Budapest, 1969. (7. évfolyam)
8. szám augusztus - Beszélgetés Erdei Ferenccel
gában. A Budapest határán kívül eső községek gomba módra nőnek, és Pest megye tulajdonképpen Budapest elővárosa vagy előtere. Végeredményben úgy ítélem; az egész közigazgatási probléma izgalmas kérdés abból a szempontból is, hogy Nagy-Budapest központi vezetése hogyan képes az egész terület kommunális szükségleteit sorbaállítani és az eszközökhöz képest fokozatosan kielégíteni. Ez nagyon nagy, csaknem megoldhatatlan probléma. Látszatra könnyebb lenne a helyzet, ha nem tartozna Budapesthez Újpest, Rákospalota és Békásmegyer is. A gyakorlat azonban rácáfol a látszatra. A külső kerületek a maguk kerületi önkormányzata keretében egész jól átfogják a helyzetüket. Az igazi nagy probléma csak az marad, hogy a Budapest számára rendelkezésre álló eszközöket hogyan osztják meg a kerületek között? Persze ez a probléma még nagyobb lenne, ha pl. Újpest külön lenne és lenne egy budai vagy pesti járás az idecsatolt községekből. Kérdés: Ez a véleménye a Fővárosi Tanács vezetőinek is? Felelet: Én ezt nem vitattam velük külön; úgy hiszem, hogy ők is hasonlóan értékelik a helyzetet. Elavult gyárváros? Kérdés: Nagy-Budapest közigazgatási, kommunális gondjain túlmenően még mindig marad egy különös probléma, nevezetesen az, hogy Budapest a magyar iparnak kb. a felét magában foglalja. E különleges problémát látva, a kormányzat tervszerű ipartelepítéssel törekszik arra, hogy új ipari létesítményeket — lehetőleg az iparban szegény — vidéki helyekre telepítsen. Csakhogy ezek, a dolog természetéből következően korszerű, tehát kevés munkaerőt, főként kevés segédmunkást foglalkoztató, modern létesítmények és nem szívják fel a környék munkaerőfeleslegét. Budapest viszont telítve van elavult üzemekkel, amelyek máig is az ország minden részéből vonzzák a segédmunkásokat. Miképpen hárítható el az ebből fakadó feszültség, ellentmondás? Felelet: Az iparfejlesztést illetően senki által nem vitatott, hogy decentralizálni kell iparunkat. Ez folyamatban is van, lehet mondani, mind határozottabb ütemben. Ennyiben ez teljesen ésszerű, szükségszerű, még akkor is, ha pillanatnyilag elég drága dolog. Ti. Dunaújvárosban vagy Tiszaszederkényben mindent hozzá kell építeni a gyárhoz, Budapesten pedig minden megvan, csak a gyárat kell hozzáépíteni. Ennek ellenére a decentralizálás szükségszerű és helyes. Bonyolultabb magában Budapesten az iparfejlesztés. Már ti. az, ami a kérdésben szerepelt, hogy foltozás-toldozás vagy nagyszabású rekonstrukció szükséges? Itt az időnek és az eszközök korlátozottságának van szerepe. Vagyis: ameddig egyáltalán munkaképes egy üzem elavult viszonyok között is, addig nem azt fogjuk újjáépíteni, hanem a hiányzó vagy feltétlenül kifejlesztendő új kapacitásokra fordítjuk a figyelmet. Ennek ellenére szerintem gyorsulni fog az a folyamat, hogy a budapesti üzemeket a mainál erőteljesebben rekonstruáljuk, teljesen újjáépítsük és területi elhelyezésüket is ésszerűbbé tegyük a város körén belül. De az a helyzet, hogy Budapest Magyarország legnagyobb ipari városa, — szerintem — már nem változtatható meg. Ellenpólus-városok A kérdésben szereplő gond másik része, a Budapestre özönlés, valóban fennáll, s ez döntően munkahelyprobléma. De van ebben valami — ezen túlmenő — társadalmi tényező is. Nagyon sok esetben cserélnek fel az emberek valóban jó vidéki munkahelyet budapestire, sőt, sok esetben még a Pesten várhatónál jobbat is elhagynak. Ebben a városba özönlésben a nagyvárosi élet vonzásának a korszerű törvénye valósul meg. Természetesen sok ismert hátránya van ennek, de ez ellen is küzdünk. Ma van egy divatos kifejezés: ki kell fejleszteni ellenpólus-városokat. Lényegében öt ilyen városunk már kifejlődött: Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs és Győr. A dolog titka az, hogy sikerül-e ezt az öt várost úgy felfejleszteni, hogy ha nem is vesztik el, de csökkenteni képesek vidéki jellegüket. Kérdés: Milyen legfontosabb előfeltételei vannak ennek? Felelet: Nem tudok rá egyértelműen válaszolni. Szerintem minden tényező fontos. Itt ugyanis komplex és szubjektív dologról van szó. Arról, hogy az ember Szegeden vagy Pécsen vidéken érzi-e magát vagy nem. Min múlik ez? Főleg azon, hogy társadalmi szükségletei legmagasabb szintű kielégítését megtalálhatja-e, tehát civilizált városi életet, színházat, újságokat, folyóiratokat, fontos közigazgatási intézményeket, mindenféle kulturális intézményt stb. Ez a folyamat ma gyorsuló, gazdaságpolitikánk és általános politikánk is ezt messzemenően támogatja. Mi a Népfrontban külön igyekszünk ebben közreműködni. Kérdés: Ha már a Népfrontot említette, egy újabb kérdés: a Népfront e törekvéseinek az az iránya, hogy ezekben a vidéki városokban olyan értelmiség gyökerezzen meg, amely az említett városi szintre emelés követelményeit szubjektíve és objektíve is képes megteremteni? Felelet: Szerintem van olyan értelmiség ezekben a városokban, amelyik képes lehet erre. Budapesten kevesebb írástudó volt a reformkorban, mint Szegeden vagy Debrecenben. Ez viszonylagosság kérdése. Az a lényeg, hogy a vidéki városi tudatokban és a budapesti tudatokban, vagyis az országos közvéleményben sikerül-e olyan fordulatot elérni, hogy elismerjék Magyarország többközpontúságát, legalábbis úgy, hogy a nagy mellett néhány kisebb központ is van. Ehhez viszont — az említettek mellett — objektív, gazdasági, kommunális feltételek is kellenek. Szerintem ezek biztatóan növekszenek ezekben a városokban. Mezőgazdaság a fővárosban Kérdés: Ha jól gondolom, Budapest nemcsak az ország legnagyobb ipari városa, de abszolút értelemben a legnagyobb mezőgazdasági termőterülettel rendelkező városa is. Jól gondolom? Felelet: Nem. Nem a legnagyobb mezőgazdasági város. Debrecen, Hódmezővásárhely vagy Baja nagyobb. Ennek ellenére nagyon érdekes mezőgazdasági város Budapest. Sommásan szólva háromféle mezőgazdasága van. Először vannak mezőgazdasági nagyüzemei: a termelőszövetkezetek. Ezek összességükben az ország leggazdagabb, legnagyobb jövedelmet elérő, legtöbb munkadíjat, illetőleg jövedelemrészesedést fizető termelőszövetkezetei. Ebben szerepet játszik az is, hogy termelésükben túlsúlyban vannak a legintenzívebb ágazatok: virágkertészet, zöldségkertészet, baromfinevelés stb. Továbbá szerepet játszik az is, hogy legtöbbnek erős melléküzemei vannak, tehát számos olyan ipari tevékenységet folytatnak, amiből jövedelmük jelentékeny része származik. Mindezek ellenére mezőgazdasági nagyüzemek ezek, termelésük technikai színvonala gyorsan emelkedik és belső szervezetükben nagyüzemi vállalati jellegükkel sok tekintetben úttörők a vidéki szövetkezetek számára is. A másik mezőgazdasági szférája Budapestnek a nagyüzemeken kívüli kiskerti háztáji termelés. Ez többszöröse a nagyüzemi termelésnek és ezt többszázezer ember folytatja. Családi házak kertjeiben, zárt kertekben, vlkendházas telkeken. Ezekben is a kertészet a domináló. De nem jelentéktelen állattenyésztés, baromfi-, sertés- és nyúl- stb. tartás is van. Budapest piaci ellátásában ezeknek tekintélyes szerepe van. Ezenkívül az ún. őstermelő felhozatal is számottevő. Igaz, ez nagyobb részében Budapest határain kívülről ered, de ha hirtelen elapadna az, amit budapesti termőhelyekről hoznak a piacra, az megrendítené a főváros ellátását. A harmadik szférája Budapest mezőgazdaságának a dísznövény. Ez úgy is jelentékeny, mint dísznövénytermelés — és ebben valóban Budapest a legnagyobb Magyarországon —, és úgy is, mint növényi környezet, közkertek, magánkertek, parkok stb. A dísznövénytermelésben néhány termelőszövetkezet nemzetközileg is nagy, például a Sasad és a Rozmaring Termelőszövetkezet. Dísznövényt elég sok kiskert termel, áruja jelentékeny és értékes, de ebben az állami szektor is erős, elsősorban a FŐKERT termelése. Érdekes, hogy dísznövényexportunkban is fontos helye van Budapestnek. De külön szeretnék szólni a budapesti kertekről, mint emberi-városi környezetről. Ez sajátságosan ellentmondásos dolog. Rohamosan nő a szobakertészet, de még mindig messze el vagyunk maradva például az észak-európai nagyvárosoktól. A várható növekedéshez még tovább kell nőni Budapest dísznövénytermelésének. Még izgalmasabb a közterületek, parkok helyzete. Budapestnek vannak nagyon szép zöldterületei. A Margitsziget régtől fogva világhíresség. A Városliget nem olyan régi, de nagy nevet vívott ki, azonban a Vásár odahelyezése sokat rontott rajta. Újabban a Vérmező vagy az Ifjúsági Park méltán vívtak ki elismerést. Ugyanakkor azonban zöldterületeink zöme korántsem felemelő látvány, de ez nem Budapest kertészein múlik. Budapesten nem alakult ki a közterületi növények ápolásának és megbecsülésének az a kultúrája, ami nagyon sok nagyvárosban magától értetődő. Ebből a szempontból legkritikusabb az új lakótelepek zöldterületének a helyzete. További kérdés a kertes városnegyedek helyzete. Együttvéve nagyon szépek, az őszibarack- és mandulavirágos budai hegyoldalak páratlan látványt nyújtanak, közelebbről azonban kiskertjeink kultúrája még nagyon alacsony színvonalú. Maga a haszongyümölcs-termesztés, szőlők, gyümölcsfák kezelése még tűrhető szinten áll, de a családi házikert szépsége, a magasabb emberi igényekhez mért kertépítés a kezdet kezdetén tart. Szinte kivétel igazán szép kertet látni, még akkor is, ha százezrek ölnek bele nagyon sok munkát és pénzt a budapesti, illetőleg Budapest környéki kertekbe. Kérdés: Azt hiszem, az a fő probléma, hogy nem megfelelő hozzáértéssel, szorgalommal és színvonalon folyik ez a munka. A Budapest környéki telkek tulajdonosai évenként alig látogatják telküket. Nem lehet-e kötelezni őket a gondos kezelésre? Felelet: Szép kerti kultúrát csak hosszú nevelő, oktató és ellátó tevékenység nyomán lehet folytatni : jó magkereskedés, árjegyzékek, divatba hozni a szép kerteket stb. Kérdés: Úgy tudom, hogy Erdei elvtárs, az egykori falukutató, most már negyedszázada budapesti lakos. Mint a vidék értője, ismerője és — talán nem túlzás — ,,szerelmese", hogyan érzi magát ebben a többékevésbé modernnek nevezett nagyvárosban? Felelet: Szeretem Budapestet, noha általában a nagyvárost nem szeretem. Tehát szeretem a Gellérthegyet is, a Duna-partot is, a Margitszigetet is, a Városligetet is; sok új, modern épületet, sok régi budai és pesti belvárosi utcát szeretek; vendéglőt pedig nem is tudok jobbat a világon, mint amilyenek Budapesten vannak. Ennek ellenére nem vagyok budapesti, én a kisebb méretű városban érzem jól magam és ezek közül is az alföldi mezővárosokban vagyok igazán otthon. De annyira megbarátkoztam már Budapesttel, hogy véglegesen budapesti lakosnak tekintem magam. Budapesti telket vásároltam és azt építgetem. Gyerekeim pedig minden fenntartás nélkül pestiek, szubjektív tudatukban is, tehát végül rajtam is beteljesedett a sors, hogy Makóról Budapestre ,,özönlöttem". És még valamit. Budapest sokszínűségét is szeretem. „Národnyik" barátaimnak sok kifogása van Budapest szelleme ellen. Én sem szeretem minden vonatkozásában, de egészében kedvelem, érdekesnek és előrevivőnek is tartom. Ebből a szempontból a budapestiek könnyedsége is csak bizonyos mértékben kelt ellenérzést bennem, átérzem ennek emberileg és társadalmilag értékes elemeit. Csák Gyula P