Budapest, 1969. (7. évfolyam)

8. szám augusztus - Bozóky Éva: A főváros alkoholistái

többen jönnek elvonókúrára, mint távolabbról. E szempontot nem feledve mégis érdekes, hogy az összes fővárosi kerületek között józanságával a XII. vezet. (Ezisutal a műveltség hatására, ugyanis ez a főváros „legműveltebb" kerülete, ahol az érettségizett és diplomás lakosság meghaladja az 50%-ot.) Az ellenkező végletet a VIII. kerület éri el: itt lakik a legtöbb — elvonókúrára jelentkezett — alkoholista. (Igaz, hogy itt működik a legnagyobb és legrégebbi gondozóintézet is.) Sok italost számlál még a IX., XIII., XVI., XVII., XVIII., XIX., és a VI. kerület. Miért iszik az ember? Az eddigiek alapján úgy vélhetnénk, hogy a nehéz, fárasztó munka, nyomasztó életkörülmények, ember és környezet összeütközése, egyéni tragédiák, csekély műveltség esetén az értelem ellenőrzésének hiánya és hasonló okok lökik az életharcba belefáradt embert a vigasztaló szeszpára ködébe. A nagy számok törvénye még igazolná is föltevésünket. Csakhogy az ellenpéldák is elég bőségesek ahhoz, hogy ezt így magában ne fogadjuk el. Mert hiszen iszik a művelt, a jómódú, a tragédiától eddig még megkímélt is. Feltehetően komplex okokkal állunk szemben, melyeknek hálója nagyon is különbözően vetődik az egyénre: kit így, kit úgy ragad torkon a sorsa, ki küzdőképes, ki nem. Az okokat eltérő, de egymással olykor találkozó elméletek magyarázzák. A biológiai elméletek hirdetői öröklött, allergiás tényezőkre, belső elválasztású mirigyek elváltozásaira hivatkoznak — egyelőre bizonyíthatatlanul. Mindaz, amivel érveiket alátámasztják, következmény is lehet, nem pedig ok. A lélektani motívumok a személyiség hiányos fejlődésére utalnak, gyermekkori pszichikai sérülések folytán az örömre és küzdésre való képesség hiányára. Nagyon gyakori, hogy az ital rabjainál az anya egykori túlzott kényeztetése vagy túl kemény uralma negakadályozta a felnőtté válást; a részegség vágya tehát a felnőttben élő gyermek gondoskodás-keresése. Ha bizarrnak tűnik is ez az elmélet, bizonyos fokig mellette szól az, hogy az alkoholisták közül jóval több vesz feleségül magánál idősebb nőt, mint más ember, s ez az anyakeresést valószínűsíti. A szociológiai elméletek, melyek a környezet döntő hatása mellett érvelnek, összetalálkoznak a pszichológiai elméletekkel is, de csak a gyermekkor fontosságának tekintetében. Ezek szerint a gyermek egész életére meghatározó magatartás-mintákat lát maga körül. A gyermekkor a szocializálódás folyamatának ideje, az élet különböző „szerepeibe" való beletanulás kora. Ha a környezet mintái ezt a beletanulást nehezítik, esetleg lehetetlenné teszik, akkor a későbbi felnőtt kiszakad a társadalomból, olyko: szembe is fordul vele. Mindegyik elméletnek számos változata, alfaja, magyarázata van, s ezekből új meg új kérdések születnek. Mi most elégedjünk meg azzal a válasszal, amit a budapesti felmérés vizsgált iszákosaitól kaphatunk. Nehéz gyermekkort a férfiak 40%-a, a nők 43%-a említ. Maga ez az arány is elég volna, hogy a pszichológiai elméletek megalapozottságára gondoljunk, de ehhez még hozzá kell számítanunk azokat, kik gyermekkorukra nem panaszkodtak ugyan, de rossz memória vagy tudatlanság folytán nem is sejtik akkori sérüléseiket. (Pl. természetesnek tartják, hogy szüleik verték őket.) A gyermekkori italra szoktatás csak az összes részegesek 20%-ánál merült föl, tehát túlnyomó többségük felnőtt emberként kezdett inni. Viszont az italos szülők példája, a „minta" akkor is gyakran volt jelen, ha a szeszkedvelő szülők gyermeküknek nem adtak inni. A férfiak 44% -a barátait és munkatársait okolja, bizonyára joggal, de hogy sem ő, sem azok nem tudtak az italnak ellenállni, abban mégis része volt személyiségüknek. Ingovány Mindezt—elméleteket és tapasztalatokat— átgondolva, hiányos a válaszunk: az alkoholizmus mindmáig rejtély, mint ahogy maga az ember is az. Csupán hipotézissel felelhetünk: a közvetlen környezet — barátok, munkahely, életkörülmények — szerepe igen nagy, de hogy ez a környezet kire hat, és kire nem, abban a neveltetés, a gyermekkor vértezettsége vagy annak hiánya kap döntő szerepet. Ahol pedig nem a környezet, hanem a sorscsapások adják a támadó indítékot, ott is a nevelés immunizáló hatásfoka dönti el, hogy az egyén állj a-e ezeket, vagy italba fojtja-e bánatát. A műveltség védelmező ereje csupán annyiban érvényesül — s ez sem kevés! —, hogy az iskolázott ember a környezethatásoknak inkább ellenáll, viszont a „búfelejtő ivás" őt is hatalmába kerítheti. Az ital rabjainak további útja hosszabblassúbb távon lefelé vezet: májzsugor és delirium traemens vár rájuk, gyakran az öngyilkosság. Az életuntak fele-harmada iszákos (férfiaknál), ám az önkéntes halált választó nőknek csak 14%-a. A bűnözők között is számottevő az italosok aránya: 1966-ban az összes bűncselekmények 23,6%-ában volt kimutatható az alkohol szerepe. Ezek közül a gyilkosságok felét, a hatóság elleni erőszak 62%-át, a garázdaság 74%-át, a közlekedési balesetek 18%-át, a testi sértések 27%-át olyanok követték el, akik felöntöttek a garatra. Gyógyítható-e ?! A vizsgálat, mondottuk, ambuláns betegek között folyt. Ezek gyógyulni akartak vagy erre kötelezték őket. Önként jelentkezett a férfiak 77,2%-a, a nők 67,7%-a. A kényszer hozta 15,4 illetve 23,1%-ukat. A kényszer sem volt elég, rendőrnek kellett elővezetnie a férfiak 2,6, a nők 4,1%-át. A gyógyulás eredményéről annyit tudunk, hogy a férfiak 13%-a, a nők 16%-a nem iszik többé. További 7—7% állítja, hogy nem iszik, de ez nem biztos. A kezeltek több mint negyedrészéről olyan értesülést kapunk, hogy visszaestek, felerészükről nincs adatunk. A gyógyultak az önként jelentkezők közül kerülnek ki. Az egyén közreműködése nélkül siker nem várható, különösen akkor, ha az visszajut előbbi környezetébe és mindazok az okok, melyek italozását kiváltották, felújulnak. 29 000 ember él körülöttünk ebben a nyüzsgő városban, kik percenként veszélyeztetik önmaguk és mások életét, nyugalmát. Miközben betegek, kórokozók is: ők jelentik azt a bizonyos csábító környezetet a gyanútlan fiatal ember számára, amelyik majd egy későbbi felmérés során fog okként szerepelni. Mit is lehetne tenni értük, családjukért, jövendő áldozataikért? Jól nevelni gyermekeinket, terjeszteni a műveltséget, javítani az életkörülményeket? Igen, azt is. De ez mind nem elég. Orvosokra, szociológusokra, pszichológusokra és nem utolsó sorban a szűkebb környezetre, például a szocialista brigádokra vár a tennivalók tömege. Szabolcsban jártamban megfordultam egyszer egy termelőszövetkezetben, melynek tagjai könyörtelen szigorral vetették ki maguk közül a részegeseket. De egy sem ment el. Inkább leszoktak az ivásról. Igaz, arrafelé kevés a munkaalkalom. Mégis úgy vélem, nem csak ezért maradtak: otthonos, összeszokott, nagy vonzerejű kis közösség volt az, nem lehetett csak úgy kiszakadni belőle. Ebben az irdatlan nagyvárosban könnyű munkát találni, mindenütt kell a dolgos kéz. Mégis, a felmérés is mutatta, hogy alkoholistáink sem szeretnek vándorolni. A közvetlen környezet tehetne tán felemelkedésükért a legtöbbet. Tudomány és fejlődés feltehetően előbbutóbb megtalálja ennek a betegségnek a gyógyszerét is. Félő, hogy ez sokára lesz. Mégis, hogy e vizsgálat jóvoltából tisztábban látjuk a társadalmi kórtünet körvonalait, ez is lépés a segítség felé. „A jó diagnózis fél gyógyulás." Bozóky Éva DARÁZS ENDRE Váratlan vihar Egy elkésett repülőgép Orgonázva száll, menekül És utána már a vihar Ereszkedik észak felől És már ijját feszíti ránk E lompos, morcos, barna had És süvöltve eregeti A lángoló villámokat. Gyújtónyilaknak zápora Húz tüzcsíkot a Vár felett És éles dobszó dübörög A Hármashatárhegy megett. Ott tanyázik a fővezér, Szürke selyem a sátora És északról egyre zúdul Esösörényes tábora. Mi pedig csöndben várunk a Vén kapuk boltíve alatt És félreállva nézzük az Üvöltöző rablóhadat. Mi, akik általéltünk már Tatárt, törököt, németet És a városunk mégis áll Az idő felhői felett. 27