Budapest, 1969. (7. évfolyam)
1. szám január - dr. Reischl Antal: Lakás és család
tottak a szobor költségeinek fedezésére, s végül 1706-ban állították fel azon a téren, melyet Buda régi leírói szerint hajdan Mária-térnek, 1695-ben Bey der Saullen-Oszloptérnek, később Vásártérnek, azután Városházpiacnak neveztek. 1875 óta a neve Szent Háromság tér, az oszlop után. 1709-ben újra itt a pestisveszedelem s az erélyes kezű városparancsnok, báró Pfeffershofen azzal kezdi el a járvány elleni küzdelmet, hogy újabb, díszesebb szobrot kíván felállítani. A régi emlékművet a városi tanács 1712 végén Újlaknak ajándékozza, s a Zsigmond téren állították fel. Az új szobormű elkészítésére a magisztrátus Ungleich Fülöp szobrásszal köt szerződést 1712-ben; új Szentháromság-emléket és kilenc mellékszobrot kellett elkészítenie. Most már gyorsan, 1713. jún. ii-én avatják fel a nagyméretű, gazdag kompozíciójú szobrot. A hatszögű obeliszk körülfutó párkányán a szentek szobrai állnak s a párkány alatt három dombormű látható: az első felirata: „Propter poenitentiam", (Bűnbánat miatt), s Dávid király könyörgését ábrázolja a döghalál elmúltáért; a második felirata: „Quia Dominus dixit, sufficit" (Mivel az Úr mondá, elég legyen), s a Buda várában dühöngő döghalál borzasztó képét mutatja, Buda várának és a királyi palotának akkori képével; a harmadik dombormű felirata: „Communi studio" (közös akaratból), s mutatja a nép álta: végzett munkát, az őrt álló katonát, a jellegzetes polgári alakokkal, illetve az akkori katonaviselettel. A közbenső címerek a császári címert mutatják, benne egy kisebb magyar címerrel; Buda város címerét, nagy hármastornyú bástyakapuval, ezen szintén szerepel a magyar címer. A harmadik pajzson Magyarország régi címere látható. A domborműveket és a címereket Hörger Antal szobrász készítette. A szoborra rövidesen újabb 15 szobor került, melyeket az emlékmű lépcsőzetén helyeztek el, s azután a sor még eggyel bővült. Magassága 16 m 40 cm volt. Sokat a szobrok közül később lebontottak, mert akadályozták a közlekedést, s eladták. Néhány közülük hűvösvölgyi "illák kertjébe került. A budai pestisveszély elmúltával Franzin Péter Pál kéményseprőmester 1700-ban fatemplomot emeltetett a Krisztinavárosban, mely azonban 1723-ban, egy lőportorony robbanásakor elpusztult. Helyére a budai tanács kis barokk kápolnát építtetett 1725-ben s ezt alakították át később a mai krisztinavárosi templommá, melyet a lakosság sokáig kéményseprőkápolnának nevezett. A templom mellett Immaculata-szobor áll: oszlop, melyen a Mária-szobor lábai alatti földgömbre kígyó csavarodik. Ez is pestisemlék, melyet Janisch Mátyás budai üvegesmester állíttatott fel 1702-ben a későbbi Alkotás utca 1. sz. ház előtti téren (ma Magyar Jakobinusok tere), az akkori katolikus temető közelében, a Délivasút telkén. 1855-ben helyezték át kijavított állapotban mai helyére, a krisztinavárosi templom mellé. A szobor erősen megrongálódott, s ezért az oszloppal együtt 1927-ben beszállították a Fővárosi Múzeumba. Helyén ma pontos másolata áll. Tulajdonképpen ez a szobor tekinthető Buda legrégibb köztéri szobrának. Az 1710-es pestis megszűnésének emlékére, különösen Szent Sebestyén és Szent Rókus tiszteletére számos fogadalmi kápolna épült; ilyenek voltak a Vízivárosban, Újlakon, a Rókushegyen, az Országút kerületben, a Tabánban, és ilyet építtetett Jacobus Cetto is saját szőlőjében. Fogadalmi emlék a Mária (régebben Irma) téri Mária-szobor is, Hörger Antal budai szobrász alkotása. Korábban a Bomba (mai Batthyányi) téren állították fel, 1724-ben. Eredetileg kis kápolna állott a helyén, a pestisjárvány megszűnésének emlékére. Mikor a Bomba téren egy katonai őrépület felállítására került sor, a szobrot 1826-ban kisebbített formájában mai helyére vitték át. Az 1739-es óbudai pestis emlékét több fogadalmi szobor őrzi: ilyen a már emiitett Szent Háromságoszlop és a Flórián-téri fogadalmi oltár. A szoborcsoportozat alakjai közül Szent Károlyé készült a pestis elleni védelem céljából. A szoborművet Bebo Károly szobrász alkotta, 1758 1763-ig, a „káros elemeket lecsendesítő szentek tiszteletére". Eredetileg valószínűleg az óbudai Zichy-kastély előtt állott. Egykorú számadások szerint 1819-ben szállították mai helyére; közben erősen megrongálódott, de helyreállították. A barokk ízlésű szoborművet gróf Zichy Miklós özvegye, Berényi Erzsébet emelte a pestisgyógyitó milánói bíboros, Borromeus Károly emlékére. Pestnek is voltak fogadalmi emlékei. Mikor Pesten 1691-ben óriási pestisjárvány dühöngött, a polgárság fogadalmat tett egy Szentháromságszobor építésére. Ennek felállítására 1692-ben kerül sor „in der Mitte des Wochenmarktplatzes" (in foro), a tanácsülési jegyzőkönyv szerint valószínűleg a régi Városház téren, (az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészeti Karának helyén). 1702-ben Drenkes Mátyás a pesti Szentháromság-szobor alapozásán dolgozik. Az emlékmű egy viharban megrongálódott, így lebontották és helyébe 1716-ban fogadalmi- és bírságpénzekből újabb, díszesebb emléket emelnek, töh'o mellékalakkal. Később térrendezés miatt ezt is elmozdították innen. A régi lebontott szobrot Baja városának adják el. Az 1711-es pestis emlékére épült a Szent Rókus és Szent Rozália kápolna a Hatvani-kapun kívül. Fogadalmi emlék volt a Kálvária (ma Kulich Gyula) téri Anna Schwarzin kápolna: „Capella est mortuorum". — A régi Váci kapu környékén, a Duna közelében (Vörösmarty tér) is állott egy Ecce Homo-oszlop, melyet dalmaták emeltek az 1711-es pestisveszélv elhárításáért. Az 1739-es járvány idején kápolnát emeltek helyére. A városon kívül, a téglavető kemencék felé vivő úton az 1740-es pestisjárvány idején Paumann Henrik és felesége, Anna állítottak fel egy fogadalmi emléket. Ez is elpusztult. Érdekes még megemlíteni, hogy a legenda szerint 1739-ben, hajnalban halt meg az utolsó pe.ítises beteg Pesten, ezért harangoznak a Belvárosban hajnali félháromkor. Más verzió szerint a harangozás az 1831-es pestisjárvány utolsó halottjának szól. Lukácsné Brüll Klára A pesti Vizafogó 1856 nyarán mulatságos jogeset tartotta izgalomban a Duna-kanyar halban érdekelt köreit. A nagymarosi halászok egy kétmázsás vizát fogtak július vége fele, és kötelet hurkolva a hatalmas állatra, élve szállították Vácra, ahol eladták a haltőzséreknel:. Az üzlet megkötése után a viza, testén a kötéllel, elszabadult, de nem jutott messzire: Zebígényben ismét hálóba került, és a zebegényi halászok, persze, megint csak el akarták ad>ú. A váci '..alkereskedők nem hagyiák masnikat: nert indítottak. A per kimeneteléről nincs tudomásunk, de az eset a tok-félék, a Fekete-tenger e hatalmas lakói életmódja szempontjából tanulságos, elsősorban azért, mert a szóban forgó viza elszabadulása után megint csak felfelé törekedett a Dunán. Tekintélyes súlya mellett épp ez utóbbi körülmény is mutatja, hogy a tok-család legnagyobb tagjáról, a vizáról volt szó, mégpedig, az évszakot tekintve, egy korán érkezett példányról, mivel a vizák második édesvízi vándorlása általában augusztusnovemberben történt, míg az első március-májusban. Ezzel szemben a többi, kisebb termetű és súlyú tok-félék: a színtok, sőregtok, fajtok stb. a két vizavándorlás közti időben, május-augusztus hónapban ívott. Utóbbiak súlya 15 • -40 kg között mozgott, egy 30 kg-os volt általában 2,5 m hosszú, míg a vizák között régente akárhány több mázsás is akadt. A Dunán felfelé vonuló vizára és tokra Budapest magasságában két helyen leselkedett veszély: először a lágymányosi Vizafogó-szigetnél, amelylyel Baraczka István, a Fővárosi Levéltár vezetője érdekes cikke ismertette meg e lap olvasóit, majd pedig a Rákos-patak torkolatától délre fekvő részen, a Vizafogónál. Ide az ívó nagy halakat a Fürdősziget vonzotta, ahol nagyjából félúton a Margitsziget csúcsa és a Rákos-torkolat között, valaha hőforrás fakadt a Duna közepén. Amelyik hal a szó szoros értelmében „megúszta" a lágymányosi veszélyt, könnyen kerülhetett a Vizafogónál „horogra", bár forrásaink a vizahorog használatát nem említik, csak hálóval történő fogást. A viza- és tokhalászat után a kifogott hal értékének '/i-e, később — 1730 után — 1 /5 -e Pest városát illette. A városkamarai elszámolásokból, amelyeket a Fővárosi Levéltár őriz, 1719 őszétől 1792-ig bezárólag 47 évre vonatkozólag regisztrálva vannak a város bevételei ebből a forrásból (1719-ben csak az őszi, 1721-ben csak a tavaszi idényre). Az évi bevétel 10—585 forint között mozog, de még a legnagyobb hozamú év bevétele sem volt jelentékeny tétel a város háztartásában. 1776-tól fogva külön lehet választani a tavaszi, nyáii és őszi halászat pénzbeli eredményét: általában az őszi halászat mutatkozott a legeredményesebbnek. Ezzel szemben az 1720. évi teljes és az 1721. évi tavaszi fogás eredményéről a legrészletesebben vagyunk tájékozva: Darab Súly Ebből Átlagsúly Darab font kiló Ebből foni kiló 1720 tavasz 4 589 330 I viza 170 font 147 82 márc. 28 -ápr. 26. i » 15° » 1 „ 1 tok 269 font 1720 ősz 21 4103 2298 1 viza 312 font 2 „ 480 „ 195 109 szept. 13 —nov 27-3 „ 681 „ 10 „ 1714 „ 1721 tavasz 30 3218 1802 2 viza 442 font 107 60 márc. 30 —máj. 2. i 145 .» 6 ,, 668 ,, S „ 600 ,, Szíjártó János, Garay András, Molnár János szerepel leggyakrabban. Utóbbiról tudjuk, hogy polgár volt, háza is volt a mai Irányi és Cukor utca sarkán, és foglalkozása: vizahalász. A század 80-as éveiig is magyarok halásznak a Vizafogón, még pedig komáromiak: Galambos István, Vízvári Péter, Erdős János. 1789-ben szerepelnek utoljára, folyamatosan a pesti halászcéh mesterei lépnek a helyükbe, és azzal, hogy a céh 1793. január i-től évi 225 forintért bérbe vette a várostól a vizahalászatot, a fogás mennyiségi értékelésének mind szerényebbé váló lehetősége is szertefoszlik. Moess Alfréd Kitűnik innen is, hogy az öszi halászat volt a kiadósabb, és az őszi halak átlagsúlya is nagyobb volt. 1720 tavaszán az élőhal fontját (1 font = 54 deka) 8 kr-al, 1720 őszén 7 kr-al, és 1721 tavaszán 11 kr-al számították. A legnagyobb viza 312 font - 168,5 kg súlyú. Az 1720. évinél lényegesen jobb volt az 1751. évi fogás. Idényenkénti részletezésre nincs mód, a darabszámot sem ismerjük, de az összeredmény: 6387 font 3449 kg. Az ára emelkedett: 14-20 kr-ra értékelték fontját. A pesti vizahalászat magyar mesterség volt:
