Budapest, 1969. (7. évfolyam)
8. szám augusztus - Sulyok Katalin: Napközisek — nyáron
kerül, a tanévi elfoglaltságánál is fárasztóbb munka és nagyobb felelősség hárul rá. Kezdve azzal, hogy reggel fél nyolc és nyolc óra közt az iskolában összegyűjti a napköziseket, majd elkíséri — utaztatja — a táborba. Folytatódik a táborban, ahol egész nap nemcsak felügyel rájuk, de gondoskodik elfoglalásukról. Majd fél öt és öt óra között a táborból visszakíséri a gyerekeket az iskolába. Napi munkaideje 9—10 óra. S ehhez még hozzá kell adni azt az időt, amit reggel a lakásától az iskoláig, majd délután az iskolától a lakásáig az utazgatással eltölt. Tekintve, hogy a pedagógusok nagy százaléka nő, akinek családja van, akiről gondoskodnia kell — érthető, hogy nem tolonganak a táboroztatásért. A nyári táborokba az iskolának húsz jelentkező után egy tanárt kell adnia. A fent említett nehézség miatt egészen a legutóbbi időkig az iskolának, s a pedagógusoknak — ha erről nyíltan szó nem is esett — nem volt érdeke, hogy minél több gyerek jelentkezzen a táborba. Sőt: az volt az előnyösebb, ha kisebb a létszám. Ennek az állapotnak a megszüntetésére az idén minden iskola, a tanévi napközisek számát figyelembe véve, táborozási keretet kapott, amit — ha szükséges, akár a szülők rábeszélésével is — be kell töltenie. A fentiekből általánosítani megint csak téves volna, mert nem minden pedagógus húzódozik a táborozástól. Sőt, vannak, akik örömmel jelentkeznek. A múlt nyári statisztikákat és jelentéseket nézegetve, érdekes összefüggésekre figyel fel az ember. 1. Kitűnő, kényelmes tábor — évek óta pedagógus törzsgárda. 2. Nem megfelelő tábor (táboroztatás az iskola udvarán) — kevés önkéntes jelentkező. 3. Poros, kopár táborhely, rossz körülmények — önkéntes ielentkező nincs, kijelölték a táboroztató pedagógusokat. A fentiekhez már nem is kell kommentár. S hogy a kijelölt pedagógus mennyire kedvvel végzi a munkát, hogyan foglalkozik a gyerekekkel, annak elképzeléséhez sem kell szárnyaló képzelet. Az ilyen tábor teher a tanárnak, unalom és kényszer a gyereknek. A fővárosi táborok körülményeit egyik évről a másikra nem lehet megváltoztatni. De minden évben hol egyik, hol másik táborban történik fejlesztés. Például az idén: a X. kerületi tábor úszómedencét vízipólókapuval, röplabda-, labdarúgó-és akadályverseny-pályát, vetítőtermet, asztaliteniszasztalokat, s a nevelőknek öltözőt és ruhatárt kapott. A fővárosi táborokban a pedagógusok munkájának könnyítésére már tavaly történt kísérlet; ez bevált, s az idén tovább fejlesztették. 1968 nyarán az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi és Természettudományi karáról kétszáz egyetemista nyári napközis táborban töltötte a kötelező, kéthetes szakmai gyakorlatát (önkéntes jelentkezés alapján). Az egyetemistákat kísérőnek — utaztatásra — vagy foglalkoztatóként alkalmazták; a tanárok így napi kéthárom óra szabadidőt nyertek. Tábornyitás — táborzárás A napközis nyári tábor rendeltetése: a szünidőben szakszerű felügyeletet, kulturált szórakozást és pihenést nyújtani azoknak az általános iskolás gyerekeknek, akiknek szülei ezt biztosítani nem tudják. Mindebből arra következtet az ember, hogy a napközis táborok az iskolai évzáró utáni első hétköznapon megnyitják kapuikat, s a vakációban gondoskodnak a gyerekekről. Ezzel szemben: a teljes szünidőben — 12 hétig — nyitvatartó táborok száma mindössze három. A többi tíz hétig tart nyitva, de akad olyan is, amelyik június 23-án nyílik, s augusztus 23-án zárul. Hol van az évzáró és a tábornyitás között a gyerek ? Vagy az utcán csatangol és szülei állandó rettegésére tölti napjait, s az ebédre kapott nyolctíz forintjából — ha nem költi fagylaltra és nem mozizza el, akkor esetleg — egy bisztróban eszik valamit. Vagy az iskolában és az iskolaudvaron ténfereg, a „gyermekmegőrzőben"; únja magát és őrli a felügyeletére kirendelt pedagógus idegeit. Hogy a táborokat miért nem lehet megnyitni közvetlenül az iskolai évzáró után, amikor felújításukat, festésüket és felszerelésük kiegészítését már tavasszal elkezdték — erre sokféle választ kap az érdeklődő szülő; de meggyőzni, s főként megnyugtatni egyik sem tudja. Az idei táboroztatás még tart. Az előző nyarak tapasztalatai szerint a tábornyitás és a táborozás között a napközisek száma nagy eltérést mutat. 1967-ben nyitáskor 12 ezer, záráskor 6 ezer, 1968-ban nyitáskor 10 ezer, záráskor 6 ezer gyerek volt a táborokban. Táboronként 50 — 300-zal csökkent a számuk. A kiváló táborokból kevesebben mentek el, a nem megfelelőkből többen. Ez önmagában is sok mindent megmagyaráz. De a létszámcsökkenésnek ezen kívül is több oka van. Az egyik: a családok nagy része augusztusban megy nyaralni. És nem lehet elhallgatni a másik okot sem: a gyerek megúnja a mégoly jó tábort is, szeretne szabadon, kötöttségek és óra-beosztások nélkül élni. Szeretne lustálkodni reggelente, és nem iskolatársaival, hanem a szomszéd gyerekekkel, a barátaival elmenni strandra és rúgni a focit, amikor kedve tartja. S addig rimánkodik anyjának-apjának, míg az megsajnálja — úgyis hamarosan kezdődik szegénynek a tanulás —, és két-három hétre kiveszi a táborból. ÉSÉJ Fejes László felvételei 13