Budapest, 1969. (7. évfolyam)

8. szám augusztus - Czagány István: A Pesti Vigadó sorsa

Nem csupán az események véletlen játéka, hogy a Német Színház már 1847-ben leégett egy színpadi szerencsétlenség következtében, a Redoute pompás díszterme pedig a magyar szabadságharc forradalmi országgyűlésének is helyet adott 1848. július 2-án. Pusztulását az osztrák önkényuralom okozta. Budavára ostromakor, 1849-ben Hentzi tábornok vak gyűlöletében rommá lövette a „fontos katonai célpont"-ot, a reformkori társadalom pompás szórakozóhelyét. Értékéről itt most csupán annyit, hogy legilletékesebb méltatója szerint „eszményi megtestesítője (volt) a hazai klasszicizmus középületének." A szabadságharc leveretése után a közvélemény tudatában volt a Redoute kimagasló értékének és nemzeti történelmünkben játszott jelentőségének. Ezt az öntudatos állásfoglalást öntötte falakba és faragtatta kőbe művészeti eszközökkel a Vigadó újjáalkotója, a zseniálisan tervező Feszi Frigyes. Ez irányú törekvésében Lechner Jenő és Lyka Károly 1924—1942 között felismerte a „nemzeti szellemű építőművészet", a „magyar építészet" megteremtésére irányuló szándékot. Jelentősek azok a zenetörténeti események is, amelyek az épület díszterméhez kapcsolódnak és nagyban fokozzák annak történeti értékét. Ebből a teremből indult világhódító útjára Liszt Ferenc Szent Erzsébet oratóriuma 1865 augusztusában és Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusa 1923. november 19-én — hogy csak kettőt említsünk a sok-sok magas színvonalú hangversenyből. Nem kisebb egyéniségek vezényelték itt a zenekart, mint Wagner, Strauss, Ansermet, Bartók és Kodály — bár a terem akusztikája kezdettől fogva kifogás alá esett és ennek orvoslását Henszlmann Imre már 1866-ban követelte. Az akusztika megjavítását maga Kodály Zoltán is fontos feladatnak minősítette 1946-ban, éppen a „Budapest" hasábjain, és kétségtelen, hogy ez a helyreállítás tartalmi feladatai közé tartozik. A Vigadó dísztermének a főváros zenei életében játszott szerepét nem szükséges külön hangsúlyoznunk, hiszen az közismert. A jövőben itt tartandó hangversenyek jelentőségét is kellőképpen aláhúzzák az eddig mondottak — bár a díszterem csak harmadrangú helyet foglal el Budapest hangversenytermei között, férőhelyeinek csekély száma miatt. Köztudomású ugyanis, hogy nagynevű külföldi vendégművészek és karmesterek különleges igényű hangversenyeit csak az Erkel Színházban lehet megtartani, elsősorban annak nagy befogadóképessége miatt — ami az üzleti rentabilitás miatt sem mellőzhető szempont —, hiszen 2500 személy elhelyezésére alkalmas. E megjavított akusztikájú színház mellett csak másodsorban jön számításba a Zeneművészeti Főiskola nagyterme, amely mindössze 1258 fős közönség befogadását teszi lehetővé. Az ideális akusztikájúnak mondható nagyterem után csak harmadsorban számolhatunk majd a Vigadó dísztermével, amelynek férőhelyszámát csupán 794-ben állapította meg annak idején a főváros mérnöki hivatala. Ez nyilvánvalóan úgy történt, hogy a díszterem és a kisterem egybenyitásával számolt. Márpedig erre a jelenlegi újjáépítés után nem lesz mód, ezért a férőhelyszám a díszteremben 596-ra fog csökkenni. A Vigadó dísztermének befogadóképessége kisebb lesz tehát, mint a zeneakadémiai kisteremé volt eredetileg, amikor 600 személy fért el benne a jelenlegi 400 helyett. Ennek alapján nem túlzás az a megfigyelésünk, hogy a budapesti hangversenyterem hiányon a Vigadó díszterme igen keveset fog változtatni. Ehhez még vegyük hozzá, hogy akusztikáját több mint egy évszázad alatt sokan, joggal kifogásolták, de kérdéses, hogy ennek megjavítása milyen eredménnyel fog járni? Az Erkel Színház esetében már tapasztalhattuk, hogy hasonló törekvés sokat javított ugyan a bajokon, de mégsem eredményezett egy olyan kifogástalan akusztikájú modern hangversenytermet, mint amilyen mondjuk a bydgoszczi Filharmónia Pomorska székházában épült. Már az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy a Vigadó műemlékszárnya helyreállításának célirányos módszerét csak az értékek tárgyilagos rangsorolásától remélhetjük. Az épület hangversenytermi értéke ugyanis budapesti viszonylatban csak harmadrangú, építőművészeti értéke viszont európai viszonylatban elsőrangú. Ezt természetesen figyelembe kellene venni a díszterem műemléki helyreállításánál, például az akusztikájának megjavítását célzó modern berendezés megtervezésénél. Meggondolandó, hogy szabad-e az egyedülálló architektonikus értéket képviselő terem eredeti nagy térhatását feláldozni és meg-33 A pesti Vigadó főhomlokzata az 1870-es években az előtte állott Hangli-kioszk épületével