendeltetést és a gazdaságos kivitelezhetőséget előnyben kell részesíteni a rendelkezésre álló hellyel való takarékoskodással szemben, így a rendelkezésre álló terület kiuzsorázása nem lehet irányadó az új átrendezésnél (sajnos, a lakásmegosztásnál gyakran ez érvényesül). A környezet létére és fejlődésére feltétlenül hatást gyakorol egy-egy korszerűsítés — különösen, ha az a gazdasági és művészi értékek konzerválását eredményezi. Ahol a környezetet belátható időn belül lebontásra szánják, de a terület rendezésére nincs átfogó terv, ott a felújított épület a városfejlesztés akadályozója, visszavetője lehet. Több külföldi példa mutatja: a történelmi múltú városrészek korszerűsítésénél elsősorban a városrész hangulatának megóvására törekedtek. Az utcakép állagmegóvása mellett, az egyes épületek utcavonalon álló tömbjének korszerű átépítésével, az udvari épületszárnyak és építmények lebontásával, a belső terület kertesítésével teremtenek emberi tartózkodásra alkalmasabb, egészségesebb környezetet. Fővárosunk világvárossá fejlődése egyre határozottabban követeli a felújítás kérdéseinek rendezését. A műszaki fejlődés és az igények növekedése tervszerű, szervezett megoldás kialakítására kényszerít, amire a szocialista gazdasági rendszer a tőkés rendszernél lényegesen több lehetőséget nyújthat. 2P