Budapest, 1969. (7. évfolyam)

9. szám szeptember - Vargha Balázs: Arany János Budapestje II.

Vargha Balázs Irodalmi városképek Arany János Budapestje II. Arany János városesztétikai nézetei A betűszedőnek nézett vidéki „Schriftsteller" tapintatosan kíméletlen kritikusa volt írótársainak. Legjobb híveinek, barátainak is. A festést, szobrászatot diákkorában abbahagyta, „zenét csak úgy dilettáns módra űze", de néha-néha nem állhatta meg, hogy bele ne szóljon más művészeti ágak ügyes-bajos dolgaiba. Különösen akkor, mikor az „ifjú szép Pest" épüléséről, ékesítéséről, művészek terveiről szólhatott. Izsó Miklósnak, a nehezen boldoguló fiatal szobrásznak műterméről írja: „ . . . különösen a magyar népből vett egyes alakok ragadják magukra figyelmünket. Izsó volt az első szobrász, ki a magyar parasztruhák — különösen a férfiak lobogó inge, gatyája — plasztikai szépségét tanulmánya tárgyává tevé, s vésőjével utánozni méltónak rartá . . . E tanulmányok közben ötlött eszméknek sketchei a jelenleg nála látható, sárból nagyolt alakok: táncoló részeg pórok, ételvivő menyecske, ázó koldusnő stb., melyekhez csak megrendelés kellene, hogy a legszebb márványszobrokká váljanak a művész keze alatt. De éppen a megrendelés nem jön sehonnan." Izsó volt az első . . . S valószínűleg Arany volt az első méltatója Izsó remek, ma is bámult agyagvázlatainak. (Koszorú 1864. szept. 25.) Egy merész fantáziájú műbarát azt javasolta, hogy a Lánchidra állítsanak Széchenyi emlékművet: múltba és jövőbe tekintő kettős portrét. Arany így ironizált: „Hidra Nep. Sz. János illik. Ami pedig a javallott Janus-arcot illeti, hogy előre és hátranézzen egyszersmind: e két arcú Széchenyinél ízetlenebb dolgot képzelni sem lehetne. Bízzunk valamit a művész talentumára is, mert ha szavazás útján teremtjük meg a compositiot, oly fura szobrunk lesz, hogy csudájára járnak." (Koszorú, 1863. febr. 1.) Igaza van Aranynak. De azért örülhetnénk, ha elkészült volna — legalább vázlatban — ez a kuriózus dupla Széchenyi-fő. Than Mór és Lötz Károly közölte az épülő Vigadó freskóinak tervét. Amit Arany hozzáfűz, az inkább Ipolyi Arnold Magyar mithológiájának bírálata, mint a két festő elképzeléséé: „A terv szerint a főtért Tündér Ilona regéje, a mellék részeket Attila lakomája, Mátyás menyegzője és a fülkéket a zene, tánc, szónoklat, költészet, »vígkedély« és szerelem ábrázolásai foglalnák el. A tervezők, mint mondják, a »magyar mythológiát kívánják fölhasználni a lépcsőház fölékesítésére.« Itt csak az a baj, hogy a magyar mythológia fájdalom! még igen gyönge lábon áll. Egyébiránt a kiviteltől függ minden — ha ugyan a tárgy választás már bevégzett tény." (Koszorú, 1863. ápr. 12.) Az Akadémia új palotájával nem 1865-ben gyűlt meg először a baja, mikor értésére adták, hogy a titkári lakás őt, az új titkárt nem illeti meg. Már 186i-ben, a megbízás kiadásáról folytatott vita idején, fullánkos glosszát írt a legesélyesebb pályázó ellen. „Stühler építészeti tanácsos úr Berlinből megérkezett. Ha, mint e váratlan megjelenésről gyanítható, az ő terve fogadtatnék el, akkor a lánchídfővel szemben két majdnem egyforma stilben épült palota fogná gyönyörködtetni a „bilaterális symmetria" kedvelőit: az Akadémia palotája és a Lloyd-épület. Az utóbbira csak még egy emelet kell, s akkor úgy meglesz a symmetria, mint midőn a kertész egyik mulatóba tolvajt zárván, hogy a másiknak ablakán is bámuljon valaki, oda meg tulajdon fiát csukta be. Tehát még egy etage-t, tisztelt kereskedelmi társaság, a két emeletre szolgáló jón oszlopok fölé!" (1861. jún. 13O Ha jól értjük, azt kifogásolja a glossza, hogy a berlini vendégépítész terve túlságosan hasonlít a klasszicista Lloyd palotához, tehát régimódi, azaz nem romantikus, mint például az ugyanakkor épülő, s magyar ízlésre törekedő Vigadó. Gyanítható, hogy ez a fiatalosan abszurd glossza nem is Aranynak, hanem László fiának harcias véleményét tükrözi. Nem is egészen igazságos, mert az Akadémia székháza nem klasszicista, hanem neoreneszánsz stílusú. Kit pártol ez a glossza, mikor Stühlert támadja ? Feszi Frigyest ? Vagy csak általában a hazai építőművészetet az idegennel szemben ? Annyi bizonyos, hogy ha a magyar mitológia gyönge lábon állt, a magyar építészet sem állt akkor sokkal jobban. Az Akadémia székházáról, építéséről, díszítéséről többször is megemlékezett, félig még mindig kívülálló kritikusként. A pompás épület képzőművészeti szegényességét, s megint csak a hazai művészek elhanyagolását panaszolta föl egyszer: „Az Akadémia palotájáról lévén szó: még egy szem magot kísértünk meg elhinteni, talán ha a nagyobb lapok is segítik röptét, valamikor fogékony keblekre talál tehetősb hazánkfiainál. E nemzeti díszépület, ami az architektúrát illeti, körülményeinkhez képest elég fényesen jött létre; de hiányzik, ami oly épületek teljes bevégzettségét megadja, a festészet és szobrászat méltó közreműködése. Van ugyan az épület külsején néhány terracotta szobor — laptársaink megrótták — mi, ha az idő viszontagságaival dacolni bírnak, legalább míg másokkal cserélhetjük fel, azt mondjuk: jól tette az építtető bizottmány, hogy költségesebb szobrokkal nem terhelte az úgy is eléggé megterhelt építési pénztárt. Van továbbá néhány olajfestmény, még a régi teremből: elhunyt tagok arcképei, az Akadémia jelvénye, Széchenyi álló képe, és 3 —4 mellszobor. De vajon ennyi lesz-e, mi a monumentális épületet díszíteni fogja, az idők végtelenéig ? — Az építtető bizottmány, bölcs előrelátással, úgy gondoskodott, hogy számos fülke, számos oly hely maradjon mind az előcsarnokban, mind a teremben, hová később szoborműveket díszesen beállíthatni: ezek betöltése a vagyonosabb honfiak áldozatkészségének, és a következő nemzedékek buzgalmának lesz fenntartva. Fiatal művészeink szaporodnak, de munka nélkül honn külföldre kénytelenek elzülleni, mert főuraink és jómódú honfitársaink a szobor díszítményt magán házaiknál még költségesnek tartják. íme itt az alkalom, közhelyre áldozatul összehordani azt, amit magán lakásokon még most átall a magyar ember." (Koszorú, 1865. ápr. 23.) S mikor már ő volt a gazda az Akadémia házában? Idekívánkozik a Borsszem Jankó tréfája: Báró Eötvös József és Arany János kiadatlan müvei. (1871. jan. 22.) „ ... Az akadémiai épület kapuja megett kiszegezve találták e munkát, melyen azonnal felköltötte érdekünket az aláírt két név: b. Eötvös József és Arany János. Két eltérő sajátszerű egyéniség együttes művével van itt dolgunk s magyarázó megjegyzéseinknek, melyre a mystikus szöveg különben is szorul, érdekes feladata lesz azt is hozzávetve megítélni: vajon mely részletek szerzősége illeti meg itt a bölcsészt és államférfiút, s melyeké a költőt. A mű címe: Ház szabályok az akadémiai palotában s illetőleg bérházban. . . . 3. §. A cselédek számára külön melléklépcső van kirendelve, melyen a vizet, fát, vagy bármi málhát felhordani kötelesek*, és a főlépcsőn ilyesmit felhordani tilos; azonban nagyobb bútorok, melyek terjedelmöknél fogva a kis lépcsőn fel nem hordhatók, a gondnok beleegyezésével a nagy lépcsőn kivételképp és alkalmas időben felvihetők.** * Egy pillantás a tarka, házias és sürgő-forgó képre, mely itt néhány mesteri, hű vonással rajzoltatik, megmondja, hogy a »Családi kör« költőjével van dolgunk. A részletezés és concretizmus, mely e részben fekszik: »vizet, fát, vagy bármi málhát,« oly naiv realizmus műve, melynek képviselőjét Arany Jánosban tiszteli a magyar irodalom. ** Itt minden eleven. A nagy lépcső, melynek tetejéről a mindent megengedő jóságos gondnok patriarchális mosollyal és fekete báránysipka alól kikanyarodó ezüst fürtökkel nézi a »nagyobb bútorok« bevonulását; hozzá az alkalom ünnepélyessége (»kivételképp«) és a szép, verőfényes, szívemelő »alkalmas idő«: mindez oly képet tár elénk, melytől a szem vidorabb, a szív tisztább és a gondolkodás emelkedettebb lesz." 20