Budapest, 1969. (7. évfolyam)

9. szám szeptember - Siklás László: Csarnokok és piacok

Siklós László Csarnokok és piacok Kornis Péter felvételei A múlt század kilencvenes éveiben az épülő körutak környékén, a város közterein és utcáin szétszórtan 44 piacon árusítottak „élelmi cikket". Az árusítás ötletszerűen folyt, mindennemű ellenőrzés nélkül, a hétnek egy-két napján. A fejlődő nagyváros élelmiszer-ellátását és igényeit ezek a kezdetleges áruhelyek megoldani nem tudták. 1895-ben öt vásárcsarnokot kezdtek építeni: egy központit a Vámházkörúton, négyet pedig kerületekben, a Rákóczi téren, az István téren (ma Klauzál tér), a Hunyadi téren és a Hold utcában (Rosenberg-házaspár utca). Az öt csarnokot 1897. február 15-én adták át a kereskedelemnek. A vásárcsarnokok korszerűek és minden igényt kielégítőek voltak: elkülönített áruhelyek a hús, vad, szárnyas, zöldség, gyümölcs árusítására, az épületek alatt pinceraktárak, a romlandó áruk hűtésére hűtőkamrák, amelyek az egykorú műszaki leírás szerint „mesterséges úton előállított hideg és száraz levegővel hűtenek. . . a hűtőgépezet és a hozzátartozó gőzkazánok, nemkülönben a villamos világításhoz szükséges gépek a pincében nyerték elhelyezésüket". Az elektromos áram világított, teherfelvonót és villanyórát működtetett... A hűtőkamrák, a pincetalaj, a szakboltok mosható, zománcozott lemez borítással, a pultok márványlapból készültek, a hal- és rák-árusok standján vízzel telt tölgyfakádak, melyekben a víz légkeverő csapok által folyton cserélődik. . . A szállítás a kerületi csarnokokba lófogattal történik, a Központiban ? Duna-parti Teherpályaudvar vasúti sínje fut végig, a vagonokból átrakás nélkül a pavilonokba emelik a rakományt, s „a Dunán hajóval érkező áruk az alsó rakpartra nyíló alagúton át szállíthatók be közvetlenül a csarnok alatti pincékbe", ahogy az akkori feljegyzésekben olvasható. Szervezett vásárrendőri felügyelet, hatósági ellenőrző mérleg, a falban tűzcsapok, az irodákban házitelefonok. . . A vásárcsarnokok létrehozásától várták a főváros közélelmezésének megoldását, hogy a lakosságot folyamatosan ellátják jóminőségű és lehetőleg olcsó élelmi cikkel; a felhozatalba bekapcsolják — kedvezményekkel — az ország távolabbi vidékeit is; a csarnokban az eladók és a vevők zárt helyen tömörülvén össze, áttekintést nyerhetnek a keresletről-kínálatról; a tömörülés és a sok áru következtében az árképzés egyenletesebb; rendszabályok lépnek életbe, amiknek betartása kötelező (higiénia, helypénz); az ételhamisítás tilos, ezért az árukat ellenőrzik; végül a csarnok munkaalkalmat ad, új feldolgozó ipart teremt (húskészítmények gyártását), fokozza az árutermelést és az adóképességet. Az eltelt hetven év alatt sok változás történt, de a csarnokokra szükség van ma is. Az egykori okok mellé újabbak jöttek. A város közellátását ma jól szervezett üzlethálózat szolgálja a körutakon és a mellékutcákban, a külvárosban és a lakótelepeken. De a bolthálózat, folyamatos bővítése ellenére, a növekvő mennyiségi és minőségi igényeket kielégíteni képtelen. Jön az áru A Nagyvásártelepről kora hajnalban indulnak útnak a zöldséggel, gyümölccsel megrakott teherautók. A Közvágóhídról hússal, húskészítménnyel gördül ki a piros kocsikonvoj. A Bosnyák téri nagybani piacról átvétel után folyamatosan viszik szét az árut. Pest és Buda környéki téeszekből, állami gazdaságokból füstölthússal, káposztával, tyúkketreccel, virággal megpakolva már éjszaka úton vannak a pótkocsis teherautók; úton a kiskereskedők kombikocsija, bulgárkertészek utánfutója 8