Budapest, 1969. (7. évfolyam)
10. szám október - Szüts László: Pesti pinceszerek
Szüts László Pesti pinceszerek Fejes László felvételei Érzem a rőzsetűz szagát. A sem fű- sem fasövény mögül üyenkor szokott előbukkanni Füred utolsó kántorának nyúlánk, magas alakja. Őszről őszre vékonyabb lett szegény, mint a szenesedő rőzse felszálló füstje, észre se vettük, mikor fogyott el. Az a csípős füstszag csalta ki mindig a szőlőhegyre. Engem is az csalogat most, pedig én a város forgatagában lépdelek. Micsoda emlékek légáramlata sodorja felém? ősz van, ilyenkor már készülődni szoktunk a szüretre. Hajdanában ez a készülődés is kisebb-nagyobb pinceszerekkel járt. Tejesedett a kishordóban az előszüret mustja, s a szabadba állított bográcsban gőzölgött a nyúlpaprikás. Micsoda ízek, zamatok verbuválódtak a szürethez! Micsoda zajok és neszek ! Hordóabroncsok zengése, darazsak dongása, szekérzörgés, seregélysurrogás. De én innen hogyan találhatnék ki a szőlőhegyre? A IX. kerületben jól ismerek egy borkimérést. El kéne nézni oda, hátha hoztak már fel Dömsödről murcit. Vagy legalább mustot. Gyerünk! Környezetrajz Ki^lönben várjunk csak! Mehetek más borkimérésbe is, akárhányat találok belőlük Budapesten. Tíz évvel ezelőtt számon tudtam tartani szinte valamenynyit, ma már ezzel a művelettel meg se próbálkozom. Odahaza, a Balaton mentén, egymás után rozsdásodnak be a pincék ajtaján a zárak, mintha a pincék is a fővárosban igyekeznének letelepedni, akár az emberek. A neonfényes kirakatok közt, persze, nincs számukra hely, mellékutcákba szorulnak. Sebaj! Úgyse illenének a vüágvárosi forgatagba. A mellékutcák még őriznek valamit a sövényövezte hegyi utakból. Az ember csak botorkál rajtuk, s egyszerre szemébe világol a járda fölé hajló cégtábla. Mintha ablakba tett lámpa lenne. Pislákol az az egyetlen szó. BOR. Piros betűk, feketében. Három betű, nem több. De a beavatottak tudják, hogy alatta csak termelői borkimérés bejárata nyühat. Az pedig különbözik minden egyéb, közönséges vendéglátó helyiségtől. Italboltoktól, büféktől, fényes éttermektől, bisztróktól. Az pince! Egy talpalatnyi föld a kőrengetegben. Lépcsőkön kell leereszkedni a szuterén-helyiségbe, ahol megcsapja az embert a présházak cefreillata. És a poharát avítt hordókra helyezheti. És a pohárban zöld színű, vér színű, arany színű borok csillognak, termelői borok. A bortermelő tájak szövetkezetei már egy évtizede törögetik az új gazdasági mechanizmus útját és a metropoliszban élő borivók már egy évtizede élvezhetik ennek előnyeit. Egyesek a termelő és a fogyasztó közvetlen kapcsolatát szerfölött komolyan veszik: csak a tabdi Szőlőskert borát iszszák, vagy csak a kiskőrösi Petőfi téeszét. Holott a körítés már kevésbé tájjellegű. Mindegyik pincében ugyanazok a színes szőttesek, fali tálak, giccses falfestmények, s legfeljebb az elmaradhatatlan oklevél a névre szóló. Hiábavaló a versidézetek átköltése is. „Ki a mi borunkat issza, vágyik annak szíve vissza." „A csengődi pusztában, csoda van a buckában". A borkimérések igazi jellegét környezetük szabja meg. Pesti pincékké váltak ezek, akárhonnan települtek ide. Ám számtalan arca van egy világvárosnak, s akad pince, amely a fradisták kedvelt helye (futball-sztárok fényképeivel a falon), a másikban véget nem érő snóbli-csaták folynak; emez szolid családi borozó, amabból a korhelyek mindenki mást kiszorítanak; s láttam már olyat is, amelynek falát beborították ragaszkodó borivóinak a vüág különböző városaiból küldött képeslapjai. De hiszen épp ezekről akarok írni, a borkimérések látogatóiról, itt töltött estéikről, a pesti pinceszerekről. Első az országban A dömsödi Aranykalász Tsz fővárosi borozója a Bakáts utca és a Szamuely utca sarkán található. Ez a „betájolás" csak az Olvasó kedvéért történik. Biztos vagyok benne, hogy a IX. kerületben, de még a főváros más kerületeiben is, a termelői borok kedvelőinek körében jól ismert ez a borozó. Országszerte közkedveltek, divatosak a téesz-borozók, ám az ország valamennyi borkimérése közül talán a legnagyobb forgalmat ez bonyolítja le. Naponta átlag 250 liter bor fogy el a dömsödiek borozójában, előfordul, hogy három hektó. Mi ennek a 10